Március 29.
Március 29.
A próbán iszonyúan bosszankodok. Konok emberek és nem engednek abból, ami szerintük helyes. Irving azt akarja, hogy minden echt legyen, ez okból két japán professzor Tsubouchi és Joshio Markino urak állandóan jelen vannak, mint ellenőrző közegek. Ma az egyik egy sajátságos üvegszilánkokból álló valamit függesztett fel a színpadon, mely úgy forog, mintha meg volna veszve, s állandóan olyan hangot ad, mintha cimbalmot pengetnének. „Mi ez?” – kérdem rémülten. Ez ott van minden japán házban – magyarázza Markino úr –, szellőztető. „De folyton forog és zavarja a jelenetet – mondom – le kell venni.” „Nem az a fontos a színpadon – ordítom – hogy valódi legyen egy rekvizítum, hanem hogy a játékot és a beszédet ne zavarja.” Harrison is a pártomon van – mégse bírtunk vele boldogulni. Mikor azután az ő nagy jelenetét zavarta ez a szerszám, akkor persze menten levette.
Milyen szép, mikor a tehetség megszólal. Ma egy új színész próbálta az író szerepét: Leon Ouartermaine. El vagyunk tőle ragadtatva.
–
Rendes esti szórakozásom, hogy bemegyek a His Majestis színpadjára, s a fájdítóan szép Neilson Terrynek összevissza beszélek – ami kevés angol szót tudok s amiből biztosan egy szót sem ért. Nevet.
