A kiegyezéstől az I. világháborúig
A kiegyezéstől az I. világháborúig
A kiegyezés után Tóth Ágoston (1812–1889) honvédezredes és térképész önálló magyar helyszínrajzi intézet megalapítását javasolta, amely mind katonai, mind polgári térképekkel ellátta volna az országot. 1869-ben kiadott térképészeti kézikönyve magyarul jelent meg, így nemzetközileg is kimagasló jelentőségű műve visszhang nélkül maradt. A könyvben különösen szorgalmazta a szintvonalas domborzatábrázolás bevezetését a magasság bemutatására, amit először a polgári térképeknél alkalmaztak. Tóth európai mintára tervezett intézete nem valósult meg, a Közmunka- és Közlekedési Minisztériumban létrehozott térképészeti osztálya pedig rövid, de sikeres működés után az Államnyomdához került. Ennek igazgatója, Péchy Imre különösen a dombormodellek készítésében jeleskedett, míg Homolka József a múlt század végének egyik legtermékenyebb térképésze volt. A korszak hasonló jelentőségű kartográfusa, Hátsek Ignác „m. kir. térképész” a Statisztikai Hivatalban működött.
Ugyanebben az időben dolgozott Gönczy Pál (1817–1892), a Közoktatásügyi Minisztérium államtitkára, aki az iskolai földrajzi oktatást segítő magyar nyelvű térképek kiadását szorgalmazta; szerződést kötött a németországi Gothában működő híres kiadóval magyar nyelvű térképek készítésére. A fali és kézitérképek után atlaszokat is magyarított, s a Prága melletti Felkl cégnél iskolai földgömböket rendelt (1870).
)
Néprajzi térkép a Magyar Földrajzi Intézet Világatlaszában (1902)
Az iskolai oktatásban is fontos megyei térképek elkésztésére azonban Gönczy hazai szakembereket keresett. A szerkesztéssel Kogutowicz Manót (1851–1908), a tehetséges, leszerelt katonatisztet bízta meg: az 1890-ben megjelent atlaszt a Posner-féle litográfiai műintézetben nyomtatták ki. A kitűnő munka sikerének köszönhetően Kogutowicz megalakíthatta magyar térképkiadó vállalatát, amely 1895-től kezdve Magyar Földrajzi Intézet néven szerzett rangot a hazai térképészetnek. A korszerű földrajzi és történelmi falitérképeken kívül számos iskolai atlasz is megjelent. Az 1900-as párizsi világkiállításon aranyéremmel ismerték el az intézet munkáit. Az első magyar nyelvű földrajzi atlaszt – neve ellenére („Teljes földrajzi atlasz”) – az 1902-es első kiadást követően folyamatosan bővítették. A későbbi világatlaszok közül említésre érdemes a Magyar Földrajzi Társaság égisze alatt szerkesztett Nagy Magyar Atlasz (1906), a Teleki Pál és Kogutowicz Károly szerkesztésében füzetenként kiadott Világatlasz (1912–18), vagy „Cholnoky földrajzi és statisztikai atlasza” (1927). Ezek készítésekor, illetve a Kogutowicz-féle intézetben számos neves magyar tudós kapcsolódott be a hazai térképek szerkesztési munkálataiba. A nemzetségi kérdések tudományos vizsgálatához számos néprajzi térkép készült a hivatalos statisztikai adatok felhasználásával. A trianoni béketárgyalásokra készült térképek között ott szerepelt Teleki Pál híres néprajzi térképe, amely a magyar nemzetiséget ábrázoló vörös színről a „carte rouge” elnevezést kapta (1918). Ugyanebben az időben a megélénkülő gazdasági térképkészítést fémjelzi Edvi Illés Aladár és Halász Albert Magyarország gazdasági térképeken című atlasza (1919).
