megszentelés, megszentelődés
megszentelés, megszentelődés: A Biblia szerint mindenre, ami a szt. Isten közelébe kerül, kiterjed Isten szentségének hatása és szentté válik. A Biblia sokszor nevezi az embernek ilyen értelemben vett szentté válásra irányuló törekvését és ezzel kapcsolatos magatartását is ~nek (a héb. megfelelő legtöbbször a kadas; a LXX-ban és a Vg-ban a gör. hagiadzein és hagiaszmosz szerepel). – A ~nek mindkét esetben több jelentésárnyalata lehet attól függően, hogy milyen értelemben vett szentségfogalom (® szent) rejlik mögötte. – I. Az ÓSz-ben legtöbbször a cselekvő értelmű ~ kifejezés szerepel, mégpedig több jelentésárnyalatban. Az alapvető mozzanat: Isten lefoglal tulajdonul v. szolgálatába fogad személyeket és tárgyakat. Így Isten egész Izr.-t megszentelte az összes nép közül való ® kiválasztással (Lev 20,24.26; Kiv 19,5 kk.), és Izr.-en belül is elsősorban az ® elsőszülötteket, a ® nazirokat, a ® prófétákat (Jer 1,5) és általában mindenkit és mindent, aki v. ami a kultusz körébe tartozott, tehát a papokat, a szentélyeket, az oltárt, a kultikus felszerelési tárgyakat, az áldozati adományokat, az ünnepeket. Ebből következően az ÓSz-ben a megszentelődés elsősorban olyan fogalom, amely a kultuszhoz kapcsolódik. Mindenekelőtt a ® szentség törvénye hangsúlyozza, hogy Isten szt., aki megszentel (Lev 20,8; 21,8.15.23; 22,9.16.32) a jelenlétével (Kiv 19; 29,43 kk.; 1Kir 9,3) v. törv.-t szabó akaratával (Ter 2,3: a szombat; Szám 3,13: az elsőszülöttek). Ez a lényege a fölszentelésnek is: maga Isten az, aki fölszentel, a megbízott (= a pap) csak nyilvánosságra hozhatja v. láthatóvá teheti a rítussal a ~t (Kiv 29: ® papszentelés és oltár fölszentelése). Fontos fölszentelési rítus a megkenés a szt. olajjal (30,22–33). Az Istentől megszentelt szentsége mértékétől függően magához Istenhez is közeledhet (Lev 21,12; 16,2 kk.; Szám 16,5 kk.; 18,1–7) és részesedhet az Istennek szentelt adományokból is, sőt érintéssel a szentséget is megoszthatja, továbbadhatja (Kiv 29,37; 30,29; Lev 6,20; Ez 44,19); ezért az embereknek meg kell szentelniük, azaz szentnek kell tartaniuk (Kiv 20,8: a szombatot; Lev 21,8; Sir 7,29: a papokat). – Az Istentől végbevitt ~től meg kell különböztetni azt, amikor ember „szentel” (felajánl) áldozati v. fogadalmi ajándékot Istennek, bár az átmenet – különösen az előírt adományok esetében – elég nehezen követhető. Világosabb a különbség az ember ~e és megszentelődése közt a tisztulási szertartások (® tiszta) esetében, amikor mosakodásról, a ruha kimosásáról (Kiv 19,10.14) v. a nemi érintkezéstől való megtartóztatásról van szó (19,15; 1Sám 21,5 kk.). Így készülnek elő Izr. fiai az Isten közelségére és a kultikus ünnepekre (Józs 3,5; 7,13; 1Sám 16,5), a pap pedig a fontosabb papi teendők ellátására is (1Krón 15,14; 2Krón 29–30); a kultikus szentség helyreállításának szintén ez a módja. Csak ilyen értelemben ismeri az ÓSz a megszentelődést (a Lev 20,6 kk. és Jób 1,5 kivételével, ahol erkölcsi vétség forog szóban); ugyanakkor Isten megszenteli magát (értsd: a nevét) azáltal, hogy megmutatja szentségét a tört. eseményeiben (Lev 10,3; Szám 20,13; Ez). Az embernek el kell ismernie Istent szentnek, mégpedig helyes valláserkölcsi magatartást tanúsítva (20,12; Iz 8,13; 29,23) és a törv. szem előtt tartásával: „Legyetek szentek, mert én az Úr, a ti Istenetek szent vagyok” (Lev 19,2–4; 20,7 kk. 26). De az ÓSz-ben általában nem tartozik az ember valláserkölcsi magatartása a megszentelődés fogalma alá, inkább Isten hűséges v. hűtlen szolgálataként jelenik meg. – II. Az ÚSz-ben az Ev.