Megjegyzések. Elmélkedések.

Full text search

Megjegyzések. Elmélkedések.
Mindkét fél hadjárati célja most is ugyanaz volt, mint 1848-ban s így ehhez különösebb megjegyezni valónk nincsen, ellenben a hadműveleti tervek tekintetében elsősorban feltűnő, hogy míg Károly Albert illetve Chrzanowski a magukét egészen téves feltételezésekből kiindulva, teljesen ferde alapon állapítják meg, addig az élesszemű Radetzky kristálytisztán ítéli meg a helyzetet és már kezdettől fogva tisztában van ellenfeleinek szándékával és a móddal, ahogyan ők azt keresztülvinni akarják, ami természetesen már magában véve megbecsülhetetlen előnyt jelentett. Károly Albert a mult évihez képest jelentékenyen megnövekedett haderejének imponáló hatásában bízva, nem tudott mást ellenfeléről feltételezni, mint hogy az a meginduló gőzhenger elől épúgy, mint 1848-ban tette, sietve fog valamelyik folyó vagy a várnégyszög védőszárnyai mögé húzódni s így eleinte feltétlenül védőleg viselkedni, de ez a zseniális Radetzkynek eszeágában sem volt: neki a fentebb emlitett okokból gyors döntésre volt szüksége, ezt pedig nem védelem, hanem csakis határozott és energikus támadás révén érhette el. Igy történt aztán, amint azt az események megmutatták, hogy a felek nemsokára szerepet cseréltek, amennyiben a védekezésre kényszerítettnek hitt Radetzkyből a legerélyesebb támadó lett, a nagy garral előretörő Károly Albert pedig a hadműveletek megindulása után nyomban kétségbeesett védővé változott át.
Az olaszok által eredetileg tervezett támadás formája a hadászati áttörés képét mutatja, kombinálva az ellenség mindkét oldala ellen intézendő melléktámadásokkal. Eszmének ez ugyan nem volt éppen rossz, főleg ha mindvégig minden összevágott volna, ámde tudjuk, hogy a jobboldali mellékcsoport már kezdettől fogva egészen mást tesz, mint amit megparancsoltak neki.
Radetzky támadási eszméje a színlelt visszavonulással kombinált és az ellenség megtévesztésére alapított egyszerű hadászati megkerülés képét mutatja, amelyet a fővezér remek intézkedése és rendelkezései nyomán a seregtestek, illetve csapatok anélkül, hogy azt az ellenség időnek előtte észre vette volna, pompásan hajtották végre. Ilyenformán a hadjárat kiinduló helyzetének kialakulása és megalapozása szintén teljes mértékben az osztrákok előnyére illetve az olaszok hátrányára sült el és bátran mondhatjuk, hogy ily kezdet mellett a hadjárat sorsa már a tulajdonképpeni hadműveletek megkezdése előtt úgyszólván el volt döntve.
Érdemes még felemlíteni és rámutatni, hogy a fegyverszünet felmondása és a háború tulajdonképpeni kitörése között eltelt 8 nap alatt az olasz főcsoportnál és a baloldali mellékcsoportnál alig történik valami, a jobboldali mellékcsoport ellenben önkényűleg olyasmit követ el, ami a saját helyzetet nagymértékben megrosszabbította, az osztrákokét ellenben Cavanak aránylag meglehetősen gyengén történt megszállvahagyásával, igen nagy mértékben elősegítette és megkönnyítette, már csak azért is, mert ezáltal a paviai Ticinón való, ellenséges erős ellenhatás mellett nem épen könnyű átkelési műveletet meglehetősen egyszerű problémává tette. Ilyenformán az olaszok a tulajdonképpeni hadműveletek megindításáig még rendelkezésre álló 8 napot nagyobbára tétlenkedve, meglehetősen gyengén használták ki, míg az ellenfél részén ez alatt az idő alatt megfeszített tevékenység és oly óriási munka folyik, mely a vezetőknek, elsősorban magának a fővezérnek, mint nemkülönben a csapatoknak is egyaránt becsületére válik.
A Ramorinonak adott és ismételten megváltoztatott utasítás már kezdettől fogva arra engedett következtetést, hogy a piemonti főhadiszálláson most is az a nagyfokú határozatlanság és kapkodás járja, mint ahogyan azt az 1848. évi hadjárat folyamán állandóan észlelni alkalmunk volt.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me