Keleti Gusztáv.

Full text search

Keleti Gusztáv.
Keleti Gusztáv, szül. Pozsonyban, 1834 deczember 13-án. Pesten, majd Bécsben jogi tanulmányokkal foglalkozott, az előadások helyett azonban Rahl híres műtermét látogatta. Visszatérve, Eötvös József báró Loránd fiának lett a nevelője, majd, hajlamát követve, a festőművészetre adta magát. Több évig volt a müncheni akadémián, hol a tájfestésben tökéletesítette magát. „Elhagyott park” czímű festménye a nemzeti múzeum tulajdona. Tevékenykedett mint mű-kritikus is. 1862-ben Klette családi nevét Keletire magyarosította. 1867-ben a Kisfaludy-társaság, 1874-ben a M. Tud. Akadémia választotta meg rendes, illetőleg levelező tagjául. 1871-től a rajztanárokat képző intézet igazgatója, 1874-ben a műcsarnok igazgatója lett. 1880-ban pedig a kir. műipariskola igazgatója. Iparművészeti és képzőművészeti czikkei különféle szaklapokon és folyóiratokon kívül, a szépirodalmi és a napilapokban jelentek meg.
Önálló munkái: 1. A közképtárak, mint művelési tényezők. Pest, 1870. – 2. Idősb Markó Károly. U. ott, 1871. – 3. A képzőművészeti oktatás külföldön és feladatai hazánkban. Buda, 1879. – 4. Az Esterházy képtár eredeti fényképekben. (Szövegét írta.) Pest, 1871. – 5. A m. kir. országos mintarajztanoda és rajtanárképezde czélja, szervezete és tantervének rövid vázlata. Budapest, 1879. – 6. A Deák-szobor-ügy válsága. U. ott, 1881. – 7. Az Akadémia nagytermének felképeiről és művészeti díszítéseiről. U. ott, 1888.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me