Juhász Gyula: Ütközet
Némán, mélán megülnek a félszerek homályán,
Zápor paskolja hátuk, állnak álmodva, árván.
Gubbasztva és alélva a lomha úti porban,
Közönytől és a gondtól kopottan és tiportan.
És elfojtott keservük tűzmagja lánggal égve
Süvölt sorsként, halálként és száll pokolba, égbe.