TEKNŐ- ÉS CSÓNAKVÁJÁS

Full text search

TEKNŐ- ÉS CSÓNAKVÁJÁS
„Régi faragómestereink között számra nézve az elsők között álltak az úgynevezett tekenősök, teknővájók, kiket némely vidéken koponyásoknak is hívtak” – írta Takáts Sándor (1961: 91. – A ’teknő’ jelentésű koponya szláv szó). Megállapítását arra alapozta, hogy a 16–17. századi összeírásokban igen sok és sokféle teknőt talált, amiből arra következtetett, hogy a teknőkészítés sok embernek adott kenyeret. Sajnos nem közölte, hogy az uradalmi összeírásokban és a jobbágyközségek urbáriumaiban hány teknővájót vettek számba. A fateknő nem szerepel a céhbeli kézművesmesterek készítményei között, így bizonyos, hogy készítésével mindig képesítés nélküli specialisták 425foglalkoztak, akiknek a kilétét, számát az egykorú iratokból nehéz megállapítani.

88. ábra. A teknővájó cigány szerszámai: 1. balta; 2. kapocska; 3. mellyvédő; 4. kétnyelű kés; 5. kanálvájó kés
A 16. századi végvárakban ezernél is több földhordó teknőt tartottak. Az egykorú udvarházak háztartásaiban az alábbi teknőfélék szerepelnek: kenyérszakasztó, dagasztó, lisztelő, szalonnasózó, túrógyúró, sajtgyúró, kenyérhordó, förösztő, mosódó, mosogató, szappanyozó (Takáts 1961: 92). Valamennyit fatörzsből vájták és faragták.
Írott források hiányában a 16–19. századi teknővájókról közelebbit nem tudunk. Századunkban a teknővájással cigányok foglalkoztak, akik vándorlás közben ott tanyáztak le, ahol alkalmas fát szerezhettek, és készítményeikre vevő mutatkozott. A szakirodalom szerint a teknőkészítést a román anyanyelvű cigányok egy csoportja űzte, akiket erről teknős cigányoknak neveznek. A Dunántúlon Zala, Somogy és Baranya megyében, az Alföldön Szatmárban és Szolnok megye Tisza melléki területein élnek (Erdős 1959: 163–164).
Régebben uradalmakban és olyan parasztgazdáknál dolgoztak, ahol megfelelő fához tudtak jutni. A nagybirtokosoknál rendszerint az erdőben telepedtek le, és 426családjuk számára kunyhót építettek. Parasztcsaládoknál gyakran úgy vállalták a munkát, ha a gazda kosztot adott vagy hozzávalót, és ebből a teknővájó felesége főzött.
A teknővájó cigány szerszámai: fejsze, bárd, keresztvágó fűrész, kapocska, kétnyelű kés, kanálvájó, kusztura, mejdeszka (88. ábra). A kapocska a teknő, vályú belső és külső faragására szolgált, több fajtáját használták.
Teknőkészítésre a fehér nyárfa, a topolya és a fűzfa a legalkalmasabb. A fa kidöntése, elfűrészelése és hasítása után a teknővájó kivette a teknőnek való fa belsejét, az ún. bélfát, amiből szakajtó (kerek, kihajló peremű nagy fatál) készült. Sosem méretre, hanem mindig szemmértékre készítette a teknőket. Először fejszével kinagyolta, majd kapocskával mélyítette a teknőt, s végleges formáját a kétnyelű késsel adta meg. Az ütések hangjáról érezte, kell-e még faragni az oldalát vagy a fenekét. Készítettek sütő-, gyúró-, mosó- és sózóteknőt, ezenkívül szakajtót, vagyis fatálat, fakanalat, rendelésre suszterszéket, zsiradék eltartására szolgáló faedényt (Gunda 1934).
A készterméket vagy az árát a fa tulajdonosa és a teknővájó megfelezte. Ritkán előfordult, hogy a teknővájó megvette a fát, és a helyben elkészített faedényeket vásáron értékesítette. Vándor életmódot folytattak. Egy Zemplén megyei faluban letelepedett teknővájó cigány csak télen lakott otthon, az év nagy részében a Bodrogköz, Hegyalja és a Hegyköz falvait járta és ott dolgozott, ahol fát tudott beszerezni, és igényelték a munkáját. A termelőszövetkezetek megalakulása után nehezebben lehetett fához jutniuk, de – ha csökkenő mértékben is – volt igény készítményeikre. Az 1960-as években, az egyéni megrendelőkön kívül, a Felső-Tisza-vidéken néhány termelőszövetkezet is készíttetett a teknővájó cigányokkal sózóteknőket (Petercsák 1975).
Csík megyében és másutt, ahol a férfiak otthon kifaragták a faedényeket, nem volt szükség a teknős cigányok munkájára.
A teknővájáshoz hasonló volt az egy darab fából faragott csónak, az ún. bödönhajó vagy bodonhajó készítése. Szintén specialisták készítették nagyobb folyóink és a Balaton mellékén. A balatoni halászokat a Kis-Balaton menti Vörs falu specialistái látták el bodonhajóval, mivel a környékbeli erdőkben „csónaknak termett” évszázados tölgyeket leltek. Fejszével adták meg a csónak formáját, belsejében kifaragták az erősítő keresztfalat, mely ülőhelyül is szolgált, majd szaluval, kapaccsal mélyítették. A belsejébe nádat raktak és meggyújtották. A füstszivárgás helyét szurokkal, gyantával vagy fával foltozták be. Megpörkölték a külsejét is, majd marhatrágyás vízzel kívül bekenték, hogy bírja az időjárás viszontagságait, s ne repedezzen (Jankó 1902).

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir