„...talán megtaláljuk egymást Németországban”
54„...talán megtaláljuk egymást Németországban”
Berlinben már tudtak érkezésünkről. Az AHA egy tisztje az állomáson várt gépkocsival. A Hotel Esplanadéban kaptunk elhelyezést, fejenként egy körülbelül 2,5x3,5 méter nagyságú szobában, a legszükségesebb bútordarabokkal, de mindegyik szobának volt saját 1,5x2 méteres fürdőszobája. Eszembe jutott, hogy miként helyeztük el mi Pesten a kevésbé magas rangú német vendégeinket!
Másnap jelentkeztem az AHA-ban azoknál a vezető állásban lévő egyéneknél, akik ott sorsunkat intézték. Ők a következők voltak:
– Obergruppenführer Jüttner, az AHA vezetője, tehát azonos nálunk a honvédelmi miniszterrel. SS-kötelékbe tartozó pártember. Kimért szavú, gyorsan döntő egyéniség, akihez azonban nehezebb bejutni, mint a dalai lámához. Helyettese Keiner tüzérségi tábornok, súlyos hadisérült, fél lába hiányzott. Mindig mosolygó arccal beszél, mosolya mögött a gyakorlott szem rögtön leolvassa gondolatait, melyek nem mindig azonosak szavaival.
– Az említettek vezérkari főnökei – Kühne altábornagy és Dieckmann ezredes – a mi ügyeinkben érdektelen és szerepet nem játszó egyéniségek voltak.
– Pridun vezérkari ezredes Ia53 minőségben dolgozó tiszt. Osztrák származású ember, magára erőltetett, tartózkodó modorral, ami azonban fehér asztalnál teljesen feloldódott. Kár, hogy csak nagy vonásokban foglalkozott a magyarok ügyeivel.
53 Itt a szervezet, a hivatal 1. sz. vezérkari tisztjét jelöli az Ia, aki egyben az irányító részleg, osztály vezetője is. Törzseknél a hadműveleti tisztet jelölték Ia-val.
– Hübsch vezérkari őrnagy. Az Ia mellé beosztott tiszt, aki a magyar ügyek részletes feldolgozója és irányítója volt. Magát bajor származásúnak vallotta, családja ellenben salzburgi volt, sőt magyar rokonai is voltak. Ugyancsak súlyos hadisérült volt egy hiányzó lábszárral. Százszázalékosan a német érdekeket képviselte, a magyar érdekek háttérbe szorításával. Javaslatait elöljáróinál mindig keresztülvitte. Ha véletlenül sikerült az övével ellentétes, de a mi érdekeinket megóvó döntéseket hozatni az ő elöljáróival közvetlenül, akkor ezek végrehajtása elhúzódott a végtelenségig.
– Lindmaier főhadnagy, Hübsch őrnagy segédtisztje. Légibombázások következtében apját-anyját, családját és mindenét elveszítette. Úgyszólván gyűlölt mindenkit, aki még élt és akinek volt még valamije. Benne semmi megértés vagy jóindulat nem volt a magyar ügy iránt. Nemegyszer tagadta le Hübsch őrnagy jelenlétét az irodájában, ha távbeszélőn kerestem az őrnagyot. Lehet, hogy ezt utóbbi utasítására cselekedte.
Az anyagi vonal vezetői Frank obergruppenführer – tehát szintén SS-ember – és Zerbst hadbiztos ezredes voltak. Előbbi a nagyvonalú vezetőt ábrázolni óhajtó egyéniség volt, aki sokat ígért, hangos szóval, utóbbi csendes, munkás ember, kevés beszéddel, de – amit hatáskörében meg tudott tenni – több segítséggel.
