ELNÖK (Szabad György)

Full text search

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Kérem szépen. Egy lényeges ügyrendi kérdést tett föl Németh Zsolt, és én most mindenkinek a törvényalkotó készségére apellálva teszem föl a következő kérdést: formálisan az elnök most köteles szünetet elrendelni, és lehetőséget adni az önkormányzati bizottságnak, hogy módja legyen állást foglalni Lukács Tamás 61. számú javaslatával kapcsolatban.
Legyen szabad azonban a következő kérdést föltenni: van-e tartalmi indoka ennek a formailag kétségtelenül igényelhető szünetnek és bizottsági tárgyalásnak? Mindjárt megmondom, hogy miért! Öntsünk tiszta vizet a pohárba!
Tudniillik formailag kétségtelen a javaslat jogossága. De menjünk egy kicsit a logika lépcsőin! Az eredetileg 36. szám alatt beterjesztett, majd új változatában 54. számmal megjelent, az önkormányzati bizottság által benyújtott, Dornbach előadó által ismertetett javaslat 5. §-ának visszavonása – ez önmagában azt jelenti, hogy az önkormányzati bizottság állást foglal, tartalmilag, a Lukács Tamás-féle javaslat ellen.
Ha tehát tartalmilag ez az állásfoglalás így megtörténik, indokolt-e, hogy a Ház, amely az eredeti Dornbach-javaslatot is sürgősséggel fogadta el, ismét szünetet tartson – a közvélemény nyilvánvaló meglepetésére –, amikor ehhez csak formális okokból indokolt, hogy az önkormányzati bizottság ragaszkodjon. Hiszen az (5) bekezdés törlésével eleve ellentmond a Lukács Tamás-féle javaslat lényegének.
Wekler Ferencnek megadom a szót.
Ügyrendi kérdésben felszólaló: Dr. Wekler Ferenc (SZDSZ)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit