FARKAS LÁSZLÓ: VERS
FARKAS LÁSZLÓ: VERS
Lakkozott szavakat se mondok többé, mert senki sincs kihez szavakkal érjek
minmden elvánszorgott életem fája alól az elérhetetlen Térbe
egyedül, túl a városon a hegy oldalán
felettem szelid felhők mosolygó arcán nyugodt gyermekmultam szendereg
isten passiójátékához vonulnak a felhők mozgó díszletei
vihar se zavarja útjukat a levegő szintelen áramában
lennt a réten meztelen lábaikat fürösztik a fűben falusi szépek
s dalok szőnyegén hancuroz tizennyolcéves kedvük, a sok szerelmes pásztorének
nézem a felhők hegyes állát, olyan fehérek mint szép bölcsek ezüst szakálla
kibékülök istennel, hogy egyedül maradhassak örökre
s lám: nincsenek már lányok lennt, se felhők fennt
csak a hegy oldalán lépegetnek biccenő fejjel panaszkodó bárányok
a meztelenné szépült ég felé rázzák gyapjaikat
míg isten el nem parancsolja őket, hogy egyedül készülhessek áldozni a halálnak
minmden elvánszorgott életem fája alól az elérhetetlen Térbe
egyedül, túl a városon a hegy oldalán
felettem szelid felhők mosolygó arcán nyugodt gyermekmultam szendereg
isten passiójátékához vonulnak a felhők mozgó díszletei
vihar se zavarja útjukat a levegő szintelen áramában
lennt a réten meztelen lábaikat fürösztik a fűben falusi szépek
s dalok szőnyegén hancuroz tizennyolcéves kedvük, a sok szerelmes pásztorének
nézem a felhők hegyes állát, olyan fehérek mint szép bölcsek ezüst szakálla
kibékülök istennel, hogy egyedül maradhassak örökre
s lám: nincsenek már lányok lennt, se felhők fennt
csak a hegy oldalán lépegetnek biccenő fejjel panaszkodó bárányok
a meztelenné szépült ég felé rázzák gyapjaikat
míg isten el nem parancsolja őket, hogy egyedül készülhessek áldozni a halálnak