A velük folytatott első tárgyalás csak megerősített abban az előérzetemben, hogy ha nem akarunk elveszni vagy teljesen felszívódni ebben a germán tengerben, akkor olyan munkaképes, nagy törzsre van szükségem, amely minden ideérkező magyar katonát és anyagot azonnal megfog, nyilvántart, meglétét és mikénti felhasználását állandóan ellenőrzi. Erre a törzsre pedig minél gyorsabban szükség van, mert máris érkezik folyamatosan csapat és anyag is, melyet a német saját belátásuk és lehetőségük szerint szednek szét részekre és helyeznek el szétszórva, úgy, hogy végül ők sem tudják, hogy mi hol van. Szükséges ezen felül annak a pontos ismerete, hogy mit terveznek áttolni a magyar határon, részletezett állomány- és mennyiségi adatokkal, valamint hogy körülbelül mikor jönnek ezek a szállítmányok. Erre vonatkozóan ugyanis csak egyetlen egy fogalmazványi példányt sikerült december 3-án Budapesten a kiképzési osztály vezetőjének helyettesétől erőszakkal megszereznem, mely egyes újonccsapatok előre láthatóan szándékolt kiszállítási sorrendjét tartalmazta nagy vonásokban, hozzávetőleges létszámokkal. Ez is hiányos volt, és nem volt benne semmi a kihozni tervezett anyagról. Ezenkívül más támpont nem állott rendelkezésemre. Időközben azonban – a német kimutatások szerint – érkeztek már be olyan szállítmányok is, melyek az én fogalmazványi példányomban nem szerepeltek, majd más alakulatok oda nem kerültek, ahová az én kimutatásom szerint menniük kellett volna.
Az egyes beérkező magyar egységek parancsnokai – akik közül sokan németül sem tudtak – igyekeztek elhagyatottságukban magyar kapcsolatot keresni. Ekkor derült ki, hogy a létezésemről nem tudtak. Hova forduljanak tehát? Keresték távbeszélőn és személyesen a magyar követség katonai attaséját54. Ő azonban Berlinen kívül tartózkodott, és mind telefonon, mind személyesen nagyon nehezen volt elérhető. Volt egy összekötő közege Berlinben a követségen, ő meg csak délelőtt 10 órától 14 óráig volt a hivatalában, egyébként szintén csak a beavatottak által volt elérhető. Ennek folytán a szegény érdeklődő magyar parancsnokok valóságos kálváriát jártak, amíg megtudták, hogy a követség nem tud nekik felvilágosítást adni. Mikor ezután megérkeztem Berlinbe, felkértem a követséget, hogy irányítsa most már hozzám az érdeklődőket. Kis szobám falai sokszor majdnem szétfeszültek a köztük lévő látogatók létszámától, kiket még leültetni sem tudtam, lévén a fürdőszobaszékkel együtt három ülőhelyem. Ez is eggyel több ok volt arra, hogy a megfelelő összeállítású törzsem kijövetelét sürgessem. Nyilvánvalóvá vált, hogy a nagy sietségben sem a kiirányított csapatokat nem tájékoztatta központi vezetésünk arról, hogy kiérkezve kihez forduljanak, sem pedig nekem nem bocsátották rendelkezésemre azokat az adatokat és megállapodásokat oly mértékben, ahogyan szükséges lett volna a munka alapos megkezdéséhez. A fő az volt, hogy én is, a csapatok is mielőbb kitakarodjunk Magyarországról. Majd talán megtaláljuk egymást Németországban.
54 Makray Sándor vk. ezredes.
Igaz, az otthon kapott parancsok szerint a kitelepítést magát Magyarossy vezérezredes intézi, de róla nem volt más hírem, csak annyi, hogy egyelőre Bécsben szándékozik székhelyét telepíteni. Bécsi követségünk azonban még nem tudott róla. Egyébként a katonai kihelyezés mikénti végrehajtására vonatkozóan sikerült az alábbiakat megállapítanom: valamely magyar szállítmány – előzetes német hozzájárulással – átjött a magyar–német határon, azzal a rendeltetéssel, hogy pl. a drezdai IV. katonai körlet területére fog továbbirányíttatni. A drezdai körletparancsnokság csak akkor vett erről tudomást, amikor a szállítmány valójában beérkezett. Az elhelyezésről a körletparancsnokságnak kellett gondoskodnia. Ha volt valahol, valamelyik azonos fegyvernemű laktanyában üres hely, akkor nem volt nagy baj, mert a körletparancsnokság oda irányította a szállítmányt és elhelyezte. Legtöbbször azonban nem volt üres hely. Ez esetben a szállítmány vesztegelt néha hoszszú napokig valamelyik állomáson, amíg csináltak számára nagy nehezen férőhelyet valahol, és csak akkor indították tovább a szállítmányt. Ez volt még a jobbik eset. A rosszabbik és elég gyakori eset az volt, hogy egyik helyőrség továbbguríttatta a másikba a kérdéses vonatot, mely aztán bejárta így az egész körlet területét, amíg valahol kirakták és elszállásolták. A legrosszabb és nem ritka eset azonban az volt, amikor ilyen körutazás után – mely néha 14 napig tartott –, a körlet megállapította, hogy nem tudja a saját területén elhelyezni az illető alakulatot. Ezt bejelentette az AHA-nak. Ez utóbbi erre átirányította a szállítmányt egy másik körlet területére, ahol elölről kezdődött a játék, amíg végül a magyar újonccsapat – darabokra szétszedve – valahogy fedél alá került. Hogy ennek hollétéről, állományáról mikor szerezhetett tudomást mind a német központi vezetés, mind pedig a magyar felügyelő, azt el lehet képzelni, ha még tekintetbe vesszük a távbeszélő-összeköttetések lehetetlenségét is. Még nekem sem tudta – vagy nem akarta – az AHA biztosítani, hogy saját minisztériumunkkal távbeszélőn érintkezhessem.
