Német települések

Full text search

Német települések
Jelentékeny népelem, melynek kezében nagy anyagi gazdagság van összegyűjtve, a német vagyis a svábság. Mint gyarmatosok jöttek be az osztrák uralom védelme alatt, a mikor Magyarországból kiűzik a törököket. Szorgalmas nép, melynek csak népi része német, de az intelligencziája magyar. A gyarmatosokkal bejöttek más idegenek is, kivált franczia parasztok, de oly kicsi szigeteket alkottak, hogy ma már nyomtalanul eltűntek s a köröttük lakó németekbe olvadtak.
A vármegye magyarsága szintén újabb keletű; többnyire a Nagy Alföld felől jött. Híre-nyoma is elveszett az egykor városlakó vagy nemes magyarságnak s a falvakban élő népi magyar elemnek. Ma a városok legnagyobb része magyar, de természetesen sok közöttük az idegenből beolvadt s a különböző állami, városi, megyei s egyéb hivatalnok, a kik az ország minden részéből kerültek e tájakra. Az iparos, kereskedő, valamint más foglalkozást űző osztályok is többnyire magyarok, míg a falulakó, állattenyésztésből és földmívelésből élő nép csak kis részben magyar. Jóformán mind újabb telepesek.
Ha összegezzük Temes vármegye különböző népeit, a következő tarka-barka kép domborodik ki: a vármegye legnagyobb számú lakossága román, azután jönnek németek, magyarok, szerbek, egy kis töredék bolgárság, cseh és tót telepek. Ezekhez sorakoznak a már egészen elmagyarosodott vagy még itt-ott németajkú zsidók. A színeket kiegészíti a falvakban, ott is csak a végeken élő czigányság.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me