V. A Czoborok további sorsa a család kihaltáig.
V. A Czoborok további sorsa a család kihaltáig.
A mohácsi veszedelem (1526.) az egész magyar alföld történetében forduló pontot képez s az alföld rosszra fordult sorsában osztoztak a déli vármegyékben birtokos családok is. Bács- és Bodroghvármegyék, melyek határai közt a Czoborok ősi jószágai elterültek, a mohácsi vész után a törökök dúlásainak estek áldozatul, s az itt levő magyar községek lakosai részint a harczokban vesztek el, részint a felsőbb vidékekre költöztek.
A Czobor család jószágai is ekkor mentek itt veszendőbe, a család tagjai azonban nem pusztultak el, hanem szintén biztosabb vidékekre költöztek. Ezen átköltözésre nézve semmi biztos értesülésünk nincsen. Valószínű, hogy a családnak már a mohácsi vész előtt voltak a felvidéken is birtokai és így lehetséges, hogy a családtagok a mohácsi veszedelmet követő zavarok elől lassankint oda költöztek. Ugyanis már I. Mihályról tudjuk, hogy a bács- és bodroghmegyei birtokokon kívül volt jószága, a baranyai birtokokat nem is említve, a komárommegyei Kolthán és a borsodmegyei Kint helységben, maga pedig mint Budavár kapitánya az 1458–67. évek táján a bácskai részektől szintén távol lakott.* Fia I. Imre, a ki előbb Bodroghmegye főispánja is volt, birta a felvidéken Besenyőt és Sólyomot s 1515-ben az oppelni herczegség kormányzója levén, szintén távol lakott ősi szülőföldjétől.*
Nagy Iván i. m. III. k. 205. s. k. l.
U. o.
A mohácsi veszedelem idején a családból I. Mihály fiai: Imre, V. János, Márton és III. Miklós voltak a család fejei, de hogy ezek közül részt vett-e valamelyik a mohácsi ütközetben, nem lehet tudni; valamint egyáltalán az sem bizonyos, hogy e tájban mely birtokaikon laktak vagy tartózkodtak.
A török hódítás első éveiben a család e tagjai azonban már többé nem szerepelnek, valószínű tehát, hogy mind e tájban haltak el, helyet engedve a fiatalabb nemzedéknek. A mohácsi vész után tovább virágzó Czobor családnak első szereplője és megalapítója Cz. Imre fia: Gáspár volt, a ki a Zápolya János és I. Ferdinánd királyok közötti viszályban ez utóbbinak pártjára állott s talán ennek köszönhette családja fenmaradását s későbbi virágzását. Cz. Imre a hadi pályán működött, életéből azonban csak annyit tudunk, hogy Ferdinánd király hadaiban részt vett 1528-ban Trencsén bevételénél, 1537-ben pedig Zsámbokrét várának elfoglalása alkalmával annyira kitüntette magát, hogy a szokásos subsidium fizetése alól fölmentetett.*
Nagy I. i. m.
Családjának további történetét hazai genealogusaink, főleg pedig Nagy Iván, telhetőleg részletesen előadták s részint ezért, részint pedig, mivel a család ezutáni élete a Bácskával úgyszólva semmi összefüggésben nincs, a következőkben a család történetét csak főbb pontjaiban fogjuk érinteni s részletezésbe csak ott fogunk bocsátkozni, a hol a Czoborok élete a Bácskával ismét érintkezésbe jő.
A XVI. században Cz. Gáspárnak több gyermekét látjuk szerepelni. Fiai közül I. Pál 1572–88-ig a nyolczados törvényszék birája volt, bárói rangot nyert, gyermeke nem maradt; VII. János katonai pályán szerepelt s elesett Babocsa váránál 1556-ban; György nevű fiáról, továbbá Anna és Zsófia leányairól mit sem tudunk; legnevezetesebb gyermeke s a család folytatója: II. Imre volt.
