Mi az ősmaradvány? (Főzy István)
Mi az ősmaradvány?
(Főzy István)
(Főzy István)
Az ősmaradványok – kövületek – a Föld és az élet történetének kézzelfogható emlékei. Vizsgálatukkal megállapítható a bezáró kőzet viszonylagos kora és a hajdani környezet. Az első fosszíliákat minden bizonnyal kíváncsi emberőseink szedegették össze. Módszeres gyűjtésük, tudományos vizsgálatuk azonban a ma emberének is izgalmas feladatot jelent.
Sokan azt gondolják, hogy az ősmaradványok ritka, rendkívüli dolgok, amelyekkel csak a múzeumokban találkozhatunk. Ez nem így van. Előfordulásukra minden üledékes kőzetben számíthatunk. Ennek megfelelően a Kárpát-medencében és a mai Magyarország területén is gyakoriak a fosszíliák.
Ipoly-menti ősemberi telephelyről előkerült miocén molluszkák (Szob)
Hogy kik voltak az első ősmaradványgyűjtők, azt nagyon nehéz lenne megmondani. Az azonban bizonyos, hogy az ősmaradványok már a Kárpát-medencében élő emberőseink figyelmét is felkeltették: a régészek számos paleolitikumi sír és telep mellett találtak kövületeket (Pilismarót, Ságvár, Tarcal). Elődeink talán varázserőt tulajdonítottak a kőzetből kipergő fosszíliáknak, talán csak a szépet keresték a különös tárgyakban. Mindenesetre modern értelemben vett gyűjtők is voltak közöttük, akik csak a ritka példányokat keresték: a pilismaróti ősember-telepen talált miocén molluszkák között egyetlen olyan faj sem akad, amely a környéken gyűjthető!
Akárcsak őskori elődje, a középkori és a kora újkori ember is rendszerint csoda útján keletkezett különös holmit, vagy mitikus lények maradványát látta az ősmaradványokban. Az eocén kor kerek, lapos egysejtűit, a nummuliteszeket ma is Szent László pénzeként tartjuk számon, s ki ne hallott volna a tihanyi kecskekörmök (valójában kagylók) bánatos történetéről.
A J. Patersonius Hain által ábrázolt „sárkánykoponya” 1673-ból. A metszet – minden hibájával együtt – láthatóan egy barlangi medve maradványát ábrázolja
Az írásos feljegyzésekben legkorábban említett leggyakoribb leletek nem meglepő módon a pleisztocén ősgerincesek hatalmas maradványai. Híressé lett például J. Patersonius Hain felvidéki tudós „sárkány-” ábrázolása 1673-ból. A sárkányként leírt jószág valójában egy jégkori barlangi medve lehetett. Ebben annak ellenére biztosak lehetünk, hogy a publikációt kiegészítő koponyarajz több hibát is tartalmaz: az egyébként is feltehetően más állattól való fogak rossz helyzetben állnak a különböző nézetekből „összerajzolt” koponyában. Még a 18. századi Magyarország jeles polihisztora, Bél Mátyás is „sárkánycsontokat” említ – a korszellemnek megfelelően.
Azokkal a jégkori nagyemlőscsontokkal, amelyeket a Tisza mosott ki pleisztocén kavicságyából, bizonyára sok halász is találkozott már. Mamutcsontok, óriás ősszarvasagancsok és -koponyák, bölény- és tulokcsontok akadhattak fenn a hálóban. Európa talán legszebb gyapjasorrszarvú-maradványai is a Tisza medréből származnak. Az esetenként ismerős, ám mégis szokatlan méretű csontok valószínűleg babonás képzeteket keltettek az emberekben. Az erő és a védelem reményében városkapukra és középületekre akasztották őket.
Nagy gyűjtemények, híres paleontológusok
Álteknős és dinoszaurusz
Az ősmaradványok keletkezése és jelentősége
Őskövület-legendák
