Petőfi Sándor: JŐJ, TAVASZ, JŐJ!...
JŐJ, TAVASZ, JŐJ!...
"Jőj, tavasz, jőj!" - gondolám az ősszel, -
"Várlak, mert boldogságommal jősz el;
Kinn falun lesz ifju, szép galambom,
És szabad lesz őt meglátogatnom;
S hogyha tőle száz mérföldre lennék,
Száz mérföldről is hozzája mennék.
"Várlak, mert boldogságommal jősz el;
Kinn falun lesz ifju, szép galambom,
És szabad lesz őt meglátogatnom;
S hogyha tőle száz mérföldre lennék,
Száz mérföldről is hozzája mennék.
Ha jön a nap hajnal-ölelésre,
Ha megy a nap éj-fölébresztésre,
És a hold, a zultán, ha belépe,
Csillaglyányos gazdag háremébe:
Én galambom hű árnyéka lészek.
Követője minden lépésének.
Míg szerelme, mint tavasz! virágod
Melegűlő keblén kicsirázott,
És amíg ő e virágot szűzi
Pirulással én szivemre tűzi:
S mért nem tűzné? s lehetetlenség-e?
Hogy menyasszonycsók leend a vége.
Jőj, tavasznak illatos füzére!
Tegyelek föl jegyesem fejére!"
Ha megy a nap éj-fölébresztésre,
És a hold, a zultán, ha belépe,
Csillaglyányos gazdag háremébe:
Én galambom hű árnyéka lészek.
Követője minden lépésének.
Míg szerelme, mint tavasz! virágod
Melegűlő keblén kicsirázott,
És amíg ő e virágot szűzi
Pirulással én szivemre tűzi:
S mért nem tűzné? s lehetetlenség-e?
Hogy menyasszonycsók leend a vége.
Jőj, tavasznak illatos füzére!
Tegyelek föl jegyesem fejére!"
| * |
Jőj, tavasznak illatos füzére!
Tegyelek föl sírja keresztjére.
Tegyelek föl sírja keresztjére.
Pest, 1845. január
