Az első, tudományosnak látszó megfigyelések

Full text search

Az első, tudományosnak látszó megfigyelések
A tudományos meteorológia első magyar művelője Frölich Dávid volt, aki az Odera melletti Frankfurtban tanult matematikát, csillagászatot, történelmet és orvostudományt, majd 1630-tól a késmárki gimnázium rektora volt, s ő írta az első hazai földrajzkönyvet. Frölich neves turista is volt, s a magas hegyvidékekben tett észleletei alapján mondjuk, hogy ezek már meteorológiai jellegű, tudományos megfigyeléseket is tartalmaztak. Oröknaptárához szintén kapcsolt meteorológiai jóslatokat. Egy helyütt ezt írja: "Arra a következtetésre jutottam, hogy a Kárpátok legmagasabb csúcsa a legaljától egy német mérföldig emelkedik, s egészen a legmagasabb légrétegig terjed, ameddig a szelek nem jutnak fel. A csúcson csettintettem egyet, ami először nem adott nagyobb hangot, mintha egy pálcikát kettétörtem volna." (1644)
Másutt erre a kérdésre keresi a választ: "Hogyan magyarázható természetes okokból, csoda feltevése nélkül az, hogy időnként véreső esik?" A választ pedig a következőképpen adja meg: "Úgy, hogy a Nap azon helyekről, ahol nagy csaták folynak, vagy már véres párát szív fel a vérrel szennyezett földből, vagy a vízpárát a maga hevével úgy felfűti, hogy az ebből leeső víz vörös, vérszínű lesz. Azt hiszem, hasonló módon vörössé válhatnak az erre hajlamos gőzök a föld mélyében levő hőtől is – ami Földünkön több felé, így Magyarországon is bőven előfordul -, és azután az Arisztotelész által vélt módon esővé oldódhatnak." (1619)
Nem túl egzakt magyarázatok még ezek, de a tudományos gondolkodás csak hosszú kísérletezéssorozat után jutott el egy-egy probléma valós megoldásaihoz.

Középkori időjósok

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit