AKAR LÁSZLÓ

Full text search

AKAR LÁSZLÓ
AKAR LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A részletes vita alatt benyújtott módosító indítványokból mintegy százötvenet javasol elfogadásra a kormány. Az elfogadásra javasolt módosító indítványok által érintett témák közül csak hétről szeretnék szólni.
Először: a helyi önkormányzatok normatív állami hozzájárulásainak megállapításához az országos mutatószám-felmérés alapján szükséges pontosításokat egy támogatott módosító javaslat tartalmazza. Ehhez hozzáteszem, hogy a tényleges mutatószámok figyelembevételével történt átrendezések nem változtattak az ágazati hozzájárulási arányokon.
Másodszor: egy kormány által támogatott módosító javaslat a közoktatási célú támogatások, hozzájárulások körében új feladatra, a pedagógusok minőségi munkájának differenciált elismerésére emelne ki közel kétmilliárd forintot. Ez az összeg a közalkalmazottként foglalkoztatott pedagógusok, pedagógiai szakértők és előadók számára átlagosan a közalkalmazotti pótlékalap 20 százalékának megfelelő havi többletjuttatási lehetőséget jelent szeptember 1-jétől.
A helyi szinten differenciált elosztásra, és ezzel a jobb szakmai teljesítményre való ösztönzés bevezetéséhez szükséges szabályozásról eredeti javaslat szerint a kormány gondoskodna. Az oktatási bizottság alternatív módosító javaslata 20 százalék helyett 25 százalékos mértéket indítványoz, és törvényben rendelkezne az elosztásról is. Ez utóbbi javaslatnak az elfogadása a közoktatási normatívák további korrekcióit igényelné, amit megszavazás esetén koherenciazavar elhárítása keretében lehetne elvégezni.
Harmadszor: a kormány támogatja a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásáról szóló 1996. évi XXV. törvény olyan módosítását, amely a törvény hatályát a helyi önkormányzatok egészségügyi intézményeinek fizetőképtelensége eseteire is kiterjeszti. Ezt a módosítást azonban a helyi önkormányzatok részére a kellő felkészülési idő biztosítása érdekében 1998. december 1-jétől javasoljuk hatályba léptetni. Jelzem, a társadalombiztosítási költségvetés véglegezésekor támogatni fogunk egy olyan módosító javaslatot, amely a probléma kezelésére egymilliárd forintot különít el.
Negyedszer: egyetértünk az Országgyűlés költségvetési és pénzügyi bizottsága által benyújtott módosító javaslattal, amely az 1996. évi költségvetési törvény módosítása során létrehozott, úgynevezett privatizációs tartalék megemelését s a felhasználási jogcímek bővítését kezdeményezte. Ennek értelmében az ÁPV Rt. maximum 25 milliárd forint pénzállományt vihetne át 1998-ra, amiből az ÁPV Rt. jövő évi működését szolgáló ötmilliárd forint feletti összeg privatizációs tartalékba kerülne. Az úgynevezett privatizációs tartalék a jövőben az ÁPV Rt. jótállással, szavatossággal, garanciavállalással összefüggő kiadásait fogja szolgálni alapvetően. Emellett a különböző jogszabályok alapján terhelő kötelezettségek rendezésére és egyes állami tulajdonú társaságok privatizációval összefüggő válsághelyzeteinek kezelésére is módot nyújt. Nem változik természetesen az a szabály, hogy a privatizációs többletbevételeket az államadósság törlesztésére kell fordítani.
Ötödször: az Országgyűlés az általános vitában a rendőrség számára 800 millió forint többlettámogatást hagyott jóvá, elsődlegesen azzal a céllal, hogy a rendőrség adósságállománya rendezésre kerüljön. A lefolytatott tárgyalások alapján körvonalazódtak azok az intézkedések, amelyek révén megelőzhető az adósságállomány újratermelődése. Az ezzel kapcsolatos feladatok végrehajtása, hatásuk értékelése kormányhatáskörben meghozandó intézkedéseket igényel, melyeket a rendelkezésre álló keret célirányos felhasználására is indokolt kiterjeszteni. Ezért a támogatott módosító javaslat szerint e keret főkapitányságok közötti felosztása, felhasználása a kormány hatáskörében és döntési kompetenciájában maradna.
Hatodszor: a költségvetési tárgyalások során egyértelmű bírálat érte a rendőrség 1998. évi bevételi előirányzatainak túltervezését. Kétségkívül a bevételi előirányzatok BM-fejezeten belüli elosztása aránytalan volt, ezért a bevételek korrigálását fejezeten belül a költségvetési bizottság által benyújtott indítvány elfogadásával javasoljuk megvalósítani.
Hetedszer: a médiafinanszírozás ügyében a parlament november 18-i döntését részleteiben pontosító, a kulturális bizottság által benyújtott módosító javaslatot támogatjuk. A szabályozás szerint a médiatörvény rögzíti az államilag finanszírozott közszolgálati műsorterjesztés mértékét. Ez a Magyar Rádiónál az egyes hullámsávokon sugárzott műsorok meghatározásával, a televízióknál a finanszírozott műsorórák számának rögzítésével történik. A műsorórákat a közalapítványok kuratóriumai, megegyezés hiányában az ORTT osztja el a csatornák között. Mivel sem az árak, sem a megosztási arányok nem ismertek, a javaslat biztosítja a becsült értékek alapján meghatározott előirányzatok közötti átcsoportosítás lehetőségét. A támogatott javaslat azt is tartalmazza, hogy 1998-ban megtakarítás esetén, ami számításaink szerint a médiatörvény új rendelkezéseinek racionális végrehajtása mellett lehetséges, az előirányzat-maradványból a Magyar Rádió művészegyütteseinek külön támogatása is lehetővé válik. A kormány támogatja azt a módosító javaslatot is, amely az üzembentartási díj beszedésének törvényi szabályozását valósítja meg. Eszerint többek között a be nem fizetés szankcionálása az önkormányzati adóhatóság hatáskörébe kerül.
Tisztelt Országgyűlés! Kérem, hogy a kormány által támogatott módosító javaslatokat, majd e parlamenti ciklus utolsó költségvetésének egészét is elfogadni szíveskedjenek. Köszönöm figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit