szövetség
szövetség: I. Az ÓSz-ben. A) A fogalom. A héb. berit (az ÓSz-ben 285-ször fordul elő; eredete vita tárgya) egyfelől a szerződéskötésre, másfelől a szerződéssel létrejött viszonyra utal. Ez utóbbit az ókori K-en sokkal mélyebb értelemben fogták fel, mint napjainkban; a rokonsághoz állt közel. A ~kötés rítusa tanúsítja, hogy kötelezettség vállalásáról, elkötelezettségről volt szó. A szerződést többnyire ® esküvel is megpecsételték (Ter 21,23 kk; 26,28 kk.; MTörv 29,11; Józs 9,15; 1Sám 20,42), úgy hogy az eskü a héb.-ben a ~ szinonimája lett (Ter 26,28; 2Sám 21,7; Neh 6,18). Tanúul Istent hívták (Ter 31,50–54; 1Sám 20,23.42; vö. Ám 1,9); az Úr (színe) előtt kötötték a szerződést (1Sám 23,18; 2Sám 5,3; 2Kir 11,4; 23,3; Jer 34,15), de emlékkövet is állíthattak bizonyságul (Ter 31,44–54; Kiv 24,4; Józs 24,26 kk.). Az ókori K-en oklevelet is írtak, ez az ÓSz-ből (föltehetően véletlenül) csak a ~kötés esetében mutatható ki (MTörv 9,9.11.15; Kiv 24,7; 2Kir 23,2.21; Józs 24,26; MTörv 29,20; 31,26), ugyanígy az átokkal egybekötött jelképes átvonulás is a kettévágott állatok között (Ter 15,5–17; Jer 34,18–21). A ~kötéssel kapcsolatos szokások a létrejött közösséget jelképezik: ajándék adása (Ter 21,27–32), ruha- v. fegyvercsere (1Sám 18,4), kézfogás (Ez 17,18), közös ® étkezés (Ter 26,30; 31,46; Józs 9,14; 2Sám 3,20). A ~i lakomát áldozat keretében is tarthatták (vö. Ter 31,54 és Zsolt 50,5), és ehhez különféle rítusok is társulhattak sóval v. vérrel (2Krón 13,5: só~; Kiv 24,6–8.11; Zak 9,11: a ~ vére). Lényeges része volt a ~nek a békés viszony, ami biztonságot jelentett és jólét forrása lett. A ~nek megfelelő magatartás nem merült ki a vállalt kötelezettség teljesítésében, hanem hűséget, barátságot, szeretetet is megkívánt (vö. 1Kir 5,15; 2Sám 19,7; 1Sám 18,3; 20,17; 2Sám 1,26; MTörv 6,5; Bír 5,31). A ~ megszegése bűnnek számított Isten ellen, a szövetségest felmentette, és a ~kötés záradékául kimondott átkok teljesedését vonta maga után. ~et olyanok is köthettek, akik társadalmilag nem álltak egy szinten v. politikai szempontból ellenfelek voltak. A ~et megbízott, közvetítő is megköthette (2Sám 3; 2Kir 11,17; Józs 24,25; MTörv 28,69). – A ~nek csaknem minden eddig említett mozzanatához kimutathatók a párhuzamok az ókori K-ről. Különösen fontos fogódzóul szolgálnak a hűbéri szerződések, elsősorban a hettita nagykirályokéi. A ~kötést a nagykirály kezdeményezte, ő szabta meg a feltételeket is. Biztosította hűbéreseit védelméről, a hűbéres pedig esküvel kötelezte magát, hogy csak urához tartozik. A ~et adott formula szerint írásba foglalták. A két fél istenei voltak a tanúk. – B) Személyek és csoportok közti ~ek. Az ÓSz többé-kevésbé véletlenszerűen említ személyek közt létrejött ~et, akik azonban családjukat, nemzetségüket is képviselhetik (Ter 31,44–54; 1Sám 18,1–4; 20; 23,18; 2Sám 21,7; 2Kir 11,4–8; Neh 6,18; vö. Zsolt 55,21), továbbá király és nép közti szerződést (2Sám 3,12–21; 5,1–3; 2Kir 11,17), törzsek közötti ~eket (Ter 21,22–32; 26,26–32; Józs 9,3–27), szomszédos királyokkal és országokkal kötött szerződéseket (1Sám 11,1; 1Kir 5,1.15.26; 15,19; 20,34; Ez 17,13 kk.; Oz 12,2; Ám 1,9). – Izr.-ben vallási szempontból tilos volt más népből valóval ~re lépni (Kiv 23,32; 34,12–16; MTörv 7,2). Ez vsz. abból az időből maradt fenn, amikor Izr. fiai elfoglalták Kánaánt, és az idegen kultusz megakadályozását célozta, amit a ~kötés óhatatlanul magával hozott volna (Kiv 23,32 kk.; 34,15). A próf.-knak a király ~kötései elleni felszólalásai a régi tilalmat újra fölelevenítették. Ezt a tilalmat, amely Izr.-t elkülönítette a többi néptől, csak úgy érthetjük meg, ha szem előtt tartjuk Izr.-nek Istennel kötött ~ét, amely alapja volt Izr. egész vallásosságának és csak Izr.-t jellemezte (az eddig szóba került „párhuzamok” közül egy sem bizonyult meggyőzőnek). – C) Isten ~e Izraellel. Ez a ~ Izr.-t jogilag és személyesen egyaránt kötelezte, és minden más kultusztól eltiltva egyedül Jahvéhoz kapcsolta. Így Izr. egyértelműen elkülönült az összes – természeti mítoszon alapuló, többistenhivő vallású – környező néptől. Az Istennel való kapcsolatot illetően minden természetes csengésű kijelentést (jegyesi-házastársi szeretet, atya) a ~ felől nézve jogilag értelmeztek. A jogi értelmezés eleinte javukra is vált és tisztultabb felfogáshoz vezetett; csak az idők folyamán derült ki, hogy megvannak a korlátai. – 1. Izr. vallása szempontjából alapvető a Sinai-hegyen kötött ~. Mivel a Kiv 19–24; 32–34 szövegei mögött kultikus szempontból válogatott, bonyolult hagyomány áll, nem rekonstruálhatók a teljes bizonyossággal elfogadható események minden részletükben. Annyi mégis bizonyos, hogy az Egyiptomból Mózes vezetésével kivonult törzsek az Ígéret földjének elfoglalásakor már tudatában voltak a ~nek (a ~ ládája, a ~ okmánya, a ~ kultusza). Hogy a ~et már a pusztai vándorlás idején is hűbéri szerződések mintájára fogták-e föl, azt a forrásokból nem lehet egyértelműen megállapítani, de nem sokkal később már bizonyosan így értelmezték. Ezért mutatnak most az összes olyan szövegek, amelyek a Sinai-hegyen kötött ~gel és ennek későbbi megújításaival kapcsolatosak, többé v. kevésbé világosan olyan megfogalmazást, amely messzemenően követi a hettita szerződések mintáját. (A nagykirály helyén Jahve áll, a hűbéreseként Izr.) Jahve először felsorolja, hogy a múltban mi mindent vitt végbe Izr. javára; a legfontosabb: kivezette Egyiptomból. Annak alapján, amit a múltban Izr.-ért tett, alapvető követelményül megszabja, hogy csak Őt tisztelheti Izr. Ezzel a követelménnyel függ össze az a gyakran előforduló kitétel, hogy „az én népem leszel, én meg a te Istened leszek”. A „fő parancs”-hoz kultikus és erkölcsi előírások csatlakoznak. Számuk az idők folyamán gyarapodott, mindig újabb rendelkezésekkel egészült ki, mígnem kialakult a Pentateuchus ® Törvénye. A ~ mindig ® áldással és ® átokkal zárul. A ~et Izr. szabadon fogadja el (Kiv 19,3–8; 24,3–7; MTörv 26,16–19). A ~ kultusza és a különféle egyéb intézmények a ~nek állandóságot, szilárdságot biztosítanak. A ~ a ~ okmányában ölt testet. Lehetséges, de nem biztos, hogy (eredeti változatában) a ® Tízparancsolat képviseli a ~ okmányának legrégibb változatát. Az 5–28 a ~ okmányának csak kevéssel bővült változatát őrizhette meg, a királyok korának későbbi idejéből. A ® szentség törvénye (Lev 17–26) föltehetően szintén a ~ jeruzsálemi kultuszára vezethető vissza. Minthogy e szövegek több változatban ismeretesek és több rétegből összetevődöttnek látszanak, arra lehet következtetni, hogy a ~ intézményének minden szilárdsága és állandósága ellenére is megvolt a maga valóságos tört.