FARKAS LÁSZLÓ: TISZTÍTÓ ÓCEÁN, FENEKETLEN ÉJSZAKA
FARKAS LÁSZLÓ: TISZTÍTÓ ÓCEÁN, FENEKETLEN ÉJSZAKA
Elvonuló madarak karavánjához szegődtem szelíd, alázatos szavakkal
vezér már nem lehettem, lettem szótalan szolga
annyian voltak, kiknek mázsányibb volt a bánata, árkoltabb az arca
mentünk mi távoli madarak s kezünkben óvtuk a lelkünk
felhők elvonultak útunkból s házak fölé ejtettek őszi könnyet
tengerek felett verdeső szárnyaink világítottak
s minket borított feneketlen éjszaka leple
szárnyainkra kérezkedett bűneink lassan leváltak rólunk
éter fehérre mosta őket
a madarak nem beszélnek
s a szerelmük is olyan, mint kertek felett a szellő
halkabb-erősebb, libben és egyre repdes
alattunk meghalt homály volt minden s felettünk is csak az ég kék szeme élt
mosolygott cipelt bánatainkon
repültünk, szárnyaink világítottak
közel lehettünk isten zsámolyához
napok óta végtelen árnyéka felé nyujtottuk a lelkünk
és felszabadult tenyerünkön megemeltük a tiszta levegőt
vezér már nem lehettem, lettem szótalan szolga
annyian voltak, kiknek mázsányibb volt a bánata, árkoltabb az arca
mentünk mi távoli madarak s kezünkben óvtuk a lelkünk
felhők elvonultak útunkból s házak fölé ejtettek őszi könnyet
tengerek felett verdeső szárnyaink világítottak
s minket borított feneketlen éjszaka leple
szárnyainkra kérezkedett bűneink lassan leváltak rólunk
éter fehérre mosta őket
a madarak nem beszélnek
s a szerelmük is olyan, mint kertek felett a szellő
halkabb-erősebb, libben és egyre repdes
alattunk meghalt homály volt minden s felettünk is csak az ég kék szeme élt
mosolygott cipelt bánatainkon
repültünk, szárnyaink világítottak
közel lehettünk isten zsámolyához
napok óta végtelen árnyéka felé nyujtottuk a lelkünk
és felszabadult tenyerünkön megemeltük a tiszta levegőt
