Negyedidőszaki gerinces-rétegtan
Negyedidőszaki gerinces-rétegtan
A Kárpát-medence Európában sajátos földrajzi elhelyezkedése és zárt formája miatt különleges állatföldrajzi fejlődésen ment keresztül. A negyedidőszakot megelőzően már kialakult egy Európa nagy részére kiterjedő helyi állatvilág, aminek egy része a pleisztocén kezdetén kihalt, s maradék része helyben továbbfejlődve – leszármazási sorokon keresztül – akár napjainkig is fennmaradt. Ilyen a kisemlősök között a Mimomys pocokfajokból helyben kifejlődött Arvicola, vagyis a vízi pocok. A jelentős lehűlések hatására a hidegkedvelő fajok Európa középső területének keleti részéről meg-megújuló hullámokban délebbre vándoroltak, s többek között a Kárpát-medencébe is eljutottak. Közéjük tartozik például a lemming. Néhány faj az interglaciális szakaszokban vagy a pleisztocén kezdeti, alapvetően még enyhébb korszakban délről északra kiterjedve keresztezte a Kárpát-medencét; ilyen pl. a fehérfogú cickány, a Crocidura. A Kárpát-medence, s egyúttal Európa faunafejlődésére legnagyobb hatással azok a különböző emlősfajok voltak, amelyek a meg-megújuló ún. ökológiai folyosókon keresztül keletről, az Orosz-tábla felől érkeztek. Ezek vándorlási útvonala két irányból érte el a Kárpát-medencét. Az északi útvonal Lengyelország-Németország irányából, a Cseh-medencén át a Duna dévényi szorosán lépett be, míg a másik útvonal az Alduna völgyét követve délről érte el a Kárpát-medencét, s csak igen ritka esetben rajzolható meg tovább nyugat felé, a Bécsi-medencén keresztül. Olyan állatfajról érdekes módon nem tudunk, amely keletről, a Vereckei-szoroson át érkezett volna a Kárpát-medencébe.
A keletről nyugatra vándorló Lagurus (pocok-) fajok jól jelzik a negyedidőszaki környezetváltozásoknak megfelelő állatföldrajzi területeket
Az Európát keletről elárasztó Allophaiomys pliocenicus pocokfaj térhódítása (balra; folyamatos és szaggatott vonal), illetve az örvös lemming dél felé vándorlásának két hulláma a pleisztocén korai hidegfázisaiban (pontozás). A számok millió éveket jelölnek (balra)
Mindezek az állatföldrajzi események, amelyeket az európai őslénytani adatokból lehetett körvonalazni, új alapot teremtettek a rétegtan egyik legfontosabb alkalmazásához, a gerinceseken alapuló biosztratigráfiához. A korábbi szemlélet szerint a biosztratigráfia a nagy földrajzi területeken egyidőben megjelenő, azonos faunatartalmú álattársaságok statikus kimutatásán alapul, feltételezve, hogy kontinensnyi területen egyszerre történtek a jelentős faunisztikai változások. Az új adatokon nyugvó új biosztratigráfiai szemlélet a dinamikus állatföldrajzi változásokon alapul, vagyis azon a felismerésen, hogy Európában a különböző irányokban mozgó állatfajok különböző időben és más-más mértékben jelentek meg. Mindezekből ma már egyértelmű, hogy a Kárpát-medence a negyedidőszakban olyan állatföldrajzi „zsáknak” bizonyult, amelynek alapvetően csak két bemenete volt, az Al-Duna és a Dévényi-szoros; s ritkán fordult elő, hogy a hozzánk bevándorló állatfajok túljutottak volna a Kárpátok hegygerincekkel övezett medencéjén.
A vértesszőlősi régészeti lelőhely