-e. – 2. Ennek a tört.-nek a tanúja a többi ~kötés, amelyről az ÓSz beszámol. A Moáb földjén kötött ~ (MTörv 28,69) talán csak feltételezés avégett, hogy a MTörv beilleszkedjék az elbeszélés összefüggéseibe. A Józsue által Szichemben kötött ~ az Ígéret földje elfoglalásának tört.-ét zárja le; vsz. hogy itt jött létre az Istennel ~ben élő 12 törzs egymás közti ~e. Sámuel idején a ~hez csatlakozott a királyság újonnan bevezetett intézménye (vö. 1Sám 12). Amikor Dávid a ~ ládáját Jeruzsálembe vitte (2Sám 6), a ~ intézménye maradandóan összekapcsolódott ezzel a várossal és a dávidi királysággal. A királyság korában – a hanyatlás idejét nem tekintve – számolnunk kell azzal, hogy a ~ törv.-ét időről időre felolvasták kultikus keretekben (MTörv 31,9–13), továbbá azzal is, hogy ha változás állt be a legfőbb vezetésben, akkor „megerősítették” (pl. 2Kir 11,17: Joás). A próf.-k Jahve küldötteinek tartották magukat, akiknek az a feladatuk, hogy a ~ népét figyelmeztessék, nehogy megszegje a ~et, v. ha kell, visszavezessék a népet a hűségre, makacssága esetén jövendöljék meg az átkok beteljesedését, s ha bekövetkezett, állapítsák meg a ~ megszegését és bűnbánatot hirdetve újítsák meg a ~et. A ~ egyértelmű megszegése után a ~ jellegzetes megújítása volt a Jozija-féle ~ (Kr. e. 622; 2Kir 22), továbbá Cidkija ~e (Jer 34,8 kk.). A fogság után úgy látszik időről időre megújították a ~et. A megújításhoz csatlakoztak a szükségessé vált reformok (Neh 9). – 3. Az Istennel való ~ annyira áthatotta Izr. egész gondolatvilágát, hogy másodlagosan különféle egyéb kiválasztásokat is ~nek tekintettek. Áll ez mindenekelőtt Dávid háza (2Sám 23,5; 2Krón 13,5; 21,7; Zsolt 89; Sir 45,25), továbbá az ároni papság kiválasztására (Szám 18,1–19; 25,12 kk.; Sir 45,6–25). Egyébként a Dáviddal és a Lévivel kötött ~ tárgyilag is összefügg a Sinai-hegyen kötött ~gel. Ugyanakkor Istennek Ábrahámmal kötött ~e, ahogyan a J bemutatja (Ter 15), független tőle: itt Isten egyoldalúan kötelezi el magát esküvel az Ígéret földjére való elvezetésre. – 4. A ® Második Törvénykönyv, valamint a deuteronomikus irodalom valóságos teol.-t épít a ~re. A ~ arra vezethető vissza, hogy Isten a pátriárkákat és utódaikat szeretetből kiválasztotta a többi nép közül (MTörv 7,6 kk.; 10,14 kk.). A ® kiválasztásból következett, hogy Isten megesküdött a pátriárkáknak, hogy nekik adja az Ígéret földjét (pl. 6,10 kk.), továbbá hogy, kivezette a népet Egyiptomból és elvezérelte az Ígéret földjére (6,21 kk.; 26,8 kk. stb.). Istennek ez a tette Isten népévé avatja Izr.-t, amelynek Jahve a Hóreben (= Sinai) elvben és Mózes közvetítésével részletekbe menően is kinyilvánította akaratát (5). Bármennyi kötelezettséget ölel is fel (12–26) Istennek ez az akarata (a Tóra = Törvény néven; ez a szó deuteronomikus értelmezésben csaknem azonos a ~gel), azok mind csupán kifejtései az egyetlen fő parancsnak (5–11), amelyet különféle szempontokból többféleképpen is meg lehet fogalmazni (félelem, szolgálat, szeretet, emlékezés stb.). Az egykori ~kötést a kultikus ma ismét jelenvalóvá teszi. Izr. ilyenkor még mindig ott áll a Jordánnál, az Ígéret földjének határánál. Még nem birtokolja a ~ javait, az életet az országban, mert az a ~ hűséges megtartásának lehet a gyümölcse. A deuteronomikus teol.