Széchenyi István

Full text search

Széchenyi István
A magyarországi reformkor talán legnevezetesebb egyénisége olyan családból jött, amely mindig különös megbecsülésben részesítette a szellemi értékeket, s rendelkezett az ezek élvezéséhez szükséges anyagi eszközökkel is. Az ifjú gróf megjárta a napóleoni háborúk poklát, ezek során és után beutazta fél Európát. Utazásai idején ébredt rá a hazai állapotok elmaradottságára, s 1825-ös fellépésétől kezdve egyre újabb és újabb kezdeményezésekkel igyekezett javítani azokon. Széchenyi úgy látta, a hagyományos rendi ellenzékiség eszközrendszere elégtelen az ország átalakítására, mert képviselői sem igazán érdekeltek ebben. Ezért újabb és újabb intézményeket kell létrehozni, olyanokat, amelyek a hazai polgárosodás műhelyei és serkentői lehetnek. Úgy vélte, a nemzet felemelkedésének garanciáját a kiművelt emberfők sokasága jelenti. Széchenyi fokozatosan, az arisztokrácia vezetésével, a központi kormányszervekkel való konfliktust elkerülve akarta létrehozni a modern Magyarországot. Úgy gondolta, az ország fejlesztésében bizonyos mértékig Bécs is érdekelt. Tevékenységének fő súlya ezért esett a társadalmi közélet intézményeinek (kaszinó, lóverseny), a gazdasági élet fejlesztésének (folyószabályozás, gyáralapítás, gőzhajózás, Lánchíd) területére. Világot látott politikusként ismerte a birodalom erejét s tartott is tőle; nem látta viszont, hogy Bécs számára a hagyományos rendi ellenzék partner lehet, a modern Magyarország képviselői viszont nem.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit