5. fejezet: A Mátra előterében
545. fejezet: A Mátra előterében
November 11-től a 2. Ukrán Front széles arcvonalon végrehajtott frontális támadásának gyenge eredményei után (II. kísérlet Budapest elfoglalására) november 29-től Budapest hadműveleti átkarolása került előtérbe (III. szovjet kísérlet). A budapesti csata eddig lezajlott harcai során a szovjet csapatok támadó harcának üteme alacsony volt, s ezzel együtt a német-magyar védelem harcászati mélységének áttörése lassabb volt a szovjet hadvezetés által elvártnál. Szovjet részről ezt nem vezetési hibának, hanem annak a ténynek tulajdonították, hogy a szovjet csapatok nem rendelkeztek elegendő gyalogságukat közvetlenül támogató harckocsival és rohamlöveggel.147 A november 11-én indult második szovjet kísérlet során a 2. Ukrán Front csapásmérő csoportosítása (7. gárdahadsereg, 1. gárda lovas-gépesített csoport, 2. és 4. gárda-gépesítetthadtest) már csak 300 harckocsival és rohamlöveggel rendelkezett.148
Tóth 64. o.
Tóth 49. o.
Felmerül a kérdés, hogy az október legvégén fennálló 230 százalékos szovjet harckocsi- és rohamlövegfölény (526 darab szemben 230 német-magyar harckocsival és rohamlöveggel149) hová tűnt? A német (s kisebb részben a magyar) csapatok kilőtték őket. Német adatok szerint a Budapest körül folyó harcokban 1944. október 29. és november 27. között 642 szovjet harckocsit és rohamlöveget lőttek ki.150 Vagyis megközelítőleg annyit, mint az alföldi páncéloscsatában. Ennek legfőbb oka véleményem szerint abban rejlik, hogy a szovjet harckocsizóés gépesített csapatok „áldozatul estek” a szovjet hadvezetésben (s részben az angolszász katonai vezetésben is) alkalmazott vezetési elveknek (miszerint a kapott, általában korábban és igen nagy részletességgel kidolgozott parancsot minden körülmények között végre kell hajtani), s amelyek gyakorlatilag kizárják a megvalósítandó cél elérése érdekében még számba vehető egyéb alternatív megoldásokat. Ez a parancs-orientált harcvezetés konfrontálódott a német csapatok, s kiváltképp a német páncéloscsapatok vezetésében alkalmazott feladat-orientált harcászattal (németül Auftragstaktik), 55amely a feladat megoldásakor jóval nagyobb mozgásteret adott az egyes parancsnokoknak, növelte manőverezési lehetőségüket a szó valós és képletes értelmében egyaránt. Leegyszerűsítve: míg például egy német páncélososztály parancsnoka általában megválaszthatta a (ellen)támadásra alkalmas terepszakaszt, egy szovjet tiszt szinte sohasem. A felek elszenvedett veszteségeit ennek tükrében kell vizsgálnunk. (További érdekes jelenség, hogy a németek a háború utolsó két esztendeje során nagyobb hatékonysággal tudták fékezni vagy megállítani a már meginduló szovjet támadást, mint saját támadásukat kifejleszteni az általában jól megszervezett szovjet védelemmel szemben.151
Szabó B. 619. o.
KTB/HGr. Süd 626. tekercs 7 210629. felvétel.
Lásd még: Ravasz István: Hadászati kultúra. In: Lexikon 137. o.
November 9-én az 503. nehézpáncélos-osztály harcálláspontját Turára helyezték, a századok ellátóoszlopai ismét Gödöllő felé indultak. A 3. század hamarosan visszatért Kókára. Az időközben újra bevethetővé vált 8 darab Tiger B-ből egy harccsoportot szerveztek Joachim Oemler főhadnagy vezetése alatt a német 13. „Feldherrnhalle” páncéloshadosztálynak152 rendelték alá
A páncélos seregtestet 1944. szeptember végétől október 1-ig szervezték újjáÖrkény-táborban a 110. „Feldherrnhalle” páncélosdandár elemeinek felhasználásával. Az egykori 13. páncéloshadosztály tagjai nem örültek alakulatuk új elnevezésének és nem is használták. Így az egykorú dokumentumok sem ilyen néven említik.
November 11-én 14.30-kor a harccsoport az osztály egyik tisztje közvetítésével kapta meg a hadosztály parancsát, hogy vonuljon Tápiószentmártonra. A harccsoportot a Künzel-páncélozott harccsoportnak rendelték alá.
15.00 órakor a Tiger-harccsoport megérkezett. Fél óra múlva azt a parancsot kapta, hogy a „Seidel” páncélgránátos-zászlóalj153 alárendeltségében annak 2. századát a harckocsikra ültetve a 108-as számú magaslaton keresztül Farmos irányába induljon. Eközben a „Seidel” páncélgránátos-zászlóalj lövészpáncélosokkal felszerelt 1. százada Nagykátán keresztül tart ugyanide. Farmostól kiindulva az időközben odavezényelt „Grün” zászlóalj154 páncélozott csoportjával együtt Tápiószelére vonulnak és a helységtől délre biztosítják a terepszakaszt.
