Bordighera, 1913. március 1.
Bordighera, 1913. március 1.
Folyton foglalkoztat a gondolat, hogy miképpen lehetne a dráma kötött formáját megbontani. A három vagy négy felvonásba való összeszorítás rendkívül célszerű és rá van kényszeredve az ember, de temérdek hazugsággal fertőzi meg a színdarabot. Amit technikának neveznek, az alakok behozatala és kivitele, az jórészt koholt dolgon épül – ürügyet kell keresni, hogy a figura akkor lépjen fel és menjen el, mikor az írónak a jelenet szempontjából szüksége van rá – és bár a koholmánynak kitűnőnek kell lenni, hogy természetesen hasson –, lényegében a dolog mégis erőszakolt – hamis. Evvel a módszerrel lehet jó jeleneteket előkészíteni – de nem lehet nagy lélegzetet venni –, ez a forma nem bírja el, hogy a világ sokszínűségét és zengését az író drámában ki tudja fejezni. Aki a legnagyobb feladatokat akarja vállalni, annak okvetlen új formát kell keresni. Mik a legnagyobb feladatok? – Hebbel egy most kiadott levelében olvasom: „Ich habe mir kein geringeres Ziel gesteckt, als den ganzen gegenwärtigen Welt zustand, wie er sich im Verlauf der Geschichte abwickelt und jetzt zur Katastrophe gesteigert hat in einer Reihe von miteinander correspondierenden Lebens Bildern darzustellen”.
