Harc a pestis ellen, harc a tudásért
Harc a pestis ellen, harc a tudásért
A járványok megtizedelte országban továbbra is egyre több pestissel foglalkozó munka jelenik meg, köztük Köleséri Sámuel debreceni, majd nagyszebeni orvos, s később Erdélyország főorvosa írása, de ennek ellenére e járványokat nem sikerült megállítaniuk. Ugyanez mondható Gömöri Dániel 1739-es értekezéséről, vagy arról, amelyet a Tudományegyetem orvosi fakultása alaprajzát kidolgozó Perliczi János Dániel adott ki a következő évben magyar nyelven, Moller Károly munkája nyomán. Ekkor jelent meg a himlő és a kanyaró elleni védekezésről szóló első magyar nyelvű munka, Neuhold Jakab János soproni kötete (1736).
Részben a szegénység, részben az orvoshiány okozta azt, hogy számosan a javasasszonyokra támaszkodtak az orvosok helyett, s a Felvidéken ismeretesek voltak az olejkárok is, azok a szlovák nemzetiségű vándor-gyógyszerárulók, akik a hátukon vitték egész gyógyszertárukat, s jártak portékájukkal házról házra. Számuk a 18. század végén elérte a háromezret, s bár voltak közöttük képzett emberek, többségük közönséges kuruzsló volt, s működésüket 1835-ben egy nemzetközi egyezmény is megtiltotta.
1752-ben elrendelte az uralkodó, hogy minden vármegye köteles jól képzett orvost is alkalmazni, aki lehetőség szerint lakjon a vármegye székhelyén, s elrendelte a vármegyei sebész alkalmazását is. 1754-ben előírták, hogy minden orvos köteles a diplomáját bemutatni, a külföldön szerzett oklevelet pedig vizsgák segítségével honosíttatni. A valós diplomával rendelkezőkről országos jegyzék is készült, 1770-ben pedig az ország egészére érvényes egészségügyi jogszabály-gyűjtemény adatott ki, s talán nem véletlenül abban az évben, hiszen akkor kezdődött el a honi orvosképzés Nagyszombatban.