A 13. „Feldherrnhalle” páncéloshadosztály 93. páncélgránátos-ezredének II. zászlóalja Kurt Seidel százados vezetése alatt.
A „Feldherrnhalle” páncéloshadosztály azonos elnevezésű páncéllövész-ezredének (Panzer-Füsilier Regiment) I. zászlóalja Werner(?) Grün százados irányítása alatt.
A gránátosszázad beérkezését követően a harccsoport elindult. A német 46. gyaloghadosztálytól úgy tájékoztatták a harccsoport parancsnokát, hogy kijelölt menetvonal a Tigerek számára 56jól járható. Ez azonban nem így volt, és a páncélosok hamarosan elakadtak. A mintegy 2 kilométerre délkeletre ezzel párhuzamosan futóúton sem boldogultak, mivel a híd túl gyengének, a talaj pedig túl mélynek bizonyult. Mivel a talaj még lövészpáncélosok számára sem volt teljesen járható, Seidel százados nem tudott a Tigerek támogatása nélkül támadni. Tápiószelét elfoglalták a szovjet csapatok.
A sötétség beállta után a Tigerek a számukra kijelölt útvonalon – Nagykátán át Tápióbicskére – nem tudtak tovább haladni. Fürlinger hadnagy elindult, hogy tájékoztassa a hadosztályt, illetve új parancsot kérjen. Miután ez megtörtént, a harckocsikat kerülőúton Tápióbicskére vezette, ahol feltöltötték őket üzemanyaggal.
A hadosztálynál nem voltak tisztában a harccsoport helyzetével. A Tigereket megállították és a hadtest parancsára Nagykátára irányították, ahol a páncélozott „Grün” zászlóaljjal együtt másnap reggel 4.30-tól hadtesttartalékként álltak készenlétben.
November 12-én 12.30-kor a 23. páncéloshadosztály 23. páncélosezredének futárja azzal a paranccsal érkezett, hogy a harccsoportot a 23. páncélosezrednek rendelték aláés Jászberényen át érje el Jákóhalmát. Oemler főhadnagy a 13. „Feldherrnhalle” páncéloshadosztálytól kért eligazítást, amelytől viszont azt a parancsot kapta, hogy a „Grün” páncélozott zászlóaljjal tisztítsa meg a Nagykáta – Jászberény útvonalat, nyomuljon előre Jászberényig és vegye fel a kapcsolatot a 23. páncéloshadosztállyal.
14.00 órakor a Tiger-harccsoport a „Grün” zászlóaljjal elindult Jászberény irányába, hogy elérje első kijelölt támadási célját, egy útkereszteződést a várostól délnyugatra. A kereszteződés előtt 800 méterre az úton haladó oszlop élpáncélosai szovjet harckocsikba, rohamlövegekbe és igen erős támogató gyalogságba ütköztek. A kialakuló tűzharcban egy szovjet rohamlöveget és 3 darab harckocsit kilőttek, de a további előrehaladást gátolta, hogy a jobbszárnyon támadó„Grün” zászlóalj lemaradt és mintegy 5 000 méterrel hátrébb tartózkodott, így a nehéz terepen kiváltképp fontos gyalogsági támogatás nem állt rendelkezésre.
A Tigerek egyedül aligha harcolhattak az erdős terepen, melynek talaja igencsak felázott, s így az út elhagyása sem volt lehetséges. A közeli erdőben biztosító SS-zászlóalj sem állta sokáig – a nehézfegyverek támogatása ellenére – a sűrű aljnövényzetet jól kihasználó szovjetek igen közelről indított rohamát, és az ott létesített lőszerraktár felrobbantása után visszavonult.
57Délután 16.00 óra tájban kapták a Tigerek a parancsot, hogy vonuljanak vissza a zászlóalj-harcálláspont magasságába, vagyis kb. 6 kilométerrel hátrébb.
Este 19.40-kor a 13. „Feldherrnhalle” páncéloshadosztály (parancsnoka Gerhard Schmidhuber vezérőrnagy) rádión utasította Oemler főhadnagyot, hogy a harccsoport három Tigere az erdőn keresztül haladva 800 méterre az útkereszteződéstől foglaljon biztosítóállást, másik három harckocsi 2 000 méterrel az elsők mögött, az erdő kijáratánál tegye ugyanezt, míg a szovjet gyalogság beszivárgását megakadályozandó két Tiger egész éjszaka a kapcsolatot fenntartandó oda-vissza járőrözzön a két támpont között. Minden harckocsi-támpontot 15-15 főnyi gyalogság biztosít majd. Ezzel kapcsolatban a harccsoport parancsnoka azonnal kijelentette:
1. Az erdőt, de különösen annak keleti részét erős szovjet egységek tartják megszállva; ide a Tigerek behatolása erősebb gyalogsági közelbiztosítás nélkül még nappal is lehetetlen.