-nak épp az a fő témája, hogy a ~ javait Izr. a ~ megszegésével újra meg újra elveszti. De ez a szerződés fogalmából szükségszerűen következő szigorúan vett jogi kapcsolat (a ~ hűséges megtartása és a ~hez fűződő ígéretek között) az irodalmi szempontból nagyon bonyolult MTörv legkésőbbi rétegeiben már feloldódik annak fényénél, amit a fogság próf.-i tanítottak a ~ről (4,26–28; 9,4 kk.; 30,1–10). – 5. A fogság idejének próf.-i a Sinai-hegyen kötött ~ megszegését és érvényének elvesztését egyértelműnek látták (pl. Jer 11,1–17; Ez 16), de felismerték, hogy Isten Izr. iránti elkötelezettsége nagyobb annál, hogy egy szerződés modellje kifejezhesse. Ezért – bár a ~ kora végéhez ért – arra számítottak, hogy a jövőben Isten valami újat visz végbe népe javára, üdvözítésére, ami fölötte fog állni a réginek. Mivel azonban előképekben gondolkodnak, az új valóságot a régi fogalmak szerint új ~ként képzelik el és állítják népük elé (Jer 31,31–34; 32,37–41; Ez 16,60–63; 34,25–31; 37,15–28). Az új ~ idején nem lesz többé bűn (Jer 31,34; Ez 36,25). Az új ~ nem intézmény lesz (Jer 31,33; Ez 36,26 kk.). Izr. újra egy Dávid házából való eszményi fejedelem uralma alatt fog állni (37,25; vö. Jer 33,14–26). Deutero-Izajás tovább gazdagítja az új ~nek ezt a képét: Isten szenvedő szolgája lesz a közvetítő (Iz 42,6 kk.; 49,6; 53); a pogányok is részesei lesznek a ~nek, tehát az új ~ egyetemes lesz (55,3–5; 49,6). A fogság próf.-i feladták a ~ szó pontos jogi értelmét és előképi értelemben éltek vele. – 6. A Papi irat a ~ gondolatától anélkül távolodott el, hogy a jövő felé fordult volna: a ~ Isten ajándéka és alapítása; az ember egyszerűen csak „kedvezményezett”. Ebből következően hűtlenségével nem szüntetheti meg a ~et. Jelek (szivárvány, körülmetélés) emlékeztetnek a ~re. Az idők folyamán bonyolult engesztelések rendszere épült ki, hogy az ember a ~et el ne veszítse. A ~nek ez az új értelmezése megkívánta, hogy az üdvösség tört.-e is más megvilágításba kerüljön. A P elkülöníti a ~re vonatkozó tanítást a Sinai-hegyen történtektől. Ezek (minthogy elsősorban a szabbattal és a kultusszal kapcsolatosak) csak tört.-i betetőzései a pátriárkák ~ének (Ter 17), amely most Izr. ~e lett. A 17 f. elé beiktatták a Noéval kötött egyetemes ~et, amely az egész emberiséget érinti (9,9–17): ez az egyetemes értelmezés azért vált lehetségessé, mert a ~ eredeti, tiszta értelmében (ti. hogy Isten alapítása és ajándéka), nem tételezi fel többé a kiválasztást. A kiválasztás most az Ábrahámmal kötött szerződés felől közelítve kapott megfogalmazást. Ábrahámban Izr. mindent megkapott. Új, üdvösséget elősegítő eseményekkel nem számolnak a jövőben (ugyanakkor az a kultikus érdekből született alkotmánytervezet, amelyet Ez 40–48 felölel, a jövő felé fordul). – II. A zsidóságban, Krisztus korában. A kánon különféle teol.