Földleírás a török hódoltság első felében
Földleírás a török hódoltság első felében
A háromfelé szakadás és hitújítás kínjait szenvedő ország művelődési élete darabokra széthullva sem szűnt meg.
A lutheri hitújítás élére álló brassói Johannes Honterus (1498–1549) első földrajzkönyvét – latinul – Krakkóban adatta ki; 1530–32-ben ennek későbbi, verses változata, a Rudimenta Cosmographica számos kiadást megérve a század végéig Baseltól Brassóig Közép-Európa-szerte ismert tankönyv volt. Maga rajzolta térképpel szemléltetve megírta Erdély első földrajzát is (Chorographia Transsylvaniae, 1532, lásd a következő fejezet). Néhány évvel később a II. Lajos özvegyét, Mária királynét Brüsszelbe követő Oláh Miklós (1493–1568) tollából megszületik az egész akkori Magyarország leírása (Chorographia Hungariae descriptio, 1536). Ebben megkülönböztetett figyelemmel tünteti ki a Kárpát-medence – különösen Buda – gyógy- és ásványvizeit, továbbá a felvidéki nemes- és színesérc-előfordulásokat. Mivel pálya- és kortársához, Gerendi Miklós erdélyi püspökhöz hasonlóan különleges alakzatú termésarany-darabokat és aranytartalmú érceket is gyűjtött, az 1530-as évekből vannak biztos írásbeli adataink az első hazai ásványgyűjtemények keletkezéséről.
A 16. századra Európa nemes- és színesércbányáinak nagyobb és „legtermékenyebb” hányada a Felvidéken és Erdélyben működött; ennélfogva az ásványismeret legkorábbi gyökerei – egyebek mellett – a Kárpát-medencéből táplálkoztak. Az újkori ásványtan alapjainak lerakója, a német Georg Bauer (Georgius Agricola, 1494–1555) latin nyelvű könyvében (1546) 13 kárpát-medencei lelőhely érc- és kísérőásványait ismerteti.
A Kárpát-medence gyógy- és ásványvizekben való gazdagsága ugyancsak korán vizsgálódásra késztette a 16. század természettudósait. 1542-ben Georg Wernher, a szepesi bányakamara sziléziai származású igazgatója jelentetett meg alapos értekezést „Magyarország csodálatos vizeiről” (De admirandis Hungariae aquis hypomnemation), amelyben elsők között ismerteti bizonyos bányavizek (cementvíz) vasat rézzé alakító hatását és az édesvízimészkő-képződést. 1585-ben Báthory István udvari orvosa, az itáliai Marcello Squarcialupi, aki korábban már az égbolt különleges fénytüneményeiről értekezett (Nagyszeben, 1580), Kolozsvárott a források eredetéről és hatásairól ad közzé latin nyelvű tanulmányt.
A föntiek mellett a 16. század derekától számíthatjuk a föld- és égtudományok magyar szaknyelve kialakulásának kezdeteit. Székely István „Calendarium magyar nyelven” című naptárkönyve 1540 és 50 között jelenik meg Krakkóban. Ezt követően Heltai Gáspár Kolozsvárt megjelenteti Bonfini föntebb írt munkájának rendkívül értékes, önmagából mindent odaadó-bővítő „műfordítását” (1575). Bizonyos Gáspár mester kalendáriuma – a Regimontanus kalendáriumán alapuló Cisio 1592-ben lát napvilágot magyarul Kolozsvárt, és több mint kétszáz éven át szinte népi olvasmányként él tovább.
