Krónikák I. könyve (1Krón)

Full text search

Krónikák I. könyve (1Krón)
Az első 10 fejezet majdnem teljes egészében családfák sorozata. Míg a Teremtés könyvében a régi családfák Ábrahámra irányulnak, akiben Isten áldást ígér minden népnek, itt a középpontban Dávid áll, a Messiás ősatyja. Őt papok, leviták és énekesek veszik körül. A papi rendhez tartozó szerző a királyok különös érdemének mondja az istentisztelet szervezését. A felsorolt családfák sok esetben nem is személyeket jelölnek meg, hanem a törzsek és nemzetségek közötti kapcsolatot tüntetik fel. A szerző csak azt veszi át a Teremtés könyvéből, ami neki fontos.
Kelubáj... talán ugyanaz, mint Káleb, Józs 14,6.
Fiai... ti. Azuba fiai.
Káleb utódainak újabb jegyzéke - olyan időből, amikor a nemzetségek kapcsolata más volt.
Hur neve kapcsolatos az Áronhoz fűződő tradícióval, Kiv. 17,10. Ugyanezt a nevet viselte egy régi népcsoport, amely Jeruzsálemtől délre lakott.
Júda királyainak jegyzéke a Királyok könyvéből való. Sallum, Jozija fia, azonos Joachásszal, Jer 22,11.
Ez a jegyzék valószínűleg a szerző koráig nyúlik.
Más szövegekben Zerubbabel Sealtiel fiaként szerepel, Ezd 3,2.
Szójáték: „Jabec” és „oceb”= fájdalom.
A szerző a hagyományokból vett adatokkal félnomád törzseket sorol fel, amelyek akkor még Izrael földjén éltek, de az adatokat nem egyezteti össze.
Ge-Harasim, a kézművesek völgye.
A kézművesekre vonatkozólag lásd Neh 3,8-31.
A szerző így egyenlíti ki a feszültséget a Júda törzséhez, illetve Dávid családjához kapcsolódó messiási remény és József törzsének előjoga között.
Úgy látszik, Ruben törzséből Joel nemzetsége tért vissza az asszírok fogságából. A nemzetség feje akkor Bela lehetett.
A Gád és Manassze fél törzsére vonatkozó adatok eltérnek a többi bibliai forrástól. Valószínűleg azokról a nemzetségekről van szó, amelyeket Kr. e. 732-ben hurcoltak el.
Pul és Tiglatpilezer egy és ugyanaz a személy, 2Kir 15,19.
A főpapok családfája. Lévi törzsének szemléjét a főpapok sorozatával kezdi, és levezeti egészen a fogságig. Így párhuzamba állítja őket Dávid leszármazottaival. Jelzi, hogy a választott nép közössége a papságon és a fejedelemségen nyugszik. Ezekielnél ugyanezt a szemléletet találjuk. Zakariás főpap jogai mellett meghagyja Zerubbábel utódainak jogait is.
Gersom az északi törzsek hagyománya szerint Mózestől származik, Kiv 2,22; Bír 18,30. Ennek a családnak a gondjaira bízták a Dán területén levő szakadár szentélyt. Ezért a jeruzsálemi papi hagyomány a kehatitákat előnybe részesíti, Szám 3,22-26.
A szerző a szent éneket és zenét az istentisztelet lényeges elemének tekinti, és szervezését Dávidhoz vezeti vissza. A leghíresebb énekeseket kapcsolatba hozza a három nagy levita családdal.
Egészen a szolgálatra vannak rendelve, ők az „odaadottak” ,Ezd. 2,43.
Bilha fiai Dán és Naftali voltak. Husim itt valószínűleg Dán törzsét képviseli, amelyről külön nincs szó.
Csak a másodiknak a nevét jelzi, az első nyilvánvalóan Aszriel.
Beria nevének népies értelmezése: „bajban”, „szerencsétlenségben”. Beria itt így szerepel, mint Efraim egyik nemzetsége, amely később átment Benjaminhoz.