2. A talaj erősen felázott, az út elhagyása nem lehetséges (különösen nem éjszaka).
3. A Tigerek az úton az erdő fáitól a lövegtornyukat nem tudják elfordítani, még kevésbé tudnak megfordulni. Ha egyiküket kilövik, a többiek lehetetlen helyzetbe kerülnek.
4. A Tigerek alkalmatlan talajon, kb. 5 000 méterrel a saját vonalak előtt éjszaka nem manőverezhetnek.
5. Az előző esti kényszermenet után csupán hat harckocsi teljesen bevethető, egy pedig csak feltételesen.
Mindezek ellenére a hadosztályparancsnok ragaszkodott a parancshoz, csupán a kapcsolattartásra osztott be a harckocsik helyett két lövészpáncélost.
A gyalogság beérkezése után este 22.00 óra tájban indult el Fürlinger hadnagy az első három Tigerrel, valamint 2 altiszttel, 12 katonával és két lövészpáncélossal. A harckocsikra kocsinként 4-5 gránátos kapaszkodott fel. A másik három harckocsi indulása elegendő gyalogság hiányában egyelőre késett. Az égbolt felhős volt, esett az eső. A látótávolság nagyon korlátozott volt.
A biztosítócsoport 200 méterrel a napközben elért és a hadosztály által újból kitűzött terepszakasz előtt állt meg. Fürlinger hadnagy két gyalogost küldött előre. Tíz méterre járhattak az élharkocsi előtt, amikor minden irányból tüzet nyitottak rájuk. A nehézharckocsik is tüzelni kezdtek mindenre, ami mozgott. Lassan 58szivárogni kezdtek a szovjet páncélromboló osztagok is, melyekből néhányat sikerült felszámolni vagy elűzni. Nappal sem nagyon lehetett a szovjet beszivárgást megakadályozni egy erdőbe, éjszaka ez még kevésbé sikerülhetett. Csupán a szovjetek tájékozatlansága a német osztag valódi erejét illetően akadályozta meg annak teljes megsemmisítését.
A lövészpáncélosok egyike már az indulásnál kiesett. A második Tiger-biztosítócsoport élharckocsijának rövidesen elszakadt az egyik lánctalpa, de a másik két páncélos a talajviszonyok miatt nem tudta kikerülni.
Amikor az ellenséges nyomás fokozódott, az első osztag Tigereit lassan 400 méterrel hátrébb vonták. A harccsoporttól délre szovjet harckocsik közeledtek gyors ütemben, bár a mély erdei úttal szemmel láthatólag a T-34-ek is küszködtek. A visszavont osztaghoz küldött lövészpáncélost is heves tűz alá vették.
Este 23.00 óra tájban Oemler főhadnagy Grün százados harcálláspontján keresztül felhívta a 13. „Feldherrnhalle” páncéloshadosztályt és az után érdeklődött, hogy a Tigerek az ellenség erős nyomása ellenére, a vázolt nehéz körülmények között is tovább tartsák-e pozíciójukat, noha az a veszély fenyegetett, hogy a szovjetek a harckocsikat elvágják az utánpótlástól és az utat elaknásították.
November 13-án hajnali 02.00 óra körül Grün százados azt a parancsot kapta, hogy a biztosító Tigereket követve még az éjszaka nyomuljon előre Jászberény felé. A zászlóalj, amelynek először ki kellett válnia a főharcvonalból, 05.00 óra tájban csatlakozva a másik három Tigerhez elindult. Miután elérte az első Tiger-csoportot, a harccsoport alakzatba fejlődött. Az élen haladó harckocsi 150 méterről kilőtt 5 darab 76,2 mm-es szovjet páncéltörőágyút és további 200 métert tett meg az erdőszél felé. Itt a harccsoport erős ellenséges páncélelhárító körletbe és jól álcázott szovjet rohamlövegekbe ütközött. Walter Bielefeld hadnagy közvetlen közelről kapott páncéltörőágyú-találat következtében meghalt, miközben a páncéltörőállást akarta balról átkarolni. Az út mellett az elhagyott szovjet állásokban mindenfelé német páncélöklök, páncélrobbantó tapadóaknák és egyéb páncéltörő eszközök hevertek. Egy szovjet gyalogost, aki egy zsákmányolt páncélököllel a kezében próbált a Tiger B-k oldalába kerülni, 20 méterről lőttek le.
59Mivel a gyalogság megint lemaradt, az ellenség zászlóaljnyi erővel ellenlökést kezdett, ami a beérkező gyalogságot az úttól balra visszavetette. Emiatt a harckocsiknak is vissza kellett húzódniuk. Noha a szovjet támadást sikerült elhárítani, a kialakított sündisznóállás helyzete nem volt valami kedvező.
