Béla.

Full text search

Béla.
Béla, magyar kisközség, a párkányi járásban, 78 házzal és 481 róm. kath. vallású lakossal. határa 1510 kat. hold. 1225-ben merült fel első ízben, midőn a község lakosai elismerik, hogy az esztergomi káptalan kanonokjainak Bélán három ekealja földjük van. 1247. és 1257. évi oklevelek szintén megemlékeznek e helységről. A káptalanon kivül a királynénak is voltak itt földjei, melyeket Erzsébet királyné a Zovárd nembeli Karvai Miklós fiának, Péternek adományozott, a ki 1287-ben e birtokra új királyi adományt eszközölt ki IV. László királytól. A helységet ekkor Boros Béla néven említi az oklevél. 1367-ben Nagy Lajos király Ebnbrandi Miklós fia, Jákónak adományozta. 1434 decz. 16-án Zsigmond király Pogánytelki Tamásnak és Bálintnak adományozta a husziták elleni háborúban szerzett érdemeik elismeréséül. Az 1531. és 1532. évi adóösszeírások szerint Bélai Bálint birtoka. Ez összeírásokban Béla helységen kívül még egy Nagy-Béla nevű falu is szerepelt, a mely akkor Pozsár Jánosé volt. A későbbi adóösszeírásokból mindkét helység neve hiányzik. A török hódoltság alatt teljesen elpusztult. Csak az 1732. évi egyházlátogatási jegyzőkönyvekben van ismét említés róla. Ekkor még puszta, a mely Tersztyánszky József Esztergom vármegyei alispáné volt. Az 1755. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint lakosainak száma 348. Ekkor már iskolával is bírt. 1798-ban Török András, Árva vármegye főispánja volt a földesura. A XIX. század első felében a báró Baldacci család bírt itt földesúri joggal. A község temploma a XVIII-ik század második 17felében épült. Ebből az időből az egyház ezüst öröklámpást, szentségtartót, kelyhet és Mária-szobrot őriz. A hajdani földesúr, Török András kastélyt építtetett a községben, a melyet báró Baldácsy Antal később megnagyobbíttott. A kastély jelenlegi tulajdonosa Bródy Samu dr., itteni nagybirtokos. Határához tartozik a Kisbéla puszta. Postája, távíró és vasúti állomása Muzsla, hajóállomása Esztergom.

Béla. – A báró Baldácsy-féle kastély. (Jelenleg dr. Bródy Samué).


Dísztermek a báró Baldácsy-féle kastélyban.


Dísztermek a báró Baldácsy-féle kastélyban.


Dísztermek a báró Baldácsy-féle kastélyban.

Béla. – A báró Baldácsy-féle kastély saroktornya.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me