Áser törzse Fönícia és a Karmel között lakott, Józs 19,24.
A gebai (gibeai) eseményekről a Bír 19-21 ad hírt. A szerző ezt Ehud apjának, Gerának az idejére teszi.
A szöveg a fogság utáni időkről beszél, amikor Jeruzsálembe benjaminita családok is letelepedtek.
Saul családját csak a nyolcadik nemzedékig vezeti le, Dávidét ellenben a fogságig, így jelzi az utóbbinak maradandóságát.
Íjat feszítettek... a benjaminiták tipikus megjelölése, 12,2; 2Kir 14,7.
Úgy írja le Jeruzsálem és az ország lakosságát, ahogy a fogságból visszatért csoportok letelepedtek, és megkezdték az újjáépítést.
Ezdrás és Nehemiás könyve nem említi, hogy Manassze törzsének családjai is letelepedtek volna Jeruzsálemben. A szerző felfogása szerint azonban a szent város minden törzs közös birtoka. Lehet, hogy a Szamariából ide menekült családokról van szó.
A szerző úgy tekinti Jeruzsálemet, mint a pusztai tábor képét: mindkettőben megvolt Isten jelenlétének a szimbóluma.
A szent hajlék még Gibeonban van, a leviták külső telepeken laknak, onnan járnak be szolgálatuk elvégzésére.
Énekkarok már Dávid előtt is szerepeltek az istentiszteletnél. A szerző már Gibeonban is úgy látja az istentiszteletet, ahogy azt később Jeruzsálemben megszervezték.
Az északi törzsek csak Saul halála után hét évvel gyűltek össze, hogy Dávidot királlyá kenjék. A szerző itt azt emeli ki, hogy Dávid egyesítette a törzseket Jahve körül azzal, hogy Jeruzsálemben megszervezte az istentiszteletet.
Azzal is Dávid nagyságát akarja hirdetni, hogy neki tulajdonítja a város falainak építését, Joábnak pedig a kisebb jelentőségű házakét. Nem tudjuk, hogy Milló mi volt. Talán csak helymegjelölés, 1Kir 9,15; Neh 2,17.
A törzsek képviselőinek felsorakoztatása szintén annak a kimutatása, hogy Dávid egyesítette a nemzetet.
Nagy tábor... szó szerint: Isten tábora, jellegzetes héber felsőfok.
Szentelődjetek meg... szertartásos mosakodás által, áldozati lakoma által, Lev 22,2, és nemi megtartóztatás által, 1Sám 21,6.
Csomózott hárfa... a héber szöveg bizonytalan értelmezése, nem tudjuk, milyen hangszerről van szó.
Jedutun neve néhány zsoltár címében is szerepel, 39, 62, 77. Úgy látszik, azonos személy Etánnal. A szerző itt majdnem szó szerint követi 2Sám 7-et.
A szerző így magyarázza a 2Sám 21,19 nehezen érthető szövegét, ragaszkodik ahhoz a hagyományhoz, amely Golját legyőzését Dávidnak tulajdonítja, 1Sám 17.
Itt következik a könyv egyik főrésze, az istentisztelet megszervezése a Dávid által létrehozott nemzeti közösségben. Nátán jövendölése az isteni terv kinyilvánítása. A szerző, éppúgy mint Ez 40-49, az istentisztelet megszervezését Dávidnak tulajdonítja, és a templomépítés előtti időre teszi. Itt egyébként a 21,1 a népszámlálást, mint az akkori vallási felfogással ellenkező gondolatot, a sátán sugallatára vezeti vissza. Ez már fejlettebb teológia a 2Sám 24,1-hez viszonyítva, ahol „Isten haragja” a végső ok.
A számok eltérnek a 2Sám 24 adataitól.
Megbánta... a szerző jobban hangsúlyozza Isteni jóindulatáta szent város iránt, mint a 2Sám 24.