-kat felölel a ~et illetően és együtt szemléli őket. A kultuszt és a szokásokat a Pentateuchus határozza meg. Vele azonos értelmű szóként a törv.-en kívül most már a ~ szó is jelölheti egyszerűen az ősi vallást is. A zsidóságnak számunkra nehezen elkülöníthető irányzatai nyilvánvalóan a szó különféle aspektusai közül mást-mást hangsúlyoztak. A rabbinista zsidóság előfutárainál úgy látszik, mintha a Sinai-hegyhez kapcsolódó jogi szemlélet került volna előtérbe. A hellén térségben a LXX szabott irányt, amely a P hatását mutatja nevezetesen azáltal, hogy a héb. berit megfelelőjéül a gör. diathéké szóval élt, amely a profán gör.-ben ’rendelkezés’, ’utolsó rendelkezés = végrendelet’ (Philo). A hivatalos zsidóság körében vezető szerepet – úgy látszik – soha sem töltött be a ~ fogalma. Annál inkább némely szélsőséges csoportnál. A Jub minden bibliai ~kötést a hét ünnepére, „a szövetség ünnepé”-re tesz. Valószínű, hogy hasszidista körökben ezen a napon rendszeresen megújították eskü formájában a ~et Istennel és egymással. Fontos szerepet töltött be az ilyen eskü a kumráni szektában is: tanúsította az odatartozást. 1QS 1: a ~re lépés rítusa a régi ~kötés formájára emlékeztet; 1QS 2,19–23: a ~et e forma szerint évről évre megújították. A Damaszkuszi iratban (CD) a szekta magát a Damaszkusz földjén létrejött új ~ közösségének nevezi, tehát úgy látták, hogy beteljesedett Jer 31,31, de az új ~et összekapcsolták a törv. szélsőséges szigorával. A Jeremiás által megjövendölt Szentlélek már működik a közösség tagjaiban, ennek ellenére ez az új ~ még nem a továbbra is várt eszkatologikus ~. – III. Az ÚSz-ben. A gör. diathéké 26-szor szerepel az ÚSz-ben: 7-szer ósz-i idézetben, 16-szor az ÓSz-re utalva, 3-szor az ÓSz-től függetlenül. A Gal 3,15–17; Zsid 9,16 kk.: a profán gör. értelem (’testamentum, végrendelet’) kerül előtérbe. – Az ÚSz tanítása: Isten Krisztusban megkötötte az emberiséggel a próf.-k által megjövendölt új ~et; ez végérvényesen felváltotta a Sinai-hegyen kötött ~et, amely épp ezáltal ó ~, régi ~ lett (2Kor 3,14); ugyanakkor az új ~ eszkatologikus, és így felülmúlhatatlan. Az új ~et az ® utolsó vacsora tört.-e jelenti be; az üdvösség régi rendjéhez való viszonyát teol.-ilag Pál ap. és a Zsid szerzője fejtette ki, ill. rendszerezte; az ÚSz többi kv.-e a ~ teol.-ját fogalmazza meg anélkül azonban, hogy a ~ szó szerepelne bennük. – 1. Az utolsó vacsoráról szóló beszámolóban mindkét hagyomány tanúsítja az új~ megalapítását az utolsó vacsora keretében, mégpedig az ó~hez kapcsolódva. Mt 26,28 (vö. Mk 14,24): itt a szövetség vére a Kiv 24,8-ra utal (a Sinai-hegyen kötött ~ megkötésének utolsó mozzanata az áldozat és az áldozati állat vérével való meghintés a ~ megerősítésére!). Ugyanakkor a vér kiontása (= kiöntése), amelyet Máté még értelmez is („a bűnök bocsánatára”) egyszersmind előre utalás is Krisztus keresztáldozatára. A sokakért kifejezéssel Jézus Isten szolgájának másokért vállalt engesztelésére utal (Iz 53). – Lk 22,20 (vö. 1Kor 11,25) az új~re vonatkozó jövendöléshez (Jer 31,31) kapcsolódik és megfogalmazza beteljesedését: Krisztus vérében. – 2. Pál ap. az új~ szolgájának nevezi magát (2Kor 3,6); ha ennek hátterét keressük, nem érhetjük be az Oltáriszentség szerzésekor elhangzott szavak hű továbbadásával (1Kor 11,25), hanem főleg arra kell gondolnunk, amit Pál ap. megtapasztalt, ti. hogy a pogányok körében teljesített (tehát egyetemes) szolgálata által valóra válnak a próf.