A harccsoport parancsnoka azt javasolta, hogy észak felé húzódva vegyék fel a kapcsolatot a 23. páncéloshadosztállyal. Erre délután 13.00 órakor a parancs meg is érkezett és a harccsoport 15.00 órára ellenséges tevékenység észlelése nélkül elérte a 40. SS-páncélgránátos-ezred II. zászlóaljának harcálláspontját (az egység a 18. „Horst Wessel” SS-önkéntes páncélgránátos-hadosztály része volt). Innen észak felöl megközelítve elérték a Jászberény – Nagykáta útvonalat, attól délre pedig nyugat felé fordultak, ahol biztosították a terepszakaszt.
A sötétség beállta után elhagyták Grün százados harcálláspontját, de attól 1 000 méterre valamennyi Tiger B megsüllyedt és csak fáradságos munkával sikerült őket kiszabadítani.
Ezen a teljességgel szakszerűtlenül megtervezett bevetésen 4 darab Tiger B hibásodott meg, főleg lánctalp- és motorproblémák miatt. A hadosztály nem volt tekintettel a nehézharckocsik bevetésére vonatkozó legalapvetőbb előírásokra sem. Az állandó alárendeltségbeli változások is igen megnehezítették az utánpótlást. Ráadásul amikor a harccsoport a Tigerekhez beosztott futárjármű kiesése miatt a hadosztálytól kölcsönkért egy gépjárművet, hogy az az üzemanyag-szállító tehergépkocsikat a páncélosokhoz vezethesse, a kérését elutasították.155
Oemler főhadnagy harcjelentése a 13. „Feldherrnhalle” páncéloshadosztályhoz beosztott harccsoport 1944. november 11-13. között folytatott harctevékenységéről. In: Rubbel i.m. 362-366. o., valamint KTB/HGr. Süd 626. tekercs 7 210528. felvétel.
November 15-én von Rosen hadnagy vette át a Hatvan körzetében gyülekező harccsoport vezetését. Mindhárom század képviseltette magát benne, összesen 12 darab bevethető Tiger B-vel. Az osztály légvédelmi szakaszának harcjárműveit is betagolták a csoportosításba, valamint az osztállyal való nagyobb távolságról is zökkenőmentes kapcsolattartás érdekében a parancsnoki „I”-es harckocsit is a harccsoport rendelkezésére bocsátották, mivel annak rádiókészüléke erre alkalmas volt. Saját ellátóoszlop gondoskodott róla a nagyobb önállóság jegyében: konyhát, vontatórészleget és Spth üzemvezető irányításával még karbantartórészleget is kapott. Elsőként a német 1. páncéloshadosztály 1. páncélosezredének rendelték alá.
60November 18-ig a harccsoportnak egy igen széles arcvonalszakaszt kellett fedeznie, amit a nehéz terepadottságok és talajviszonyok miatt csak nagyon nehezen tudott megfigyelés alatt tartani. Később az 1. páncéloshadosztály elszakadását kellett fedeznie, míg az egy új védelmi vonalba vonul Gyöngyösnél. Állandóan „tűzoltó” feladatokat oldott meg, hátráltatva a szovjet harckocsik előretörését.
November 18-án igen heves szovjet csatarepülőgép-támadás érte az éppen menetre előkészített harckocsikat. A légvédelmi szakasznál többen súlyosan megsebesültek, mivel a felül nyitott légvédelmi páncélosok kevés védelmet nyújtottak az alacsonytámadások ellen. Ennek ellenére a harccsoport késő délután elérte Gyöngyöspatát, ahol a "Grün" zászlóaljjal együtt a német IV. páncéloshadtestnek rendelték alá156 és az 1. páncéloshadosztály tartalékába került.
KTB/HGr. Süd 626. tekercs 7 210566. felvétel.
Aznap éjszaka a szovjetek meglepetésszerűen benyomultak Gyöngyösre. I. A. Plijev tábornok lovas-gépesített csoportja 4. gárda-lovashadtestének és 23. harckocsihadtestének részei több irányból is behatolt a helységbe.157 A városban tartózkodó német gyalogos egységek gyors ütemben hátráltak az ellenség elől.158
Tóth 135. o.
Rubbel 328. o.
A november 19-én kora délelőtt riadóztatott harccsoport Gyöngyös felé indult, de a város előtt visszaözönlő saját erőkbe futott, akik járműveikkel az egész utat eltorlaszolták. A kialakult kusza helyzetet a szovjet csatarepülőgépek meg-megújuló alacsonytámadásai nehezítették.
A harccsoport csak a város széléig jutott. A saját csapatok által már felrobbantott híd nélkül, amely korábban egy járhatatlan terepszakasz felett ívelt át, a harckocsik itt voltak kénytelenek állást foglalni, majd repeszgránátokkal „megszórták” a városszéli házakat. Ennek következtében az addig igen heves szovjet gyalogsági tűz alábbhagyott.
