Vörösmarty Mihály: A TEMPLOMBA ZÁRATÁSOMKOR
A TEMPLOMBA ZÁRATÁSOMKOR
Marty, Marty, még mi lesz belőled,
Már ha szent egyházában sem enged
Jősz, s kizárnak; mennél, s nincs nyilásod,
S a fogolyra szájvonítva néznek
S hogy nagyobb csúf lennél, a falakról
Sok kopott szent néz, s a mennyezetről
Kandikálnak, és félmérgelődve,
Félnevetve rázzák a bozontos
O ne nézzetek rám ily boszúsan
Porba sülledt jó Atyák, ti szentek
Oly gonosz talán, mint gondolátok,
Nem vagyok még, ámbár menni vágyok
Hasztalan! mind ellenem zajognak,
A nagy Isten képe is komor már,
Oh el innen, messze el! Hol a víz
Csörgedezve fut le, fák virítnak,
Ott szelídebb képe Istenemnek,
Ott imádom én őt szívemelve,
És talán megszán, és küld egy angyalt,
Jobbat mint e gúnyoló faszentek
Melynek szárnya nem, de teste ép lesz,
És ifiabb lesz, mint eme szakálos
Hah! az ajtó megzörrent, nyilik már.
Isten áldjon meg, falak lakói,
Szűz Dorottya Asszony, élj sokáig!
Margit Néni, minden jót, dicsőűlt
Másvilágon majd meglátjuk egymást,
De boszúsan ott ugyan ne nézzen
Már ha szent egyházában sem enged
| Nyugtot a kemény sors istene? |
S a fogolyra szájvonítva néznek
| Vének, ifjak, pajkos gyermekek. |
Sok kopott szent néz, s a mennyezetről
| Vén proféták, csorba angyalok |
Félnevetve rázzák a bozontos
| Rőt szakált, és könnyü szárnyakat. . . |
Porba sülledt jó Atyák, ti szentek
| És ti repkedő kis angyalok! |
Nem vagyok még, ámbár menni vágyok
| S mint ti, porral, én nem élhetek. |
A nagy Isten képe is komor már,
| Rám setétűl a bús mennyezet. |
Csörgedezve fut le, fák virítnak,
| S szép derűlten áll a tiszta ég. |
Ott imádom én őt szívemelve,
| Ott reám ő nem vet rosz szemet. |
Jobbat mint e gúnyoló faszentek
| Szebbet, mint e csorba angyalok, |
És ifiabb lesz, mint eme szakálos
| Vén próféták, és kopott szüzek. |
Isten áldjon meg, falak lakói,
| Isten véled, Széraph szent Ferenc! |
Margit Néni, minden jót, dicsőűlt
| Péter, Ivó, Isten véletek! |
De boszúsan ott ugyan ne nézzen
| Senki rám; mert ott is megszököm. |
Görbő, 1823
