A fás legelők kialakulása – előfordulásuk egykor és ma
A fás legelők kialakulása – előfordulásuk egykor és ma
Magyarországon az Alföld zonális növénytársulása az erdőssztyepp, míg a középhegységek és a Dunántúl alacsonyabb régióinak a cseres-tölgyes. Ezek pontos struktúrája és összetétele nem ismert, de a legkülönbözőbb kutatások megközelítő képet festenek a korábbi évezredek viszonyairól. A pollenelemzésekből, archeológiai kutatásokból, történeti leírásokból következtetjük az Alföld, a Dunántúl, a középhegységek történeti földrajzának, arculatának változását. A természeteshez közeli erdős állapotokat a következők jellemzik:
– a nagytestű kérődzők és egyéb emlősök jelentős számú előfordulása és táplálkozása az erdős és erdőssztyepp területeken – őz, gímszarvas, őstulok és vaddisznó;
– az idő függvényében az erdők kiterjedése és összetétele nem mutatott állandóságot;
– az elpusztult fák, törzsek, gyökerek és egyéb maradványok folyamatosan a területen maradva meghatározó részét képezték az ökológiai anyagforgalomnak és a biológiai változatosságnak;
– a többé-kevésbé zárt erdők megnyitásában a természeti események (vihar, tűz, szél- és hónyomás, gradációk okozta pusztítás stb.) a nagytestű emlősök rágása, taposása és a korai társadalmak erdőirtása játszotta a főszerepet. Ott, ahol a hatások tartósan fennálltak nyílt területek alakultak ki, majd e hatás(ok) elmaradása után a beerdősülési folyamat ismét megindult;
– a nyitott területeket a legelésző állatok előnyben részesítették, ezért azok hosszú távon is fennmaradhattak, sőt bővülhettek is.
Nagyon sok növény- és állatfaj találhatja meg létfeltételeit a nyitott erdőszegélyeken és a tisztás területeken. Az erdei növények jelentős része is előnyben részesíti a nyitott, napsütötte területeket, melyet zárt erdőkben nem találnak meg. Egyes fajok ez ellen úgy „védekeznek”, hogy a lombosodás előtt vagy a lombhullatás után virítanak. Az összefüggő, természetes erdőtakarót felváltó tisztásokon az élőhelyi változatosságot követve faji változatosság növekedés következik be.
Magyarországon a tartós és meghatározó emberi jelenlét, az első erdőirtások, a késő kőkorszaktól számíthatóak. Ez a folyamat a bronzkorra teljesedett ki, majd az ókor földművelői tovább folytatták az erdőirtást, főleg szántóterület és részben faanyagnyerés céljából. Tevékenységük zömében a síkvidéki erdőket érintette. Ekkor még a középhegységek érintetlenek maradtak. A népvándorlások időszaka, a honfoglalás, majd a késői középkor, török hódoltság időszaka hozta meg azt az állattenyésztési gyakorlatot, amely már alapjaiban megváltoztatta a természetes viszonyokat.
Az Alföld természeti képének a legeltetés általi átalakítása jól ismert folyamat, természetvédelmi értékelése is megtörtént. A pusztai (rideg) állattartást, a szürke marha, rakca juh, lólegeltetés jellemezte.
A középhegységi, dombvidéki, illetőleg a síkvidéki peremterületek legelőerdeiről és fás legelőiről rendelkezésre álló ismereteink hiányoznak és az azokon folytatott feltáró és védelmi tevékenység nem áll arányban – messze elmarad – a területek természetvédelmi jelentőségével és napjainkra kialakult veszélyeztetettségével.
A középkor végére a síkvidéki erdőségek egyes régiókban erősen megfogyatkoztak, felaprózódtak, illetve nagy területekről eltűntek. A Dunántúl és a középhegységek területén maradtak összefüggő őserdők, de már itt is megjelentek a sarjaztatás útján keletkező erdők. A hamuzsírnyerés érdekében történő erdőirtás a sarj eredetű gyertyánosok növekvő térhódítását eredményezte. A bányafaigény kielégítése főleg a Mátrában, a Bükkben és a Zemplénben okozott komoly erdőirtást. A vadon élő növényevő emlősök közül csak a gímszarvas és az őz maradt fenn, de egyre terjedt az erdei legeltetés, különösen a sertés makkoltatása. A növekvő népesség, a sűrűsödő faluhálózat lakói az elpusztult fák törzsét, természeti katasztrófák által kidöntött fákat, lehullott ágakat tüzelés céljára rendszeresen összegyűjtötték. A lehulló lomb és avar, a levágott ágak állati takarmányozást és almozást is szolgáltak. Ezek a beavatkozások a korábbi természetes állapotokat már jelentősen megváltoztatták, amely az erdők biológiai sokféleségét csökkentette. Gombák, zuzmók, talajlakó szervezetek, bogarak stb. sok faja került az eltűntek listájára.