Az aznap bevethető 10 darab Tiger B-t az 1. páncélosezred Düntsch-harccsoportjának159 rendelték alá s a Gyöngyösről 61folyamatosan kiáramló német 76. gyaloghadosztály rendelkezésére bocsátották. A kibővített harccsoportnak ehhez a seregtesthez kellett volna csatlakoznia. Azonban a hozzá vezetőút éppen a városon keresztül vezetett, s így megközelíthetetlen volt. Így a harckocsik számára maradt a terepen „toronyiránt” való manőverezés. A hegyes-dombos terep jelentősen megnehezítette a haladást. A mélyen megsüllyedt Tigerek lassan mászták meg a meredek hegyoldalakat, majd egy patakmedren is átkeltek.
Düntsch őrnagy a német 1. páncélosezred megbízott parancsnoka volt. Harccsoportja a Tiger B-ken kívül az ezred parancsnoki osztagából (egy parancsnoki Pz.III) és négy Pz.V Panther, valamint a 1/6. páncélosszázad 10 darab Pz.IV harckocsijából állt. Erről lásd Stoves, Rolf: Persönliches Kriegstagebuch/Pz.Rgt.1 (gépelt és utólag kiegészített változat; másolat a szerző birtokában, a továbbiakban: Stoves KTB) 1944. november 19-i bejegyzés.
A viszonylag szilárd út eléréséhez, amelyen a Gyöngyös felé vezető irányt kellett biztosítaniuk, még egy emelkedőn is át kellett kelniük. Az első páncélos gond nélkül feljutott, de annyira széttúrta a puha talajt, hogy a többi harckocsi csak ennek a páncélosnak a segítségével tudott egymás után felkapaszkodni. A körülményes vontatóműveletet még egy szovjet páncéltörőágyú is hátráltatta, mely a város szélén álló víztoronyra volt telepítve és jól célzott lövésekkel sorozta meg az oszlopot, s csak később sikerült kilőni.
Az 1. páncélosezred harckocsijai ez az utat nem bírták, s még útközben megadták magukat a nehéz terepnek. Egyedül a parancsnoki harckocsi tartott velük, azt is egy Tiger vontatta. Néhány Tiger B is erősen megsüllyedt, ezért csak 5 darab nehézharckocsi maradt harcképes.
Von Rosen hadnagy Grtner szakaszvezető (3. század) és Jakob törzsőrmester (2. század) Tigereivel a városba vezető utat biztosította, Bornschier törzsőrmester és egy másik harckocsi pedig egy onnan 1 000 méterre lévő kivezetőútra felügyelt.
A sötétség beállta után von Rosent az ezredparancsnok harcálláspontjára rendelték. Tekintettel a terepadottságokra, lánctalpas motorkerékpárral (Kettenkrad) ment. Ott az a hadtesttől érkezett parancs várta, hogy a gyaloghadosztály a Tiger B-k támogatása mellett vegye ismét birtokba Gyöngyöst. A parancs szerint két támadó csoportosításnak két különböző megközelítési útvonalon éjszaka kellett támadnia. A jobb oldali különítmény, amely a „súlypontot” képezte, von Rosen vezetése alatt 3 darab Tiger B-ből, 6-7 darab 20 mm-es háromcsövű MG 151/20 típusú gépágyúval felszerelt lövészpáncélosból (Sd. Kfz. 251/21), bennük néhány gránátossal (mintegy 40 fő), valamint kb. 120 főnyi frissen gyógyult, csupán gyalogsági fegyverekkel ellátott és meglehetősen demoralizált gyalogságból állt. A bal oldalon Bornschier őrmester két harckocsija alkotta a másik „támadó csoportosítást”. A kapcsolatot rádión tartották. Feladatuk a városon áttörve 62egyesülni az átellenes oldalon lévő gyaloghadosztály-részekkel, melyek egyébként a támadásban nem is vesznek részt.
Az éjszakai helységharc elkerülhetetlennek látszott, ráadásul a szovjeteknek 24 óra állt rendelkezésükre a védelem megerősítésére és várták is a német támadást. Amikor a 76. gyaloghadosztály harcálláspontján este tízkor rendezett eligazításon von Rosen hadnagy minden ellenvetését elutasították, a kapott parancsot rádión röviden jelentette az osztályparancsnokságnak. A parancsnok utasítására Heerlein hadnagy megpróbált közbenjárni a hadtestparancsnokságon a harccsoport ügyében, de nem járt sikerrel.
November 20-án hajnali 02.00 órakor indult a támadás, amelyet az 1. páncélosezred parancsnoka rádión irányított. Az élen Grtner szakaszvezető haladt, mögötte von Rosen hadnagy, majd Jakob törzsőrmester Tiger B-je. A harckocsikat a lövészpáncélosok követték a gránátosokkal, majd az oszlop végén a gyalogság, akiknek valójában a harckocsikkal egy magasságban jobbra és balra kellett volna biztosítaniuk a terepet.
