Álljon lesben alkonyatkor!
Álljon lesben alkonyatkor!
Aki erdei emlősállatokkal szeretne találkozni, válassza az alkonyati vagy a hajnali órákat. A megfigyelésekhez jó lehetőséget kínál az erdő szélén álló magasles, ahonnét messzire elláthatunk a környéken, de azért a fák közé is bepillanthatunk. Üljünk fel, amikor még napsugarak táncolnak a lombokon, és távcsővel a kézben, jegyzetfüzettel magunk mellett szép csendben várakozzunk. Több esélye van annak, aki egyedül van, mert az óhatatlanul és még oly suttogón kiejtett szó is messzire hallatszik, a szarvas, a vaddisznó vagy a róka pedig híresek kitűnő füleikről. Figyeljünk a szél irányára, mert éppen az említett állatok az orrukra is hagyatkoznak, és messziről megérzik a méltán rettegett emberszagot. Ezért is jó a magasles, mert kevésbé fedeznek fel, mintha a fák vagy a bokrok között rejtőznénk el. Persze a szél gyakran csalóka és forgandó. Gyakran láttam már, amint az addig gyanútlanul poroszkáló róka hirtelen összerándul, mintha golyó érte volna, oldalt ugrik, és minden látható ok nélkül magát lesunyva gyors menekülésbe kezd. Jó fedezékben és mozdulatlanul álltam, nem láthatott meg, de a hirtelen forduló szél, amit a tarkómon is éreztem, orrához vitte az áruló emberszagot.
A megfigyelések lehetőségei természetesen a helyi körülmények, az évszakok, sőt a pillanatnyi időjárási viszonyok szerint is változnak. Csikorgósan hideg januári napokon például hiába is keresnénk a nagy pelét vagy az erdei pelét, a sünt és a borzot, mert ezek az állatok békés téli álmukat alusszák, illetve a borz csak szunyókál a föld alatt, és kellemetlen, havas időben hetekig ki sem tudja az orrát a mélybe vezető vackából.
Az erdő számtalan állat élettere
Érdemes a megfigyelés előtt tanácsot kérni valakitől, például a jó helyi ismeretekkel rendelkező kerületvezető erdésztől vagy a területet kitűnően ismerő vadásztól, akik valószínűleg tudnak olyan helyet ajánlani, ahol egy esti les alkalmával biztosan jól szórakozunk, de nem zavarjuk az esetleg éppen folyó vadászatot sem. A vaddisznóknak, de sok más állatnak is úgynevezett váltói vannak, olyan, nemegyszer jól kitaposott ösvények, csapások, amelyeken, ha nem zavarják őket, estéről estére megjelennek, vagy ahogy a vadászok mondják, kiváltanak az erdőből.
Az erdeinek nevezett emlősállatok között ugyanis több olyan faj is akad, amelyek rendszeresen elhagyják ezt az életteret, és esténként, éjszakánként a környéken, legelőkön, mezőgazdasági földeken táplálkoznak. A szarvasok, de a borz is szívesen keresi fel például az őszi kukoricatáblákat, nem is beszélve a vaddisznókról, amelyek többnyire csoportosan, kondában érkeznek, és alapos pusztítást végeznek a még tejes vagy már érő csövek között. Máskor egyes állatok természetes okok miatt kénytelenek ideiglenesen elmenekülni az erdőből. A kora nyári időszakban, amikor az áradások után visszamaradt vízállások jóvoltából a Tisza árterében a vérszívó szúnyogok milliárdjai repkednek, és zümmögő felhőként lepik meg nemcsak a fák közé merészkedő embereket, de a napközben ott tanyászó őzeket is, utóbbiak egy idő után már nem bírják tovább, és elhagyják korábbi biztos rejteküket. Legutóbb a Felső-Tisza mentén járva láttam, amint az őzek, bakok és suták vegyesen a gátakon túl lévő gabonatáblákban kerestek menedéket. Ott pihentek, csak magasra emelt fejük látszott, amint menekülésre örökké készen a környéket kémlelték.
