Az időtartam
Az időtartam
Míg az időtartam-különbségek a fonémák (szegmentumok) rendszerének körében csupán a rövid/hosszú párok (i/í, l/ll stb.) elkülönítésére használjuk, a nagyobb szerkezeti egységek szervezésében (szupraszegmentálisan) az időzítési minták finomszabályozása nemcsak a ritmikai képletek alakításában, hanem a közlemény tartalmi mozzanatainak kifejezésében is szerepet játszik. a/ A beszédközlés általános tendenciája, hogy a szorosabban összetartozó sorozatokat (pl. a szótagot, a két hangsúlyos szótag közötti vagy a dallamívtől dallamívig terjedő szekvenciát) egységnyi időtartamú szakaszokba szervezze, a magyarban eredetileg és elsődlegesen a szótagot véve ilyen egységnek ritmikai (ezzel pedig verstani) képletek létrehozására. b/ A beszédközlés nagyobb egységeinek, sőt a teljes beszédprodukciónak a tekintetében a beszéd első deriváltja az időben a beszédsebesség, az időegységre jutó beszédjelenségek száma. Nyelvi információt nem hordoz, de minden nyelvnek jellemző mutatója, amely a magyarban – normatív folyamatos beszédben – átlagosan 12-14 beszédhang másodpercenként (kb. 6,2 szótag másodpercenként), és amely az egyéntől és a közléshelyzettől függően lassú és gyors egyedi tempóértéket vesz föl. A beszédsebesség természetesen szintén változik a történeti időben. Az elmúlt száz évben a köznyelvi magyar beszédben például a rövid és a hosszú magánhangzók időtartam-különbsége számottevően csökkent azáltal, hogy a hosszúak viszonylagosan lerövidültek. (Az elkülönítést ezzel egyidejűleg jelentős részben a hosszúak feszesebb, a rövidek lazább ejtése vette át.) A beszédsebesség érzékelése – másfelöl – nem korlátozódik a fizikai időtartamélményre. Különösen a hangsúlytalan szótagok szekvenciáiban a fonémarealizációk nem mutatják a teljes artikuláció minden mozzanatát. A lazább ejtésben összemosódó sorozatok a gyorsabb ejtés érzetét keltik. Ugyanilyen hatású a szekvenciarövidítés is, amely főként az egymást követő (nyílt) szótagok valamilyen elemismétlést mutató magánhangzóinak kiesését jelenti (pl. vállalatot→vállatot). c/ A tempómódosítás (a beszéd második deriváltja az időben) az egyenletes sebességű beszéden belül tartalmi adalékkal egészítheti ki a közlést: a beszédiram mérsékelt növelése a hallgatóban a nagyobb hitelesség, míg az enyhe fokú lassítás a hallgató iránti jóindulat érzetét kelti; az átlagtól való nagymértékű eltérések azonban már ellentétes hatásúak.
