ISMÉT EGY JESUITA.
ISMÉT EGY JESUITA.
Legnagyobb szerencsétlensége a népforradalmaknak, hogy, midőn a nemzet minden erejével kénytelen küzdeni, a kényuralom zsarnokságai ellen: ugyanakkor támad föl saját keblében is a reactio fenéje; és a nemzet, ha veszni nem akar, kényszerűlve van a büntető igazság pallosát egyszersmind önmaga ellen is használni.
Tekintsünk vissza a XVI. Lajos alatti franczia forradalomra: s egy polgárvér-tengert fogunk látni, mellyet saját kebléből volt kénytelen e nemzet ontani, hogy ez által a visszalökő mozgalmakat elfojthassa.
A magyarnak eddigelé illy keserves eszközökhez nem kellett nyúlnia, mert egy akarattal és erővel fogtunk fegyvert mindnyájan, az éltünkre törő absolutismus ellen. A pártok szenvedélyei elnémultak, a vészriadó hallatára, minden becsületes hazafinak ekkorig csak egy gondolata, egy akarata volt: a hazát megmenteni.
Nem rég azonban, egy politicai lapot mutattak be e hirlap olvasóinak, mint melly az aristocratiát, veszteségére emlékeztetve, kezdé gyalázatosan bujtogatni.
Ugyanezt vagyok teendő most én is, egy fondorkodó jesuitával, ki a „Religio és nevelés” czímű cath. egyházi lapban ütötte föl fejét, s nem kevesebb szemtelenséggel, mint az érintett politicai hirlap, izgat a cath. papság közt, s lázítja az egész cathol. egyházat a kormány ellen.
S ugyan mi okért?
Azért, mert a vallásügyi ministerium 10 iskolába be akarja hozni a gymnasialis szakrendszert, s e tervet a fővárosi két közép tandára nézve, már foganatba is vette.
Szent Kleofás! már ez csakugyan égbekiáltó istentelenség egy vallásügyministeriumtól, elsűlyedünk, mint Sodoma és Gomora, oda vagyunk!
Keservesen fájlalja a nevezett egyházi lap, hogy az állodalmi intézetekké alakítandó tanodáktól elveszik a kormányzást és alapítványok kezelését.
Elhiszszük biz azt, hogy nehezen esik a mindenható directoriumnak, a pénzecskét és főigazgató hatalmat kiejteni kezéből, csakhogy ez intézkedés a legtermészetesebb jogában áll a kormánynak. A cath. tanodák alapítványai legnagyobb részben a status javaiból szakasztattak ki, és igy ez iskolák a status tulajdona, következőleg, fölöttök akkint rendelkezhetik, mint jónak látja. Ugy látta pedig czélszerűnek, jogai gyakorlatát megkezdeni, hogy először is azon papokhoz fordúlt, kik az iskolaigazgató trónuson ültek, s azt mondá nekik: szállj le barát a hintáról!
De hát miért ez erőszakoskodás csak a catholicusok irányában? (igy szól az értekező jesuita) miért nem vág a ministerium a protestans gymnasialis rendszerbe is illy erőszakos kézzel bele? miért nem rendelkezik ezek iskoláival és alapítványaival is? Azért ugy-e, mert a cultusministerium czélja csak a catholicusokat sértegetni, a cath. egyházat szépen behálózni, s azt lételének minden eszközeitől megfosztani törekszik?
E szavakat a legalábbvaló gyanúsításnak bélyegeznők, ha belőlök egyszersmind a hetvenkedő jesuitának szánandó tudatlansága nem rína ki.
A protestánsok iskoláinak igazgatásába, vagy szabályozásába, a kormánynak nincs joga avatkozni, valamint alapítványaikhoz sem nyúlhat, ha csak a tulajdon szentségét nem akarja törvénytelen úton megtámadni; mert a protestánsok minden alapítványai magán alapítványok, s igy, ezeken nyugvó iskoláik is kizáró sajátaik. Rájok nézve a ministerium nem igazgató, csak felügyelő hatalom.
A cath. papság egy részt föltette magában, hogy a jó konczot egy könnyen azért sem bocsátja ki kezéből! s az alapítványok föntartása érdekében egy petitiót köröztetett a nép közt, fölhasználván természetesen minden módot, hogy az aláirók minél nagyobb számmal legyenek. Ennek következtében a kormány jónak látta, a tisztelendő urakat figyelmeztetni, miszerint, ám éljenek kérelmezési jogukkal, de óvakodjanak erre olly módokat használni, mi által a népben ingerültséget keltvén, a közbékét megzavarhatnák.
S ime előáll a mi jesuitánk, kigyót, békát kiált a kormányra, melly szerinte mindent elkövet, hogy a népet elámítsa, előtte a lelkipásztorokat a legdurvább önzés gyanújába hozza; miből nem kevesebb következik, mint az, hogy a cath. egyházat meg akarják semmisíteni, s haláluk már elkerűlhetlen. A cultusministerium azon bűnbarlang, hol kipusztíttatásuk tervét szövik, innen kapnak az egyház elleni rebellis szerzetesek engedelmet a rebellióra, itt számüzték az istent az iskolákból. (Ehhez egy kis commentár is kell. Az új rendszer nyomán, nem a tanítók, hanem papok fogják a növendékeket a vallásban oktatni; tehát: számüzték az istent az iskolákból!) Neki esik ezután a piarista rendnek, s ezt poklokra átkozza azért, mivel magát ez intézkedés foganatosítására eszközűl engedte használtatni, s az igy rendezett istentelen iskolák tanítóivá mernek lenni. Indítványozza annakokáért, hogy e professorok minden vallási functiótól tiltassanak el, s ha nem engedelmeskednek: ünnepélyesen excommunicálni kell őket az egyházból. Felszólítja végre a papokat, hogy a kitett szentség előtt, feszülettel kezökben, esküdjenek meg, híveik jelenlétében, miszerint azok boldogságaért élni halni készek, s csak a nép üdvősségét akarják akkor is, midőn arra bujtogatják őket, hogy „gyermekeiket olly iskolákba ne küldjék, honnan isten és megváltójuk szent neve számüzve van.” És ha (ezzel végzi lázító beszédét a R. és N.) a nép még ekkor sem értené meg papjait, megérdemlette a lassú és gyalázatos valláshalált, mellyet számára a magyar kormány készít. –
Látni való ebből, mikép a R. és N. szerkesztője nemcsak megveti a kormányparancsot, mellyben collegáival együtt arra intetik, hogy a népben ingerültséget kelteni, s ezáltal a közbékét megzavarni óvakodjanak; de sőt a legszemtelenebb úton, s a legvilágosabban lázít, midőn a kormányt hamisan gyanúsítva, azt, a nép és vallás elnyomója gyanánt állítja a nép elé.
A felső hatalomnak érdekében áll, ismernie a véleményt, mellyel intézkedései iránt vannak az alattvalók; de ezen hang, mellyen Danielik János szól, nem a vélemény-nyilvánítás, nem is a panasz hangja, hanem a legnyilvánosabb izgatás, mellynek veszélyes következményei lehetnek. –tm–
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
