551. OTHELLO

Full text search

551. OTHELLO
Úgy látszik, Somogyinak nincs szerencséje a Shakespeare-estékkel. Üres ház és semmi hangulat. Vagy az eddigi rossz Shakespeare-előadások szoktatták el a publikumot, vagy pedig Shakespeare már nem elég jó? Csak a diákok, a nagy brit lelkes hívei töltötték meg az állóhelyet. Pedig az előadás a rendezői fogyatékosságtól eltekintve színvonalon állott, és még elkényeztetettebb igényeket is kielégített. A mai est ismét alkalmat adott Peterdynek, a társulat eme kiváló tagjának, nagy művészi kvalitásait megismertetni. Szerepét helyes felfogással játszotta. Látszott játékán az átgondoltság és szorgos tanulmány.
Kissé sötét maszkjától eltekintve sikerült az igaz és átkos szenvedélyében démoni Othellót bemutatni. Kovács Mariska Desdemonát adta több igyekezettel és természetes bájjal, mint művészettel.
Könyvesről ma csak jót mondhatunk. Ha erősebb jelenetekben cserbe[n] is hagyta orgánuma, pótolta ezt nagy játéktudásával és rutinnal, Shakespeare-szerepekben mindig kiválót nyújt. Mellette érvényesült és hatást ért el Szarvasi Sándor, ki a szenvedélyes olasz Cassiót adta a tőle megszokott természetességgel.
Emíliát Balázs Olga alakította finom művészettel, csak néha patetikus csengésű hangon szaval, az árt a természetességnek. Az öreg Brabantiót Bognár játszotta kitűnően. Jók voltak még kisebb szerepeikben Nyárai, Gáthy, Deésy Alfréd és id. Sághi Zsigmond, kinél legföllebb a ruhát lehet kifogásolni. Ilyen ruhában a választófejedelmek járnak, nem a dogék. Az összjátékon egyébként meglátszott, hogy vagy nagyon kevés próbát tartottak, vagy pedig kedv és készség nem volt elegendő. A díszletek, a Velencét kivéve, sok kívánnivalót hagytak hátra. A kevés publikum dacára, a szereplőknek elég bőven kijutott a tapsból.
Szabadság 1901. január 17.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me