Adatokat hoztam fel a Hetilap 137 számában, melylyekből a Hiradó hielmességét az adatok felidézésében bár ki is megitélheti. A Hiradó megharagudt s még a Hetilap szerkesztőségét is leczkézte bátorságomért lapja 581dik számában. E fellobbanást én igen természetesnek találom, mert hiszen nem igen szokott a ludas nyugton maradni, ha elevenére tapintanak: de kár volt nem csupán csak a tárgyhoz szólni t. Hiradó, hanem nevek és a Hetilap szerkesztősége ellen is patvarkodni. Nem vagyok én vak.
Ha a B. P. Hiradó az igazsághoz hű, miért zavar, és miért különöz, és miért substitual, és miért hagy el vagy told a mint érdeke kivánja? A kérdéses állitás azon sarkallik, mit a Hiradó 574-dik számában mond. Ugyan kérlek nyájas olvasó, tekintsd meg azon deutralis számban az idézett rovatot, ott e szót találod a rovat elsőjeül: gyapotáru, és a Hiradó már 581-dik számában azt mint valami magyar publicistát apostatáltatja, s csinál belőle készgyártmányok szót. Ugyan kérem a B. P. Hiradót, miként lehet magyar lapnak más czélja az illy kimutatásoknál, mint a hazai erőket ébresztgetni, s a jó akaratuakat a kivitel s behozatal közti sulyos különségnél fogva is serkenteni, a lassukat pedig ösztönözni. És ha ezt akarja a Hiradó, minek különzi el az igen is egymás mellé tartozó tárgyakat ugy hogy egy részt a nehány heteken átnyuló czikkeinek III-kába, mást pedig XIII-kába soroz. Őszinte czélu magyar lapnak kötelessége az összeállitásokat ugy eszközölni, hogy hiányinkat és bajainkat a kevesebb figyelmü ember is azonnal felismérhesse. Azért ugy kell vala a Hiradónak tennie az összeállitást, mint a Hetilap 137-dik számában tevém, és nem ugy, hogy a gyapotáru főosztálytól ennek készgyártmányok czimü alosztálya tiz darab czikkel választassék szét. Fel kell mutatnunk a dolgot a mint van, hogy felismerhessük állapotainkat, ha csak ámitó politikát nem akarunk követni. Az illy kimutatásoknál, hogy az alosztályt a főoszlálytól csak amugy kény és kedv szerint 596szabad elszaggatni a nélkül, hogy a szemesebb ember zavarni szándékló eljárást joggal gyanitson, azt csak a Hiradó képes tagadni. És mivel azt tagadni csak ő képes, azért nem sorozta azokat egybe, mik összevalók, illy koczódások előidézésére, az olvasó boszontására, másoknak rettentő példájára. Hanem már ez neki szokása, azért mondja, hogy a birodalom egyes részeibe kiviteli és behozatali czikkek mennyiségére csupán az egész birodalomra nézve egyetemesen mutató táblázatból alapos következéseket nem igen huzhatni; nem ám, mert a legérdekesebb kimutatást eltitkolja, azt t. i. hogy külföldről külön Magyarországba melly egyes czikkek s mennyi értéküek hozatnak, s vitetnek innen oda. Ő előtte csak az összes monarchia, és a monarchia összesége. És épen azért állitja, hogy mivel 1845-ben az összes forgalom 6 millióval kevesebb, mint volt 1844-ben oka nem máshol van, mint abban, hogy egy idő óta hatályosb ápolásra méltatjuk az ipart, mint a mezőgazdaságot. Ugyan ugy-e? Látja B. P. Hiradó a földmivelők száma az összes lakosok számához:
van biz itt tehát elég kéz a földmivelésre, de nincs ösztön a termelésre, nincs biztos, állandó piacz az eladásra, és nincs kedv ahhoz, hogy folytonosan monopolizált raktár szerepét viselje az, mi magasabb rendeltetésre is érez magában jogot és képességet.