Somlyó Zoltán: HA BÁRHOVÁ IS BÚJNÁL...
HA BÁRHOVÁ IS BÚJNÁL...
Érzed-é a kornak nehéz lehelletét,
midőn megtántorodva liheg, mint szörnyű állat?
Véres szemekkel nézve sötéten szerteszét,
támolygó lába rádront, mert rajta meg nem állhat.
midőn megtántorodva liheg, mint szörnyű állat?
Véres szemekkel nézve sötéten szerteszét,
támolygó lába rádront, mert rajta meg nem állhat.
Rohadt lépéből bűz jő, gyomrából rossz szagok,
elszédül, aki ember, iszonyú légkörében.
Mert hullákat zabált, romlott húscafatot,
s böfögve hempereg most napfényben és az éjben.
elszédül, aki ember, iszonyú légkörében.
Mert hullákat zabált, romlott húscafatot,
s böfögve hempereg most napfényben és az éjben.
Fogát rád csikorgatja, nyelvéről foly a lé,
a gennynek és a szennynek rút, dögletes nedűje,
csimbókos szőrzetére kétoldalt lefelé,
az ártatlan vak ember lábához, le a fűre.
a gennynek és a szennynek rút, dögletes nedűje,
csimbókos szőrzetére kétoldalt lefelé,
az ártatlan vak ember lábához, le a fűre.
Két óriási mancsát az arcodba keni
és szentelt szádba törli miazmás, ronda orrát.
S nincs emberi segítség és nincsen isteni,
hogy rád ne szabadítson Szodomát és Gomorrhát...
és szentelt szádba törli miazmás, ronda orrát.
S nincs emberi segítség és nincsen isteni,
hogy rád ne szabadítson Szodomát és Gomorrhát...
És undok csontu törzsét, mit ellep a kukac,
elgémberedett rostú lágyékodhoz riszálja...
S hiába bömbölsz, ember, és hiába ugatsz:
mert elsöpör a porban farának rút uszálya!
elgémberedett rostú lágyékodhoz riszálja...
S hiába bömbölsz, ember, és hiába ugatsz:
mert elsöpör a porban farának rút uszálya!
Vagy elfuthatsz-e ember, tán önmagad elől?!
Ha bárhova is bújnál, mi sem segít terajtad.
Ki kívül jár, nem sejti, mi leskel ott belül...
s nem csókolhatod, ember, sohasem meg önajkad...
Ha bárhova is bújnál, mi sem segít terajtad.
Ki kívül jár, nem sejti, mi leskel ott belül...
s nem csókolhatod, ember, sohasem meg önajkad...
