b) A hetini csata 1696. augusztus 26.-án.

Full text search

b) A hetini csata 1696. augusztus 26.-án.
Frigyes Ágost erről tudomást szerezvén, nyomban megfordította arcvonalát s így az ellenséggel szembekerülve, maga is megalkotta csatarendjét, még pedig két harcvonalban, az első harcvonal jobb szárnyára a szászokat állítván.
A harcot az említett napon délután 6 óra tájban a szultán 12.000 szpáhi támadásával nyitotta meg, akik a császáriak jobb szárnyán álló szászokra rontván, azokat rendetlenségbe hozták. A most közbevágó császári középhad lovassága egészen a török táborig, illetve erődített állásig visszanyomta ugyan a török lovasságot, sőt az erődítésekbe be is tört, vesztére azonban nyomban fosztogatáshoz fogott. Ez alkalmat adott a szpáhiknak az újból való rendezkedésre és a fosztogató császári lovasságnak a táborból való kiszorítására, mely visszavonúlás közben saját gyalogságában is zavart és rendetlenséget okozott, aminek a második harcvonalból néhány zászlóaljjal segítségül jövő Vaudemont herceg vetett véget. Ezzel egyidejűleg Heissler tábornagy a középhad lovasságával ismét rohamra indúlt a szpáhik ellen és azokat vissza is kergette, de közben a tábornagy halálos sebet kapott. Erre a szpáhik megismételték támadásukat, de Polland tábornok feltartóztatta őket, azonban a heves küzdelem közepette ez a derék tábornok is életét vesztette.
A császáriak balszárnya, mely eddig alig vett részt a küzdelemben, most végre szintén előretört, hogy a magát tovább tartani nem tudó jobbszárny hátrálását fedezze. Ennek ellenére ez a visszavonúlás oly elhamarkodva és rendetlenségben történt, hogy 24 ágyú a csatatéren maradt.
Ámde a heves küzdelem alatt a törökök is annyira kimerűltek, hogy ők sem maradtak meg a csata színhelyén s a szultán állítólag magát és seregét legyőzöttnek vélvén, szintén visszavonúlt táborába s a rákövetkező éjjel megkezdte visszavonúlását Pancsova felé.
A császáriaknak a tulajdonképpen eldöntetlenűl végződött csata két tábornokukba és több mint 3300 emberükbe került. A törökök vesztesége ismeretlen.
Belgrádba érve, a szultán bőven gondoskodott Temesvárnak hadiszerekkel való ellátásáról s aztán visszatért Konstantinápolyba. A császáriak ezután már szintén nem sok vizet zavartak. Frigyes Ágost az erdélyi hadtest parancsnokának, gróf Bussy-Rabutin tábornoknak még néhány ezredet küldött erősbítésűl, a sereg többi részével pedig szeptember 17-én a Tiszán átkelvén, Péterváradnak vette útját, de ő már nem vonúlt be oda, hanem a főparancsnokságot Caprarának átadván, Bécsbe távozott.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me