Dsida Jenő: Havazás
szálldos a könnyü, halk hó
szitál és leng kavargó
pelyhe.
táncol, újra meg újra,
végül fáradtan hull a
földre.
fölött halotti formán,
tetők, kémények ormán,
alszik.
Kinyújtózik a földön
felejtő, nemtörődöm
álma.
a szív emlékre kelve,
egy hamvadt szerelemre
gondol.