-k ígéretei: kiárad a Szentlélek, húsból való szívek váltják fel a kőtáblákat (2Kor 3,3). Ehhez járult annak megtapasztalása, hogy Izr. egy része elzárkózott az új~ tanítása elől és kitartott a Sinai-hegyen kötött ~ mellett (3,12–16; vö. Róm 9–11 stb.). Így érthető, hogy a fogság ideje próf.-inak és a kései deuteronomikus szerzőknek elfordulása a Sinai-hegyen kötött, jogilag értelmezett ~től Pálnak egész teol.-i gondolkodását meghatározta; ennek klasszikus megfogalmazása a Róm. Ugyanakkor Pál csak alkalmilag él az ó és az új kifejezéssel (2Kor 3,6.14), v. állítja szembe egymással a 2 ~et (Gal 4,24). Általában a nomosz (= törvény) szóval utal a Sinai-hegyen létrejött ~re, amelynek a torah felel meg a héb.-ben. Ahhoz tehát, hogy Pálnak a ~gel kapcsolatos teol.-ját bemutathassuk, a törv.-t illető teol.-i felfogását is ki kellene fejtenünk. Gondolatmenetében (pl. amikor azt a kérdést taglalja, hogy ki igaz, Isten v. az ember), továbbá az ÓSz idézésekor (pl. Róm 10,6–10: a MTörv 30,12–14 idézése), valamint fogalomalkotásában (pl. Róm 10,3: megigazulás; vö. MTörv 9,4) Pál a MTörv-ből és a próf.-k tanításából merít. Ugyanakkor a Papi irat teol.-jának fő mozzanatait is beleépíti teol.-jába: azáltal, hogy mindarra, ami a Sinai-hegyhez kapcsolódik, a törv. kifejezést vonatkoztatja, így a ~ szó Pálnál is szabaddá válik arra, hogy a pátriárkáknak adott ígéreteket jelölje. Pál (Róm 9,4; Gal 3,15.17; Ef 2,12) ilyen értelemben él e kifejezéssel, ugyanakkor Ábrahámot úgy állítja elénk, mint aki nem a törv. alapján, hanem csak a hitből igazult meg, elővételezve a Krisztusban való megigazulást (Gal 3,15–25; vö. Róm 4). – 3. A Zsidóknak írt levélben a ~ központi helyet foglal el (elsősorban 7,1–10,18). Jer 31,31–34 nyomán (idézve: Zsid 8,8–12 és 10,16 kk.) a szerző megkülönbözteti a régi és az új, a tökéletlen és a tökéletes, az átmeneti időre szóló és az örök ~et. Az előkép és a beteljesedés összefüggését a kultikus fogalmakkal (sátor, oltár, áldozat) élve mutatja be, és erre alapozza krisztológiáját. Krisztus főpap, aki saját maga feláldozásával kezese (7,22) és közvetítője (8,6; 9,14–18; 12,24) az új~nek. Az áldozatul kiontott vér ereje áthatja az új~et (vö. 10,12–22): egyszer s mindenkorra eltörli a bűnt (9,11–15; 10,11–18), megszentel (10,10.29), lehetővé teszi az Isten elé járulást (7,25; 10,19–22) és az ígért örökség elnyerését (9,15 kk.). A ~gel kapcsolatban nincs szó kötelezettségről, ha a kegyelemhez és a ~hez méltó magatartás hangsúlyt kap is (10,19–31; 13,20 kk.) – 4. Az ÚSz más rétegeiben a ~ nem teol.-i fogalmat jelöl, de olykor mintha a ~gel kapcsolatos teol. is tükröződne a szóhasználatban. Így pl. amikor Máté a Hegyi beszédet úgy mutatja be, mint a Sinai-hegyi törvényadás megfelelőjét, v. amikor János az Isten iránti szeretetet a ~nek szerződésen alapuló, deuteronomikus teol.-jával összhangban a parancs megtartásaként határozza meg (Jn 14,21; vö. 14,15.23 kk.; 15,10; 1Jn 2,3–5).
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