II. Imre 1567-ben táblai biró volt, 1572-ben pedig alnádorrá neveztetett ki. Birtokokat szerzett Somogy- és Sopronmegyében. Ő volt az 33első egyúttal, a ki a török hódítás folytán elvesztett bácskai családi javakat visszaszerezni iparkodott. 1579-ben ugyanis az egri káptalan előtt szerződésre lépett Szegedy Ferencz egri hadnagygyal arra nézve, hogy ez a Czobor-féle bácskai jószágokat embereivel foglalja vissza, gondozza és a szokásos úrbért a birtokok lakosaitól szedje be, kikötvén, hogy az ekként begyűlendő jövedelemből egyharmadrész Gergelyt, kétharmadrész pedig Cz. Imrét illeti.* Volt-e sikere e vállalkozásnak, arról nem értesülünk. Cz. Imre 1580 táján halt meg; három gyermeke közül Erzsébet, Thurzó György nádor neje, a ki férje halála után Árvamegye főispáni tisztét is viselé, birta Zólyom és Dobronyiva várakat; II. Mihály kir. táblai ülnök, később báró, az 1604. és 1609. országgyűlésen szerepelt, továbbá részt vett Forgács Zsigmond vezérlete alatt az erdélyiek elleni táborozásban; második neje Thurzó Zsuzsa volt, a kitől Imre (IV.) fia született, ennek ága azonban leányaiban kihalt. (Lásd II. tábla.) Harmadik fia II. Imrének II. Márton volt (neje Nádasdy Orzsolya), kinek két fia maradt:
Orsz. Lt. (Neo Regist. A. fasc. 1710 nr. 2.) Említik továbbá e tényt: Nagy Iván, Magyarorsz. családai III. k. Iványi I., Helynévtár I. 58. Pesty Fr, Helynévtár i. h. Steltzer Fr., Gesch. der Bácska 50. l.
III. Imre és III. Márton. Ezek közül III. Imre 1625 körül kezd szerepelni, midőn az ez évi országgyűlésen a komáromi határvizsgálati választmány tagjául és a fölebbezési törvényszék ülnökéül neveztetett ki. 1630-ban már főtárnokmester. Birta Ugocsában Nagy-szőlőst, 1656-ban pedig királyi adományként nyerte Holics és Janin uradalmakat.* Nejei: Révay Éva, Thurzó Bóra és Bánffy Zsófia voltak. Fiai, Bálintot kivéve, utódok nélkül haltak el. Leányai közül egyik Thurzó Szaniszló neje volt. (L. II. tábla.)
Orsz. Lt. Garam-Szt.-Benedeki konvent levéltára, fasc. XII. nr. 8.
A család további folytatójának Cz. Bálintnak (1647.) egy fia, Ádám, és Éva, Anna, Judith nevű leányai maradtak. II. Ádám jeles katona, a nagy Zrinyi Miklós tanítványa volt; harczolt a törökök, francziák ellen és tábornokságig emelkedett. A lázongások idején I. Lipót királytól elpártolván, az elégületlenekhez állott, kiknek részéről 1684-ben Pozsonyban Lothringeni Károly hg. és Abele Kristóf gr. királyi meghatalmazottak előtt tért át a király hűségére vissza. 1685-ben Érsekujvár megvétele végett a Komáromba gyűlt sereghez csatlakozott s részese volt a győzelemnek, melyet Lothringeni Károly hg. ekkor Ibrahim vezéren nyert. Meghalt 1692-ben, több leánya és egy fia maradt:
Márk, a ki tábornok és királyi főajtónállómester volt 1715–23-ig. Részt vett a Rákóczy elleni háborúban s 1704-ben a gerencséri ütközetben a kuruczokkal szemben megmenté Heister tábornok életét az által, hogy a hajdút, a ki az ütközet hevében a tábornokra halálos csapást mért, lelőtte.
