Keleti Károly.

Full text search

Keleti Károly.
Keleti Károly, szül. Pozsonyban 1833. július 18-án. Már mint a budai piarista gimnázium kiváló szorgalmú és nagy tehetségű növendéke, abban a kitüntetésben részesült, hogy József nádor udvarába hívatott, hol József főherczeg társa volt. 1848-ban, mint 15 éves ifjú beállott honvédtüzérnek és a hadjáratot végig küzdötte. A fegyverletétel után egy kis dandárral Erdélybe szakadt és ott a megmaradt ágyu-lőszert a dobrai rengetegben légberöpítette. Az oláhok elfogták, de megszökött, és hogy a besoroztatást elkerülje, József nádor örököseinek felcsuthi uradalmában gazdasági gyakornoknak állott be, de mikor már itt nem érezte magát biztonságban, előbb Budán, majd Szolnokon a cs. kir. polgári hivatalnál hivatalnokoskodott. Megszakított tanulmányait, valamint a jogot is, mint magántanuló végezte. Majd Pestre került és az Eötvös József báró lapjának, a Politikai Hetilapnak lett a szerkesztője. A Magyar Földhitelintézet megalakulásakor ennek tisztviselője, majd tanácsjegyzője lett. Mint publiczista és közgazdasági író kiváló névre tett szert. A földmívelés-, ipar- és kereskedelmi miniszteriumban csakhamar osztálytanácsos lett és az ott szervezett statisztikai osztály élére került. A hazai statisztika ügyét 1868 és 1869-ben a statisztikai tanfolyamok útján nagyban előmozdította. Oroszlánrésze van az orsz. statisztikai hivatal szervezésében és szakkönyvtárának megalapításában. 1869-ben ő képviselte Hunfalvy Jánossal Magyarországot a hágai, valamint 1872-ben a szent-pétervári nemzetközi statisztikai kongresszuson; az utóbbi helyen az alelnökséggel tisztelték meg. Az ő érdeme, hogy a nemzetközi statisztikai kongresszust 1876-ban Budapesten tartották meg. 4361868-ban a M. Tud. Akadémia előbb levelező, majd 1875-ben rendes, 1890-ben pedig igazgató-tagjává választotta meg. Választmányi tagja volt a képzőművészeti társulatnak. Tevékeny részt vett az Országos Iparegyesület új életre ébresztésében és annak 1867-ben történt megalakulásakor egyik igazgatója, majd több izben elnöke lett. 1873-ban a kormány megbízásából ipari tárgyakat szerzett be a Magy. Iparmúzeum számára a bécsi világkiállításon. A „Litteris et artibus” érdemrend, az orosz Szaniszló-, az orosz korona- és a portugalli M. de la Villa Vicosa középkeresztes tulajdonosa volt. Meghalt 1892 május 30. Budapesten. Értekezései és czikkei szakfolyóiratokban és leginkább hazai és külföldi szaklapokban jelentek meg.