A harcjárművek, miután elérték az első házakat minden fegyverükből tüzet nyitottak, hogy minél nagyobb támadó erő látszatát keltsék. A szovjetek visszahúzódtak, a harckocsik pedig a világítólövedékek fényénél átgázoltak elhagyott állásaikon.
Ekkor tőlük balra hirtelen eldördült az első szovjet páncéltörőágyú, de túl magasra célzott, ami éjszakai harcban gyakorta előfordul. Az élen haladó páncélos rövidesen kilőtte. Lassan tovább nyomulva elérték a víztornyot, ahonnan korábban lőtték őket. A sötétben csak a világítólövedékek átmeneti fényénél és a kipufogók tűzcsóváinak helyzetéből kiindulva lehetett a házak között valamennyire manőverezni. Hamarosan kezdtek szaporodni a páncéltörő gránátok becsapódásai: von Rosen és az előtte haladó Grtner szakaszvezető harckocsija szinte egyszerre kapott találatot, de a vastag homlokpáncélzat kitartott. A környező házakban szovjet gyalogság lapult, de a kifüstölésükre alkalmazható német gyalogság messze a Tiger B-k mögött haladt.
Már mintegy 1 000 méternyire benyomultak Gyöngyösre, amikor újabb páncélelhárító támpontokba ütköztek. A szovjet páncéltörőágyúk a házak kapubejáróiban voltak elhelyezve. A németeknek rá kellett döbbenniük, hogy a szovjetek tudatosan engedték őket egyre beljebb nyomulni, hogy aztán a házak között egyenként végezzenek a Tigerekkel. Válaszként a német harckocsik repeszgránátzáport zúdítottak a házsorokra, ettől valamelyest 63lanyhult az elhárítótűz. A harckocsikban viszont fogyni kezdett a világítólövedék. Támogató gyalogság hiányában a támadás folytatása egyet jelentett az öngyilkossággal.
Von Rosen hadnagy „állj”-t vezényelt és egy géppisztollyal a kezében gyalog indult a lemaradozott gyalogság megkeresésére. Nagy nehezen megtalálta parancsnokukat, egy igen határozatlanul viselkedő főhadnagyot. Végül egy altisztet és annak raját sikerült magával hoznia, hogy legalább a harckocsik közvetlen közelében álló házakat tisztítsák meg a szovjet gyalogságtól. Az első házba való behatoláskor az altisztet agyonlőtték, a katonák pedig szétugrottak. Az élen haladó nehézharckocsi által kilőtt világítólövedék fényében von Rosen hadnagy ott találta magát egyedül mindössze két méternyire egy elhagyott szovjet páncéltörőágyútól.
Ekkor támadtak a lövészpáncélosok gránátosai. Géppisztollyal, kézigránátokkal és páncélöklökkel sorban megtisztították az utcarész házait mindkét oldalon. A hamarosan ismét meginduló harckocsik egy nagy útkereszteződéshez értek, ahol is a biztosító gránátosok egyre hevesebb szovjet ellenállásba ütköztek, így a támadás ismét elakadt.
A hajnali derengésben a Tiger B-k két páncéltörőágyút lőttek ki, de a szovjetek az épületek takarásában egyre jobban megközelítették a harckocsikat, ellenállásuk, tűzerejük egyre erősödött. Egyszerre egy civil ruhás alak sétált Grtner szakaszvezető harckocsijához és hirtelen mozdulattal egy ún. „kötegelt töltetet” (Geballte Ladung) vágott hozzá, majd egy szempillantás alatt eltűnt az egyik házban. Hamarosan a harckocsik mögötti gránátosokra is minden irányból meglepetésszerű géppisztolytűz zúdult.
Ebben a válságos helyzetben kapta von Rosen hadnagy a harccsoport parancsnokától, Düntsch őrnagytól a támadás folytatására vonatkozó parancsot, amelyet ő maga is a hadtesttől kapott. Az 1. páncélosezred parancsnoki harckocsija még mindig a városon kívül volt, így az őrnagy a közvetlen körülményeket nem észlelhette. Von Rosen rádión közölte, hogy a továbbjutás lehetetlen.
A kereszteződésbeli helyzet egyre inkább romlott. Egyre-másra záporoztak a tetőkről a „Molotov-koktélok”, az ajtókból-ablakokból pedig a RPG-43 típusú páncélrobbantóés a kötegelt kézigránátok. Hamarosan a szovjet rohamosztagok is feltűntek. Grtner szakaszvezető harckocsijának lánctalpa megsérült. A gránátosok is kereszttűzbe kerültek és visszavonulásba kezdtek, mialatt súlyos veszteségeket szenvedtek. Végül délután 14.00 óra tájban 64megérkezett a parancs a Tigerek visszavonulására is. Tizenkét órán át tartották magukat.
