Hogy egy kitörést mi jellemez a legtalálóbban, arra nézve nincs „objektív” kritérium. A vulkanológiában meggyökerezett típuselnevezések – hawaii, pliniusi stb. – például arra vonatkoznak, hogy az adott kitörés mennyire hasonlít valamely „jellegzeteshez” (lásd az ábrát és a keretes szöveget). Az elmúlt évtizedekben ugyanakkor nyilvánvalóvá vált, hogy a kitöréstípus elválaszthatatlan a vulkáni működés folyamatától. Ez utóbbin azt értjük, hogy lávaöntő vagy robbanásos működésről van-e szó; illetve ezek melyik válfajáról. Például a hawaii-típushoz elsősorban bazaltos lávaöntést és lávaszökőkutakat társíthatunk; a pliniusi kitörést döntően horzsakő- és hamuszórás, illetve ehhez kapcsolódó izzó piroklaszt-árak jellemzik, amelyek együtt a robbanásos tevékenység legalapvetőbb megnyilvánulásai. S mivel a már lezajlott vulkáni működés folyamatai legnagyobbrészt csak az általuk lerakott, általában hosszú időn át megőrződő üledékekből fejthetők meg, azt mondhatjuk, hogy a folyamat és az üledék összefüggésének ismerete a mai vulkanológus ábécéje. Annál is inkább, mert ha egyszer a folyamatot, illetve a kitöréstípust felismertük, akkor még egy igen rég kialudt tűzhányó működését is akár lépésről-lépésre rekonstruálhatjuk, sőt a vulkánfejlődési állapotot, az egykori tűzhányó méretét, formáját is valószínűsíthetjük.
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.