Vörösmarty Mihály: (MÉRT NEVEZEL. . .)
Nemde okult az most, oktalan aki vala. |
Bosszúló verssel gyúladozó kebeled. |
Üldözöd, s igy szánod aljasodásod okát? |
Szívű! s nem mertél szembe kijönni velem. |
Rám feddő szavaid, illenek, ámde reád. |
És legyalázni, kinek tettei arra valók. |
Ezt amidőn rútúl ám igazitni meréd. |
Én elesek, halljad erre miként felelek: |
Majd valahára viszont, még ugyanaz felemel. |
Ily alacsonsággal, hogy Te ne szólj ezután. |
Forró mérgébűl, s rontja, gyalázza nevét. |
Búsongó szíved, mást gyakoroljon eszed. |