Később az 503. nehézpáncélos-osztály részeit a német LVII. páncéloshadtestnek rendelték alá.160 A harccsoportot Gyöngyöspatára rendelték, mint az 1. páncéloshadosztály tartalékát.
KTB/HGr. Süd 626. tekercs 7 210579. felvétel.
Aznap este egy kijavított Tiger B, amelyet a harccsoport után küldtek, a nehezen járható terepen igen mélyen megsüllyedt. Von Rosen hadnagy Schwimmwagenen odahajtott, de a nagy sár miatt az út órákig tartott. Mikor odaért, ott már két Tigert talált, mivel egy másik javított harckocsi is a harccsoport után indult, és most ezzel próbálták az elsőt kivontatni az ingoványos talajból, de nem sikerült. Éjfél felé von Rosen hadnagy újabb két harckocsit rendelt oda, valamint Gyöngyöspatáról elhozott néhány szakembert a vontatószakasztól.
Már hajnalodott, amikor visszaért. A harccsoport időközben már elindult Gyöngyöspata feléés csak két Tiger maradt a műszaki mentés színhelyén. Mielőtt von Rosen újra eltávozott volna, hogy a hadosztályt tájékoztassa ottrekedésükről és elérje, hogy beérkezésükig a seregtest ne vonuljon vissza Gyöngyöspata felé, a biztonság kedvéért a megsüllyedt harckocsit megsemmisítésre előkészíttette. Útban visszafelé rádión kapta a jelentést, hogy a vontatáson dolgozó osztagot a szovjetek közvetlen támadása érte, ezért az a mentést abbahagyta és a megsüllyedt Tiger B-t felrobbantotta.
Mintegy tíz kilométert tettek meg a harckocsik a „senkiföldjén”állandó készenlétben és két Tiger B harcbiztosítása mellett, majd a sötétség beállta előtt elérték a Gyöngyös és Gyöngyöspata között húzódó német vonalakat. A harccsoport Gyöngyöspatán szállásolt be, a karbantartók pedig azonnal munkához láttak.161
Rubbel 327-333. o. , a támogató gyalogság létszámára vonatkozóan lásd Fromme százados tapasztalati jelentését Rubbel i.m. 360. oldalán.
A Gyöngyösért vívott harcokat Fromme százados, a nehézpáncélos-osztály parancsnoka a következőképpen értékelte:
„Ilyen támadások csak akkor eredményesek, ha a gránátosok a támadást a harckocsik előtt és azok oldalában tényleg végig csinálják, házról házra folyó küzdelemben a házak ajtóiban és a kapuk alatt tömegesen elhelyezett páncéltörőágyúkat, amiket a harckocsik nem tudnak kilőni, megsemmisítik és az első ellenállásra nem szaladnak szét magukra hagyva a Tigereket, melyeket 65aztán az ellenséges közelharc-osztagok (feindliche Nahkmpfungstrupps) könnyen leküzdhetnek.”162
Fromme százados tapasztalati jelentése. In: Rubbel i.m. 360. o.
November 21-én kora reggel ismét néhány kijavított harckocsi érkezett be a karbantartóktól, így a harccsoport bevethető páncélosainak száma 10 darabra emelkedett. Az osztálytól ide érkezett Fürlinger hadnagy is, mivel Rambow hadnagy két nappal korábban bekövetkezett lánctalpasmotorkerékpár-balesete óta a 3. században von Rosen hadnagyon kívül már nem volt tiszt. Osztályszinten már nyolc hadnagyot veszítettek különböző okokból.
Délután a harccsoportot riadóztatták. A támadó szovjet harckocsik közül néhányat kilőttek, melyeknek egy része az ingoványos talajon megsüllyedve nehezen tudott manőverezni.
November 22-én két Tiger B-t küldtek ki a vonalak elé, amelyek folyamatosan jelentették a helyzetet és újabb szovjet harckocsikat lőttek ki.
November 23-án reggel szovjet sorozatvetők vették tűz alá a Tigerek állásait. Von Rosen hadnagy négy harckocsit küldött előre, hogy biztosítsák a terepszakaszt. Hamarosan 8 darab szovjet harckocsi kilövését jelentették, ezzel a három nap alatt megsemmisített ellenséges páncélosok száma 25 darabra emelkedett.
Délután a szórványos sorozatvetőtűz szovjet vadászbombázók támadásaival egészült ki. A harccsoport harcálláspontjának udvarán álló híradó-lövészpáncélost átlőtték. Noha az osztály légvédelmi szakaszának fegyverei is bekapcsolódtak a tűzharcba, a szovjetek hevesen tovább támadtak.
November 24-én Bornschier törzsőrmester harckocsijának teknőjét oldalról átlőtték, de nagyobb kár nem keletkezett, s miután a lyukat befoltozták, a páncélos másnap újra bevethető volt.
