Tóth Árpád: ILDA
És mint delejes Észak, úgy vonzott, oly szelíden,
Összhangba békülőn halkult körülte minden,
Mint lépések zaja, a süppedt hóba halván...
Arcáról már fenséggel, melyben póz s kényszer nincsen,
Kezdettől fogva halkan holtak szépsége intsen?
Ha jött, szentségtörés lett a zaj a vígak ajkán...
Csendes tűnődés bolygott evezve tétován,
Titkot ivott magába minden, amihez ért...
Ijedten elhaló, szemérmes sóhajával
A hallgatás kéjének élt...