felebarát
felebarát, embertárs: Az ÓSz-ben ugyanabba a kötelékbe (nemzetségbe, törzsbe) v. ugyanazon közösségbe tartozó személy (pl. honfitárs, katonatárs); elsősorban mégis az Istennel való szövetség révén együvé tartozó népnek, Izr.-nek a tagját jelöli. Az ilyen értelemben vett ~ szeretete még akkor is kötelező volt vallási szempontból, ha az illető személyes ellenségnek számított (Lev 19,13–18; Péld 3,27 kk.; Sir 7,32–36). A ~tal kapcsolatos magatartást a szövetségi törv. határozta meg (Kiv 20,13–17; Lev 19,9–18; MTörv 15,24 kk.). A ~ elleni súlyos vétségek ezért a szövetség megszegésének minősültek, s Isten ítéletét vonták magukra (Kiv 22,21 kk.; Iz 10,1 kk.; Jer 5,26–29; Ez 18,12 kk.; Ám 2,6 kk.; Mik 3,2 kk.; Mal 3,5; Zsolt 82). A nem Izr. népéből valók közül csak azokat illette meg a ~ elnevezés, akik hosszabb ideig ott éltek az országban (Kiv 22,20; Lev 19,34; MTörv 10,19). Békeidőben a kölcsönös jóakaraton és az igazságosságon alapult a velük kapcsolatos magatartásuk, amely a vendégszeretet és szerződés (® szövetség) révén barátsággá is fejlődhetett. – A zsidóságban a ~ fogalma a törv.-hez hű zsidókra és a prozelitákra, Kumránban pedig csak a közösség tagjaira korlátozódott. Ugyanakkor a hellenista zsidók minden embert ~nak tekintettek. – Az ÚSz-ben a ~ szeretetét Jézus összekapcsolja az Isten szeretetével (Mk 12,31 kk.), és kivétel nélkül minden ember iránt megkívánja a szeretetet: mindenki, akivel valaki találkozik v. aki segítségre szorul, az ~ (Lk 10,30–37). Ebben az értelemben fejti ki a keresztény parainézisz az ósz-i törv.-t a ~ot illetően (Róm 13,8 kk.; Gal 5,14; Jak 2,8 kk.). A ~ iránti szeretet alapja Istennek és Jézusnak minden megkülönböztetés nélküli szeretete az ember iránt (Lk 6,36; Ef 5,1 és Mk 10,44 kk.; Lk 22,26 kk.; Róm 15,2 kk.). Természetesen a keresztények, az Egyh. tagjai különösen is ~ai egymásnak (Jn 13,34 kk.; Róm 12,9 kk.; Gal 6,1 kk.; 10; Jak 2,15 kk.; 1Jn 2,10), mert Krisztus meghalt értük (Róm 14,15; 1Kor 8,11).