November 25-én Böhler őrvezetőt bombarepesz érte, ezért kórházba kellett szállítani. A este folyamán az 1. páncéloshadosztály harcálláspontját a biztonság kedvéért tíz kilométerrel hátrébb helyezték. A harccsoport páncélozatlan részeit von Rosen hadnagy is hátraküldte.
November 26-án a hadosztály parancsára a harccsoport az 1. páncélgránátos-ezredhez került. Az odavezetőúton ismét jelentős nehézségeket okozott a mély talaj. Miután a nehezén túl voltak, von Rosen hadnagy a harckocsikat Fürlinger hadnagy vezetésével a kijelölt irányba küldte, maga pedig lánctalpas motorkerékpáron mozogva néhány lemaradozó Tigert igazított útba, majd a hadosztály harcálláspontján a kialakult harcászati helyzet után érdeklődött.
66Az 1. páncélgránátos-ezredhez visszatérve azt tapasztalta, hogy harccsoportját időközben már be is vetették. Lánctalpas motorkerékpárjával utánuk indult, követve a páncélosok jól kivehető nyomait. Már besötétedett, amikor a hadnagy elérte a Tigerek csoportját. A feléje közeledő Fürlinger hadnagy feje erősen vérzett, mert mint kiderült, nyitott parancsnoki toronynyílással haladt s egy kapott találat során repeszek sebezték meg a fején. A hadnagy beszámolója szerint még von Rosen visszatérte előtt parancs érkezett az 1. páncélgránátos-ezredtől, hogy beérkezésük után azonnal támadniuk kell. A harckocsikon kívül ott voltak a légvédelmi szakasz 20 mm-es négycsövű páncélozott önjáró gépágyúi is, amelyek igen jó szolgálatot tettek. A támadás mintegy tíz kilométert haladt előre a jelenlegi pozícióig. Gránátosok azonban nem támogatták a harccsoportot, így oldalbiztosítás nélkül – kilométerekre a saját vonalak előtt – a harckocsik helyzete tarthatatlan volt. A Tigerek sündisznóállásba húzódtak. A biztosító nehézharckocsik közül a „234”-es Tiger B 2 darab szovjet rohamlöveget lőtt ki.163
Polzin III/6. o.
A később megkezdett elszakadási manőver alatt két önjáró légvédelmi gépágyú a harckocsik által széttúrt sáros talajon megsüllyedt. Miközben kimentésükkel próbálkoztak, egy Tiger B is hasonló sorsra jutott. A sorozatos próbálkozások a járművek kimentésére rendre hiábavalónak bizonyultak.
November 27-én hajnali 01.00 órakor von Rosen hadnagy mindkét légvédelmi páncélos robbantásra való előkészítését rendelte el, a próbálkozásokkal azonban nem hagytak fel.
A harccsoport parancsnoka visszatérve a páncélgránátos-ezred harcálláspontjára arról értesült, hogy hajnali 03.00 órakor a Tiger-harccsoportnak meg kell kezdenie a visszavonulást. Von Rosen végül is elérte, hogy kivilágosodásig haladékot kapjanak harcjárműveik kimentésére.
Távollétében nem sok változott. Egy újabb Tiger B is megsüllyedt, de ez hamarosan kiszabadult. Mindeközben ellenséges mozgást nem észleltek. A harccsoport-parancsnok végül nem látott más megoldást: a légvédelmi páncélosokat felrobbantották. Ahogy kivilágosodott, a páncélgránátos-ezredtől az a parancs érkezett, hogy az egész harccsoport induljon Jobbágyira 67és parancsnoka jelentkezzen az ott állomásozó SS-hadosztály parancsnoki harcálláspontján.164
Rubbel 333-335. o. Az említett SS-hadosztály valószínűleg a 18. „Horst Wessel” SS-önkéntes páncélgránátos-hadosztály, mivel a térségben tartózkodó 4. „Polizei”SS-páncélgránátos-hadosztály harcálláspontja még 1944. december 2-án is Jobbágyitól délkeletre, Apcon volt, s innen Csecsére helyezték át. Lásd Husemann i.m. 444-445. o.
A harccsoport átmenetileg ismét hadosztálytartalék lett. Miután megérkeztek, a legénységet beszállásolták, a harckocsikat pedig a műszaki kiszolgáló személyzet vette gondjaiba. Beérkezett Ulrich Koppe hadnagy is, a 3. század egyik szakaszparancsnoka, így valamelyest enyhült a tiszthiány.
November 28-a az osztály számára viszonylag nyugodt nap volt. Von Rosen hadnagy jelentést kapott Kasselból – immár harmadszor – százada nyolc katonája ügyében, akik Magyarországra vezénylésüket megelőzően Kassel utcáin egy őrmestert nem vettek észre s nem üdvözöltek előírásszerűen.165
Rubbel 335. o.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