Munkái: 1. Politikai gazdaság kézikönyve. Baudrillart Henrik franczia műve nyomán. Pest, 1863. – 2. Mi mentheti meg Ausztriát. U. ott, 1866. – 3. A magyar mezőgazdaság. U. ott, 1867. – 4. Telekadó és kataszter. U. ott, 1868. – 5. A statisztikai hivatal és tudományos művelés. U. ott, 1868. – 6. B. Eötvös József, mint az iparegyesület elnöke. U. ott, 1871. – 7. Hazánk és népe. U. ott, 1871. – 8. Az új kormány kezdetén. U. ott, 1873. – 9. Palugyay Imre emlékezete. Budapest 1874. – 10. Mezőgazdasági statiszika. U. ott, 1874. – 11. Quettelet emlékezete. U. ott, 1875. – 12. A gyakorlati statisztika kézikönyve. U. ott, 1875. – 13. Magyarország népesedési mozgalma 1864–1873-ig és a kolera. U. ott, 1875. – 14. Visszapillantás közgazdaságunk egy negyed századára. U. ott, 1876. Székfoglaló. – 15. Fényes Elek emlékezete. U. ott, 1878. – 16. Magyarország népesedési mozgalma. U. ott, 1878. – 17. Magyarország közgazdasági és művelődési állapota. U. ott, 1879.– 18. Zu- und Abnahme der Bevölkerung Ungarns. U. ott, 1879. – 19. Magyarország népességének szaporodása és fogyása. U. ott, 1879. – 20. Magyarország népesedési mozgalma 1878-ban. U. ott, 1879. – 21. A nemzetiségi viszonyok Magyarországon. U. ott, 1881. – 22. Ungarns Nationalitäten, 1880. U. ott, 1882. – 23. Tengerészetünk és Fiume jövője. U. ott, 1883. – 25. A Balkán-félsziget. U. ott, 1885. – 25. Ungarn im Weltverkehr. U. ott, 1886. – 27. A budavári casinó-egylet félszázados története. U. ott, 1891. – 28. Statistique officielle de la Hongrie. Rapport presenté an VII. congrčs international ŕ la Haye en 1869. Pesth. 1869. – 29. A népszámlálás. U. ott, 1869. – 30. A mezőgazdasági termelés. U. ott, 1869. – 31. Uebersicht der Bevölkerung des Staatsgebietes. U. ott, 1871. – 32. A szt. István korona országainak népessége. U. ott, 1871. – 33. Magyarország hivatalos statisztikája és továbbfejlesztésének szüksége. Budapest, 1873. – 34. Actenstücke zur Organisation der Landesstatistik in Ungarn. U. ott, 1874. – 35. Honismertető. U. ott, 1873. – 36. Skizze der Landeskunde Ungarns. U. ott, 1873. – 37. Hongrie. Exposé géographique et statistique 1873. Traduit par Frédéric Swiedland. U. ott, 1873. – 38. Idées sur la statistique agricole. U. ott, 1873. – 39. Qu’est-ce que la nationalité? U. ott. 1874. – 40. Magyarország statisztikája. U. ott, 1876. (Beőthy Leóval együtt.) – 41. Magyarország szőlőszeti statisztikája 1860–1873. U. ott, 1875. – 42. Viticulture de la Hongrie. U. ott, 1876. – 43. Congrčs international de statistique ŕ Budapest. U. ott, 1876. – 44. Compte rendu. U. ott, 1876. – 45. Rapports et résolutions. U. ott, 1876. – 46. Commissions permanents du Congrčs international de statistique internationale. U. ott, 1878. – 47. Vorlage über den Plan zur Verfassung einer internationalen statistischen Bibliographie. – 48. Rapport sur l’état de l’agriculture en Hongrie. U. ott, 1878. – 49. Jelentés a Székes-Fejérvárott 1879-ben rendezett kiállításról. U. ott, 1879. – 50. A szt. István korona országainak népessége. U. ott, 1882. (Dr. Jekelfalussy Józseffel együtt). – 51. Emlékirat az 1884-ben megindított iparstatisztikai adatgyűjtés ügyében. U. ott, 1883. – 52. Magyarorsz. népességének élelmezési statisztikája. U. ott, 1887. – 53. Ernährungsstatistik der Bevölkderung Ungarns. U. ott, 1887. – Szerkesztette: a Politikai Hetilapok 1865 július 3-tól 1866 június 25-ig Pesten; a Statisztikai és Nemzetgazdasági Közleményeket 1860–1861 (a VI., VII. és VIII. kötetet); a Statisztikai előadásokat 1869; az 1870-iki népszámlálás eredményeit 1871. a Hivatalos Statisztikai Közleményeket 1868–75, összesen I–VII. évfolyam és egyes monografiákat 1878–91; a Magyar Statisztikai Évkönyvet 1872–89; az 1878-iki párisi kiállítás hivatalos jelentését 1879. Magyarország árúforgalmát; az 1881. évi népszámlálás eredményét 1882 és a budapesti 1885. országos általános kiállítás hivatalos jelentését 1886.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me