-ok és az ApCsel szerzői ritkán említik a ~t. Mt 23,17.19; Jn 11,55; ApCsel 21,23–26: az ósz-i felfogás él tovább a kultikus megszentelődést illetően. A Miatyánkban (Mt 6,9; Lk 11,2) legalábbis elsődlegesen arra kell gondolnunk, hogy Isten maga szenteli meg nevét: vagyis az eszkatológiai történések során megmutatja szentségét (vö. Ez 36,23). Ugyanígy 1Pét 3,15 is megmarad az ÓSz-ből vett idézet keretei között (Iz 8,12 kk.; lásd föntebb). Csak János vonatkoztatja (Jn 10,36; 17,17–19) teljes egészében Jézus Krisztus üdvözítő művére a ~t. Ezért szentelte meg az Atya a Fiút, abban az értelemben, hogy küldetést adott neki és erre előkészítette; a Fiú azért imádkozik, hogy az Atya az ap.-okat is szentelje meg az igazság és Krisztus áldozata által, vagyis kegyelmi erőkkel fölvértezve (átmenetileg negatív értelemben: óvd meg őket a gonosztól; 17,15). Míg itt a ~ az üdvösség letéteményeseire vonatkozik, az úsz-i levelekben a keresztény lét lényegéhez tartozik hozzá, a kegyelmi megalapozástól egészen a teljességig. Kereszténynek lenni a. m. megszentelődni Krisztusban a kegyelem által (1Kor 1,2; 6,11; Zsid 2,11), a Szentlélek által (Róm 15,16; 1Kor 6,11; 2Tesz 2,13; 1Pét 1,2), a hit révén (ApCsel 26,18; 2Tesz 2,13), a keresztségben (1Kor 6,11; Ef 5,26). A keresztség első hatásaként (vö. 1Kor 6,11: sorrend!) ez a ~ mindenekelőtt a bűntől való megtisztulást jelenti, Krisztus testének és vérének feláldozása árán (Kol 1,20 kk.; Zsid 9,13; 10,10–14.29; 13,12). Az Isten szt. lényéből való részesedés ebből a szövegösszefüggésből még nem világlik ki egyértelműen (de vö. 1Pét 1,15 kk.; 1Jn 3,1 kk.), mégis föltételezhető a megszenteltben egyfajta belső erőként, úgyannyira, hogy a megszentelt maga is megszentelhet másokat (1Kor 7,14), sőt minden dolgot is (1Tim 4,5). Mindenekelőtt képes saját életének ~ére, kibontakoztatva és kiteljesítve azt (2Kor 7,1; Jel 22,11). A kereszténynek ez a teljes odaadást és erőfeszítést kívánó megszentelődése (Zsid 12,14) Isten határozott követelménye – erre hívta meg a keresztényt (1Tesz 4,4.7). A mérték és a cél Isten szentsége (1Pét 1,15–23; 1Jn 3,2 kk.). Ez Isten szolgálatának és az igazságnak a gyümölcse (Róm 6,19.22; Zsid 9,13 kk.), amely megtisztít és távol tart minden rossztól (2Kor 7,1; 1Tesz 4,3 kk.; 2Tim 2,19 kk.) a hit, a szeretet és az igazság iránti engedelmesség révén (1Tim 2,14; 1Pét 1,22). Jóllehet ez a megszentelődés az embernek erkölcsi követelményeket jelent, mégis egészen Isten műve, aki minket az Ő szentségében való részesedésre akar elvezetni (Zsid 12,10) és egészen és mindenestül megszentel minket (1Tesz 5,23 kk.) Krisztus napjára, amikor a keresztények ~e az örök életben (Róm 6,22) és Isten színről színre látásában (Zsid 12,14) eléri célját.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
