A fás legelők jelentősége a biológiai sokféleség megőrzésében
A fás legelők jelentősége a biológiai sokféleség megőrzésében
Az emberi tevékenység hatására átalakult Kárpát-medencében szinte valamennyi élőhelytípus erős emberi behatás alatt áll. Ezek alól csak azok a kis kiterjedésű élőhelyek jelentenek kivételt, melyeken a speciális talaj- vagy a vízviszonyok lehetetlenné teszik a gazdálkodást. Ilyenek pl. a dolomit sziklagyepek vagy a mocsarak.
Jelenlegi természeti értékeink döntő többsége tehát olyan területen maradt fenn, ahol évszázadok óta gazdálkodást is folytattak. Ezek a gazdálkodási módok azonban korábban igazodtak az adott térség vagy élőhely ökológiai sajátosságaihoz, ezért nem élték fel ezeknek a területeknek a természeti értékeit. Az emberi népesség növekedése, a gépesítés és a különböző, gyakran a nem minden vonatkozásában végiggondolt fejlesztési és termelési programok azonban drasztikusan átalakították a mezőgazdaságot. Hatalmas területeken megváltozott a földhasználat módja, illetve egy korábbi időszak természeti értékeket megőrző, megtűrő intenzív gazdálkodása helyébe intenzív, csak egy szempontot figyelembe vevő árutermelés lépett. Ez a változás még nagyobb veszteséget okozott az élővilágban, mint a századokkal ezelőtti erdőirtások, mivel annak idején az erdők helyén extenzív szántók vagy gyepek alakultak ki, amelyek ugyan más élőhely együttesek, társulások számára kínáltak élőhelyet, mint az erdők, ezek élővilága ennek ellenére meglehetősen gazdag volt. Ennek köszönhető, hogy a magyarországi hullámterek, az alföldi legelők még ma is nagy számú életközösség fennmaradási lehetőségeit biztosítják.
A fás legelőknek kis kiterjedésük ellenére különleges szerep jut a biológiai sokféleség megőrzésében. Ennek elsődleges oka éppen átmeneti jellegükből adódik. Ezek ugyanis se nem erdők, se nem legelők, hanem csak azok együtt élő keverékei. Ez pedig azt jelenti, hogy az olyan nyílt térségben élő, de fákhoz kötődő fajoknak és együtteseiknek kínálnak élőhelyet, amelyek az ember tájátalakító tevékenysége előtt hatalmas területeken fordultak elő. Az egykori erdős sztyepp pusztáink, ahol a kisebb erdőfoltok és a köztük lévő nyílt, főleg füves területek váltogatták egymást, ma már nem lelhetők fel hazánkban. Talán, ha a vízviszonyokat is vissza tudnánk alakítani, reprodukálhatók lennének, de ez egyelőre még kis területeken is csak távoli cél lehet. Nem lehet egyértelműen kijelenteni azt sem, hogy a fás legelők minden vonatkozásban hasonlítanak az egykori erdős sztyeppre és az abban elterjedt társulások és fajok mindegyike megtalálható e területeken. Az azonban tény, hogy hajdanában országunk területének több mint 80 százalékát erdők borították és a vizes élőhelyek kiterjedése is jóval meghaladta a mai mértéket. A sík területen élő erdőkhöz és gyepekhez is kötődő fajok élőhelyeink kiterjedése tehát mindig kicsi volt. Ezeknek a fajoknak egy része ma kaszálórétjeinken, nedves legelőinken és részben a fás legelőkön találja meg életfeltételeit. Az ország egész területéhez képest minimális kiterjedésű fás legelők tehát századokkal ezelőtti állapotú országunk egy-egy kis mozaikját őrzik a bennük élő fajok társulásaival együtt.
A biológiai sokféleség megőrzésére irányuló emberi tevékenységnek pedig éppen az a lényege, hogy az élővilágot a természetes fejlődési folyamatok során kialakult gazdaságában, sokféleségében őrizze meg. A fás legelők esetében az a különleges helyzet állt elő, hogy az erdők irtása révén természetközeli élőhelyet teremtettek azoknak a fajoknak, amelyek eredendően is az erdők és nyílt térségek határterületén éltek. Tehát annak ellenére, hogy a fás legelők emberi tevékenység hatására jöttek létre, olyan természeti értékeket őriznek, illetve olyan fajoknak kínálnak megtelepedési lehetőséget, amelyeknek élőhelye erősen megfogyatkozott. Ráadásul ezt a lehetőséget úgy és csak úgy biztosítják, hogy a hagyományos gazdálkodási mód nemhogy nem igényel korlátozást, hanem éppen ellenkezőleg, záloga az élőhely együttes fennmaradásának, és éppen elmaradása veszélyezteti a fás legelők megőrzését.
Ha komolyan gondoljuk a Riói Egyezményben – Egyezmény a biológiai sokféleség megőrzésére – foglaltak betartását, akkor az idők során természeti vagy emberi behatásra létrejött élőhely együttesek, élőhelyek minden típusából meg kell őriznünk annyit, amennyi minimálisan ahhoz elegendő, hogy az adott élőhelytípus hosszú távú fennmaradása biztosítható legyen.
