Pázmán, Frölich és Apáczai alapvetése
Pázmán, Frölich és Apáczai alapvetése
A földtudományok tárgykörének és magyar szaknyelvének fejlődése a 17. század első felében is folytatódik. Az első összefüggő „természetföldrajzi” elemzések sajátos módon Pázmán Pétertől (1570–1637) valók, aki nemcsak a magyar nyelv művészi mestere, hanem kora minden tudományának remek ismerője is. Kalauz-a (1613) természettel foglalkozó fejezeteinek megfogalmazása több mint száz éven át vissza-visszatér a magyarul író katolikus tudósok munkáiban. Szepsi Csombor Mártontól (1595–1622) Kassán 1620-ban megjelenik az első teljesen magyar nyelvű útleírás (Europica Varietas), 1631-ben pedig Scholtz Jeremiás orvosvízrajzi elemzést ad közre Balf fürdőiről.
Mindezek betetőzéseként Frölich Dávid (1595–1648), a késmárki gimnázium rektora Medulla Geographiae Practicae… (A gyakorlati földrajz veleje, Bártfa, 1639) című könyvében háromnyelvű – latin, német, magyar – szakszó-jegyzéket ad közre. Frölich, joggal mondhatjuk, a 17. század Honterusa. Latin, német és magyar nyelven írt művei közül a Medulla Geographiae Practicae-t néhány évtizedig még Franciaországban is tankönyvként használták; a Bibliotheca seu Cynosura Peregrinatiom, hoc est Viatorium (Utazóknak könyvtára vagy vezérlő csillaga, azaz útikönyv, Ulm, 1644) című munkája pedig „Hungaria” minden korábbinál pontosabb, igényesebb és legélvezetesebben megfogalmazott leírását tartalmazza. Olvashatók benne egyebek közt a szerző azon saját, magas-tátrai hegymászásai során gyűjtött tapasztalatai, amelyek a tengerszint fölötti magasság növekedése és az időjárás változása közötti összefüggéseket tárgyalják, és amelyek a kor legkiemelkedőbb természetföldrajz-tudósa, Varenius Geographia generalis (1650) című munkájában is szerepelnek, minthogy Frölich Dávid vele rendszeresen levelezett.
1653 az egész magyar tudomány történetének egyik legjelentősebb éve: Utrechben Apáczai Csere János (1625–1659) kinyomatja Magyar Encyclopaediá-ját, amely a kor természettudományának egyik első, magyarul pedig legelső összefoglaló áttekintése. E könyvvel tér haza Erdélybe s tanít Gyulafehérvárt, majd Kolozsvárott. Ásvány-kőzettani fogalmakkal, település- és mezőgazdasági földrajzzal először ebben a könyvben találkozhatunk magyarul, s ő írja le első ízben Jan Kopernik (Kopernikusz, 1473–1543) napközpontú (heliocentrikus) világképét, azt el is fogadva. A földrajzot más munkáiban is különleges figyelemmel, mint a tudományokba való bevezetésre legalkalmasabbat kezeli. A már említett Georg Wernher egy téves tájékoztatásától (1542) eltekintve – aki Fülek szomszédságából Baradla méretű üregrendszert említ – Apáczai enciklopédiájában lelhető fel az első helyes kárpát-medencei barlang-említés: a vargyasi „Csuda-kő” tekintélyes és „rettenetes” üregeinek rövid bemutatása.
Apáczait – Pázmány Péter és a cipszer Frölich Dávid mellett – méltán tekinthetjük a magyar földtudományi szaknyelv megteremtőjének. Annak módját pedig, hogy az ég- és földtudományokat hogyan lehet könnyen a kor iskoláiban akár latinul, akár magyarul, németül vagy szlovákul megtanítani-megtanulni, elsősorban a cseh, de valószínűleg magyar elődöktől is származó, 1650 és 1654 között Sárospatakon tanító Jan Amos Komensky (Comenius, 1592–1670) mutatja meg Orbis sensualium pictus című, számos kiadásban és az említett nyelveken megjelent könyvében.
A kor külföldi utazói közül elsősorban Eduard Brown-t kell kiemelnünk, aki 1673-ban Londonban adta közre tapasztalatait a felvidéki bányavárosokról, a fürdőkről és számos településről.