E közben másfél százados viszontagság után Magyarország alsó részei felszabadulván a török uralom alól, e vidéken 1699 óta a vármegyék ujjászervezése s a régi birtokok visszacsatolása az e czélra az 1715. évi országgyűlés által kiküldött u. n. újszerzeményi országos bizottság (neoacquistica comissio) által megkezdetett. E bizottság, melynek egy része 1716-tól fogva Szegeden, gr. Volkra elnöklete alatt működött, a kormány intentióihoz híven azt tervezte, hogy a múlt háborúk költségeinek némi megtérítése fejében úgynevezett «mixta donatio»-k által magánosokra fogja átruházni a visszakerült birtokokat és az innen befolyandó összeggel fogja kárpótolni a teljesen kiürült katonai kincstárt. A szegedi küldöttség első sorban a régi birtokosokra volt tekintettel, kik ha birtokjogukat igazolni tudták és jószágaiknak ismét uraivá akartak lenni, tartoztak a viselt háborúk költségeinek megtérítése fejében, a birtok arányához képest, felsőbb helyen kivetett bizonyos összeget a királyi kamaránál lefizetni s ekkor mixta donatio, vagyis királyi kegyelem és a lefizetett pénzösszeg révén új adomány gyanánt kapták vissza egykor elvesztett uradalmaikat.
Mikor és hogyan fordult Cz. Márk e bizottsághoz az iránt, hogy őseinek egykori bácskai birtokait visszadják, nem tudjuk, tény azonban, hogy ő, a ki már 1722-ben Bodroghvármegye főispánjává neveztetett ki, 1727-ben az úgynevezett bajai uradalmat, mely Baja városból, Szt.-Iván, Bikity, Gara, Vaskút és Bátmonostor helységekből és tíz pusztából állott* visszanyerte. Ugyanez év okt. 6-án szerződést kötött Baja városával, mely szerint érvényben tartja annak királyi szabadalmait, és Istvánmegye s Szurduk pusztákat egészen, Vaskut, Vranyos és Csávoly pusztákat pedig részben átengedi a városnak évi 15600 frt haszonbér fejében. A többi birtokokat, melyekhez a tiszta kir. adományként nyert Almás, Matheovics, Hegyavicza, Jankovácz, Ivánka, Hölcs és Roglaticza nevű helységek is tartoztak, bizonyára egyeseknek adattak bérbe. Cz. Márk 1728-ban húnyt el s nejétől Lichtenstein Antonia herczegnőtől József nevű fia és Antonia leánya maradtak, a ki Cordona hg. neje lőn.
E puszták: Szurduk, Vranyos, Istvánmegye, Rém, Borota, Side, Csávoly, Mátéháza, Tataháza és Mélykút. (Orsz. Lt. N. R. A. fasc. 1613. nr. 19.)
A Czobor család utolsó férfi sarja, József, pazarló és költekező főúr levén, már az által is nehéz helyzetbe jutott, mert atyjától a nagy birtokokon kívül nagy adósságot is örökölt. Atyja ellen bizonyos Leeb József nevű hitelezője 172,663 34frt erejéig pert folytatott s meg is nyert éppen a tájban, midőn Cz. József 1729-ben a bajai uradalmat 5700 frtért Berdeczky Ignácznak adta bérbe. Néhány hónap múlva, szept. 7-én azt önkényűleg ismét másnak, t. i. Radics János bácsvármegyei alispánnak engedte által, a miből az illetők közt szintén per támadt. E közben a Leeb-féle tartozásra nézve 1731-ben végrehajtás folytán a bajai uradalom jövedelmei lefoglaltattak s innen fogva a 65,000 forintra becsült uradalom Leeb özvegyénél* maradt zálogképen mindaddig, mígnem József gróf 1741-ben kamarai engedély alapján azt br. Vay Lászlónak és Orczy Lőrincznek 14,000 frtért el nem adta.*
1738-ban Haymerle János Farkassal lépett szerződésre a bajai uradalmat illetőleg Cz. József gróf, midőn 7000 frt vételár köttetett ki; de hogy e szerződés érvényesült volna, nincs tudomásunk. (Orsz. Lt. N. R. A. fasc. 1612. nr. 45.)
Iványi I., Baja város története. Bács-B. vm. Tört. Társ. Évkönyve. 1886. évf. 174–177. l.
Cz. József, a ki Pesten 1771-ben halt el, végső éveiben szegénységre jutott s állítólag ama kicsiny nyugdíjából éldegélt, melyet neki Mária Terézia királynő adott; mert mint egyik életírója mondja: «szertelen pompákra pazarlá el szép uradalmait s vénségére teljesen kimerült; halála után pedig hidegen temette el emlékezetét a maradék.»*
Nagy I., i. m. III. 210.
