Csokonai Vitéz Mihály: Az én vagyonom
Az én vagyonom
Ugyan tehát mit érsz azzal,
| S mi hasznod e munkába, |
| Hogy kincseid nagy halmazzal |
| Gyűjtöd bé a ládába? |
A te szívednek bálványja
| Az epesztő fösvénység, |
| Gyötör csalárd ragyogványja, |
| S titkon öl a szegénység. |
Te a felsőbbek udvarát
| Éhen és szomjan lesed, |
| A nagyok záros pitvarát |
| Szívszakadva keresed. |
Melyben azoknak lábait
| Örvendezve csókolod |
| S ezzel hiánosságait |
| Érdemidnek pótolod. |
Te nem sajnálsz mászni porba
| S másoknak rabja lenni, |
| Csak hogy szabad légyen sorba |
| A több rabokkal menni. |
S eképpen nyert érdemeid
| Ruháidra varratod, |
| Szolgaságod szép jeleit |
| Azokon fitogtatod. |
Végre fellengős palotát
| Rakatsz a felhők között, |
| Amelybe bíbort s tafotát |
| Az öt világ kötözött. |
A szegénytől gráciádat
| Sok grádicsra emeled, |
| Tőle készűlt palotádat |
| Még magad is tiszteled. |
De légyen ez a szerencse,
| Légyen tiéd, barátom! |
| Sorsom ettől az ég mentse. |
| Becsesb az én sajátom. |
Egy helyhez nem kötelezem
| Én gyönyörködésemet; |
| S így magam le nem vetkezem |
| Szabados tetszésemet. |
Minden, ami csak szépíti
| Az egész természetet, |
| Bennem a gondot enyhíti, |
| Ha rabszíjjára vetett. |
Az éneklő madarkákkal
| A szép napot tisztelem |
| S a csendes etéziákkal |
| Élesztgetem kebelem. |
Ha sétálok, szép útamon
| Liliomon sétálok |
| S kevélykedve a Salamon |
| Dicsőségén járkálok. |
A hegyek hűs forrásai
| Lelkem feléleszthetik, |
| Ezt a gazdagok borai, |
| Óh, ezt ritkán tehetik. |
Édes anya a természet,
| A bujaság mostoha, |
| Ez legtöbbször elenyészett, |
| Az nem változik soha. |
A gyönyörűség karjait
| Itt kinyújtja énnekem, |
| S pengetvén lantom húrjait, |
| Édesíti énekem! |
