513. EGY LEVÉL

Full text search

513. EGY LEVÉL
A nagyváradi rendőrség kapta az alábbi levelet.
Tek. kapitányi hivatal!
Tudatom, hogy az agyafúrt, kombinált női intrika, rafinéria és a reklám szövevényeiből font liga alól sikerült némileg kimásznom – s mindennemű jogorvoslat törvényes megtorlás többszörös zavarából – végre annyi tortúra és szenvedéstől sikerült megszabadulnom, de azért szabad még nem vagyok. Valóságos Dreyfus-ügy féle ez. A legszívélyesebb üdvözlettel.
Nagykároly, (Nagy utca 546-ik szám.) 1900. XI.-18.
(A név)
Egyik helyi lap a levél íróját rögtön megtette magyar Dreyfusnak, ellenben helyeslőleg citálja egy rendőrtisztviselő mondását, amit a levél ismeretlen nevű írójára tett, hogy az képezhetetlen hülye.
Mi a levelet nem közöltük. Most is csak más okból közöljük.
Közöljük azért, hogy magunk ellen, újságíró emberek ellen bizonyít[s]unk vele.
Határozottan igaz, hogy mi néha igen felületesek vagyunk. Olyan súlyos véleményeket mondunk ki egy pillanat alatt, amit két pillanatnyi gondolkozás után talán örökre elhallgatnánk.
Hát ilyen vélemény a képezhetetlen hülye is.
Mi ismerjük a levél íróját, annyit elárulhatunk, hogy abból a zavaros, homályos levélből egy nagy, sötét tragédia beszél.
Az írója még néhány évvel ezelőtt deli, szép, délceg férfi volt, előkelő állásban, boldog családi tűzhely mellett, mindenkitől szeretve.
Aztán – mint a görög tragédiákban – valami szörnyű, névtelen átok szakadt rá. Mintha alvilági kezek tépték volna össze ennek a daliás férfinak minden boldogságát.
Végzetes szenvedélyek lángja felégette a családi tűzhelyt, a boldogságot, felégette őt magát is…
Most kerülhetett vissza szegény kiégett ember a romokra. Bomlott idegeinek minden erejével akar emlékezni.
S eszébe jut a múlt… És ő, az árnyék-ember szeretné most fellármázni az egész világot. Elmondani, hogy az ő boldog élete elveszett.
Átkozódni szeretne… És megírta azt a levelet, melyről mi, ha nem is ismerjük ezt a sötét tragédiát, legfellebb csak annyit írunk: a rendőrség nem tudja – kicsoda a levelet író szegény ember, s mit akar az ő zavaros levelével…
Csak ennyit írtunk volna…
Szabadság 1900. november 22.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me