Ily körülmények közt nem maradt más hátra, mint december 10-e körül személyesen Kőszegre utazni, tájékoztató jelentéstételre és törzsem rendelkezésre bocsátásának sürgetésére. Követségünk ugyanis úgy tudta, hogy a honvédelmi miniszter Kőszegen van.
Kőszegre érkezve sajnálattal kellett megállapítanom, hogy ott a minisztérium részéről egyelőre csak a hadbiztosság vezetője és az elnökség egy irányító közege van, távbeszélőközponttal. Az egyes osztályok valóságos tartózkodási helye nagyrészt ismeretlen volt. Többségükkel távbeszélő-összeköttetés még nem volt. Nagy nehezen sikerült a miniszterrel és helyettesével is összeköttetést kapnom. Jelentettem nekik az eddig tapasztaltakat, és kértem a törzsem rendelkezésemre bocsátását. A miniszter elrendelte, hogy törzsem az általam javasolt összeállításban mielőbb induljon útba. Ezt még közöltem az akkor már Csorna mellett, Bogyoszlón tartózkodó régi hadseregtörzsem és részben gyülekezni kezdő új törzsem vezető tisztjeivel, ezután visszaindultam Berlinbe, magammal hozva két szálláscsináló tisztet a törzs számára. Kőszegen ugyanis már úgy tájékoztattak, hogy a kihelyezett alakulatoknak a családokat is magukkal kell vinniük, mégpedig ugyanazzal a szállítmánnyal, amellyel az alakulat megy. Tehát nemcsak a tiszti, hanem a tiszthelyettesi és legénységi hozzátartozók elhelyezésével is számolni kell.
Az AHA Fürstenwaldét jelölte ki törzsem tartózkodási helyéül. A kis város a Spree folyó mentén Berlin és Frankfurt an der Oder közt fekszik. Az ottani hatalmas utászlaktanya egy épülete állott rendelkezésre a hivatalos helyiségek és a nőtlen tisztek lakása számára. A családos tisztek részére a szálláscsinálók nagy fáradsággal és nehézséggel bár, de igen jó szállásokat készítettek elő.
A törzs azonban csak december 30-án érkezett meg Fürstenwaldébe. Addig dr. Gáldy ezredessel kettesben kezdtük meg a nyilvántartás felfektetését azokból az adatokból, melyeket a nálunk jelentkező vagy véletlenül megtalált alakulatoktól megtudtunk. Ismételten kértem az AHA-t, hogy a hozzá befutó katonai körletjelentésekből tájékoztasson engem is. Feltételeztem ugyanis, hogy a katonai körlet jelenti, ha magyar alakulat érkezett hozzá és azt valahol elszállásolta. Részben valóban jelentették, részben azonban nem. Ezt onnan tudom, hogy az AHA ismételten adott ki erre vonatkozó kifogásoló rendeletet, sőt jelentési mintát is. Egy-két esettől eltekintve azonban lehetetlen volt az AHA-tól megszerezni a beérkezett magyar alakulatok nyilvántartási adatait. Pedig az összeköttetés könnyebb fenntartása érdekében rendszeresítettek egy német felügyelőt is a magyar csapatok számára. Ő kinevezve még nem volt, csupán leendő törzséből, előlegként kaptam meg dr. Valentin hadbiztos alezredest az anyagi ügyekre és Hummel ezredest a többi ügyekre vonatkozóan. Sajnos Hummel ezredes egyben az olasz újoncalakulatok parancsnokának is összekötő közege volt, így azután nekem úgyszólván semmit sem tudott segíteni.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