Az angyal kilétének új megvilágítása. Már közel áll a Dán 9,21-hez és a 2Makk 10,29-hez.
Az itt következő fejezetek nem támaszkodnak előző bibliai szövegekre, hanem más vallási hagyományra. Az „idegenek” ebben a korban talán már nemcsak az ott lakó kánaániak, hanem más bevándorolt prozeliták is. Iz 60,10 szerint a messiáskori Jeruzsálemet idegenek fogják felépíteni. Ez már a Messiás egyházának egyetemességét hirdeti.
A papi iratokban a vérontástól való idegenkedés egyre jobban kifejezésre jut. A templom az Istennel fennálló örök békés kapcsolat jelképe, azért Isten nem akarja, hogy a harcok embere építse. Salamon nevében benne van a „salom”, a béke szó.
Ugyanazt találjuk itt is, mint Ezekiel sémájában: Dávid megteszi az előkészületeket a templom építéséhez, utána az istentiszteletet szervezi.
Más helyeken azt olvassuk, hogy a leviták szolgálata 20 éves korukban kezdődött, lásd alább 6. és 24. verseket.
A nagy számok itt sem megbízhatók.
A leviták szerepe már nem a szent sátornak és felszerelésének hordozása, mint a pusztában volt, Szám 3-4, hanem a templom körüli szolgálat.
Az 5,27 ellenére itt megkülönbözteti Gersomot és Gersont.
Űr- és hosszmérték... utalás a szentély sékelmértékére és a templomépítéshez használt könyökmérték ellenőrzésére.
Eleazár leszármazottai alkotják a Cádok-vonalat, 6,35-38. Itamár leszármazottainak későbbi szerepe nem határozható meg. Ezekiel csak a Cádok-vonalat ismerte el, de itt a szerző a rivalizáló papi családokat még mind Dávid köré csoportosítja.
Abija osztályához tartozott Zakariás, Keresztelő János apja, Lk 1,15.
Itt 24 papi osztályt találunk, Neh 12 még csak 22-t említ.
A próféták... a szerző számára a szent éneknek prófétai jellege van. A papok 24 osztályának megfelelően az énekeseknek is 24 osztályát említi, s ezek kapcsolatban állanak a három nagy névvel: Aszaf, Heman és Jedutun nevével.
A Parbár jelentése ismeretlen.
Az állami ügyek intézését Salamon 12 kerületre bízta. Itt a szerző a törzsi beosztást veszi alapul.
A két megjegyzés a 21. fejezetre vonatkozik és megvilágítja, hogy miben állt Dávid bűne, 21,23, és hogy az 1Krón 21-ben megadott számok miért alacsonyabbak, mint a 2Sám 24,9-ben.
Valószínűleg Ebjatárról, a papról van szó, de itt nem említi papi tisztségét.
Az intelem emlékeztet a MTörv stílusára, s már érezhető rajta a próféták hatása, akik a szív vallásosságát hangoztatták, a külsőségekkel szemben.
A Kiv 25,9 szerint Mózes Istentől kapta a szent sátor tervét. A templom terveivel kapcsolatban a szerző nem hivatkozik ilyen isteni beavatkozásra. Úgy beszél, mintha Dávid maga gondolta volna el a templom alakját és berendezését. Lényegében azonban a szent sátor utánzása volt. Talán ennek alapján vezet vissza mindent Istenre a 19. versben.
A szent sátorban csak egy arany lámpatartó volt, itt több.1Kir 7,49.
Ezüstasztalok... a 2Krón 4,8 szerint 10 ilyen asztal volt, de a szent sátorban és a salamoni templomban csak egy, 1Kir 7,48.
A szövetség ládája Isten trónját jelképezte, nem szekerét. A szerző itt Isten szekerére gondol, amelyről Ez 1. és 10. fejezete beszél.
A hálaima az ószövetségi liturgiában áldásnak felelt meg.
Ettek és ittak... mint az első szövetségkötésnél, Kiv 24,5.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT