Bodrogközi Tiszaszabályozó Társulat.
Bodrogközi Tiszaszabályozó Társulat.
A „Bodrogközi Tiszaszabályozó Társulat” 1846-ban alakult meg Leleszen, gróf Széchenyi István és gróf Mailáth Antal akkori főkanczellár személyes közbenjöttével. A társulat czéljául tűzte ki a Tisza, Bodrog és Latorcza folyóktól határolt s mintegy 171,800 kat. hold kiterjedésű Bodrogköz ármentesítését. Első elnöke Szőgyényi Imre bodrogszögi birtokos volt. Műszaki teendőit a Nagytárkányban felállított tiszai II. folyamosztály m. kir. mérnöki hivatala látta el. E mérnöki hivatal tervezte a tiszai átmetszéseket és védtöltéseket, mely utóbbiaknak felépítése a társulat feladata lett. A rendelkezésre álló anyagi eszközök csekélysége miatt azonban 1848-ig csak Nagytárkány, Agárd és Leányvár községek határában készülhettek el a védtöltések. Az 1848–1849. évi időszakban a munkálatok szüneteltek s a társulat csak az 1885. évtől kezdve fejtett ki nagyobb tevékenységet, a midőn újból szervezkedett és elnökéül báró ’Sennyey Pált választotta meg, ki az egész Tiszavölgye, de különösen a bodrogközi társulat körül halhatatlan érdemeket szerzett.
Báró ’Sennyey Pál legfontosabbnak tartotta a tiszai és bodrogi töltéseknek minél rövidebb idő alatt való kiépítését. Kezdetben azonban sok nehézséggel kellett megküzdenie az érdekeltség közönye miatt és azért, mert sokan helyeselték Paleocappa olasz mérnöknek azt a javaslatát, hogy a tiszai töltések egyelőre csak Czigándig építtessenek ki s innen kezdve a magaslatokat, mint védvonalat felhasználva és a bodrogi töltésekhez bekapcsolva, – a Bodrogköz alsó része nyilt ártérben hagyassék. Csak ismételt felszólalásokra, tanácskozásokra és a középponti felügyelőség serkentésére határozta el a társulat 1857-ben az általános töltésezést. Az 1857–1859. években úgy a tiszai, mint a bodrogi töltések egészen Tokajig elkészültek. 1859-ig évenként kivetés útján fedezte a társulat pénzbeli szükségletét, 1859-ben azonban a cs. kir. osztrák nemzeti banktól 1.600,000 forintos kölcsönt vett fel záloglevelekben 7%-os törlesztéssel. Ez évben szervezte a tisztviselői kart is, kinevezvén egy felügyelő-mérnököt, egy számvevőt, egy pénztárost és egy irattárnokot. Az 1860. évi január 16-án tartott közgyűlés megállapította az ártéri alapszabályokat, elrendelte az új osztályozást és az ártéri telekkönyv szerkesztését.
A mentesített árterület kiszámításánál az adókataszteri telekkönyv vétetett alapul, mivel a műszaki ártérfejlesztés sokba került volna és a különben is jelentéktelen kiterjedésű árvízmentes területek, közlekedési szempontból, szintén értékesebbekké váltak a szabályozással.
Az 1860-ik évi, az addigiaknál kissé jelentékenyebb árvíz átszakította a bodrogi töltést a körtvélyesi libellánál és a Halász szögnél, s az árvíz ismét elöntötte a Bodrogköz alsó határait. Növelte a Bodrog árvizének magasságát az is, hogy Csap község fölött a beregmegyei töltéseket a Tisza átszakítván, annak árvize is átömlött a Latorczába, illetőleg a Bodrogba.
Az 1860. május hó 10-én tartott választmányi űlésben panaszt emeltek a kormánynál a szabályozás szervezete ellen, hibásnak és összefüggés nélkülinek jelezve azt. Elodázhatatlannak tartották a bodrogi és beregmegyei tiszai töltések megerősítését, valamint a sárospataki és tokaji meder-szorulatok kibővítését és a még hiányzó tiszai átmetszések kiásatását Czigándtól lefelé. A kormány kiküldötteivel tanácskoztak a Latorczának a Tiszába való bevezetéséről Csap fölött, a mely eszmét azonban a nagy költségek és egyéb okok miatt elejtették. A társulat működése csak kísérletezés volt, mert, a midőn a bajokat majdnem kizárólag a bodrogi oldalon kereste, a következő 1861. évben a tiszai oldalról tört be az árvíz a kis- és nagyczigándi, ricsei és karádi határokban és a Bodrogköznek több, mint felét, elárasztotta.
214Az árvizek lebocsátása után ismét a töltések magasabbra emelését és megerősítését határozták el. A Zalkod – Tokaj – Viss közötti védvonal elhagyatván, helyette a vissi kereszttöltés építtetett ki, mely intézkedés következtében Liszka, Kisfalud, Keresztúr, Zalkod és Timár községek további védelemben nem részesülvén, a társulat kötelékéből kibocsáttattak. Ekkor kezdett a társulat a csatornázás kérdésével is foglalkozni, hogy a töltésszakadások alkalmával beözönlött árvíz biztosan levezethető legyen.
Hegedűs Pál mérnök készítette az első lecsapolási tervet, és Hauzer Károly felügyelő-mérnök tervezte a két első fazsilipet a Füzesérnél és a Törökérnél. Az 1862-iki közepes árvíz azonban mindkét zsilipet elsodorta és a betörő víz ismét sok kárt okozott.
Következett az 1863. évi országos aszály, a mely még inkább megbénította a társulat életerejét. A bajok enyhítésére a kormány 200,000 frtot ajánlott fel segítségül, azonban ez összegnek is majdnem felerészét csak az 1865. évben folyósították.
Nyilvánvaló, hogy ily – egészében véve jelentéktelen – intézkedések és munkálatok nem sokat változtattak a Bodrogköz vízviszonyain és az 1865-iki téli árvíz, könnyen legyőzve az ellene emelt gátakat, ismét elárasztotta a Bodrogközt, Czigándtól Vissig. A töltés-szakadásokat ez alkalommal a Karád fölötti jégtorlódások okozták.
A helyzet tarthatatlanságát fokozza még a beszorult vizek lebocsátására tett intézkedések sikertelensége.
A társulat mintegy másfél millió forintnyi befektetését elveszettnek látván, bizalma csökkent és a lemondás érzetével határozta el egy felségfolyamodvány felterjesztését.
A felségfolyamodvány következtében kiküldött bizottság vezetője, Wallandt Henrik építészeti felügyelő, javaslatba hozta a Csap melletti töltések megerősítését, a tiszai töltéseknek padkákkal való ellátását és mindezen munkálatokhoz a közmunkaerő felhasználását.
Lényegesebb javulás azonban még ezeket az intézkedéseket sem követte. Az állam első tényleges beavatkozása a társulatok ügyeibe abban nyert kifejezést, hogy 1866 február 26-án Ürményi József neveztetett ki a Tiszaszabályozás kormánybiztosává. Az ugyanazon év november 6-án tartott közgyűlés a leköszönt báró ’Sennyey Pál helyébe báró ’Sennyey Lajost választotta meg elnöknek s melléje 7 rendes és 7 rendkívüli tagból álló választmányt szervezett, élén Évva András választmányi elnökkel. Ez időszakra esik a szabályozás után hasznavehetővé vált területek tizenöt évi adómentességének engedélyezése. Az állam a társulatot az inséges alap maradványából 138,926 frt segélyben részesité és a sárospataki töltésnek 40,000 frtnyi költségét elengedte.
Semtzer Sándor nagytárkányi osztálymérnök a szabályozás megoldására új terveket készített. Bekövetkezett azonban az 1867. évi árvíz, mely a tiszai töltéseket Leányvárnál a Czigándnál átszakította és a társulat tevékenységét új irányba terelte. A társulat ismét a kormányhoz fordult támogatásért. A gróf Mikó Imre akkor közmunka és közlekedésügyi minisztertől kiküldött szakközegek ismét új terveket készítettek, melyek szerint a töltés-emelési munkák költsége 1.048,900 frtra és a még szükséges partvédműveké és átmetszéseké 846,000 frtra irányoztatott elő; az országgyűlés azonban a társulatok részére csak 300,000 frtot állapított meg, melynek fele része a Bodrogköznek jutott.
A társulat ily mostoha körülmények mellett sem csüggedvén el, folytatta pénzügyeinek rendezését. Az osztrák banknál lekötött záloglevelek egy részének értékesítésével nyert 578,868 frt összeget az adósságok és hátralékok kifizetésére fordította és az egyes birtokosoknál levő 378,117 frtnyi követelésből tartalékalapot teremtett.
Az 1869. évi árvizek ismét kiszakították a töltéseket a kis- és nagyczigándi, agárdi és leányvári határban. Tagadhatatlan, hogy e bajokat a védekezés hiányos berendezése nagyban elősegítette. A kormány végre meggyőződött arról, hogy a társulatok működésének sikertelensége csak a hiányos berendezés következménye lehet, mely egyszersmind az államot is megfosztá jövedelmi forrásaitól. Ennek következtében az országgyűléstől a 215társulatok részére megszavazott 1.600,000 frtból ismét 722,367 frtot utalványozott a bodrogközi építkezésekre, melyeknek végrehajtása állami vezetés alatt, vállalkozókra bízatott s a társulat e közben belügyeinek javításán dolgozhatott. Ekkor épült, az 1871–1874. években, Viss község közelében, az úgynevezett törökéri zsilip, faragott és terméskőből beton-alapra.
Az 1872. évi január 6-án tartott közgyűlésen az eddigi társulati és választmányi elnökök helyébe gróf Bombelles Lajos és Bessenyey Gábor választattak meg, tizenkilencz tagú választmánynyal.
Az 1876. év rendkívül magas árvizet hozott, mely különösen a Bodrognál több helyen elérte a töltés koronáját és a nagy viharok idejében erősen ostromolta a védőműveket. Ez évben tudott csak a társulat először – habár nagy áldozatokkal – a jelentékenyebb árvízzel megküzdeni. A árvizek levonulása után kijavította megrongált töltéseit az államtól kapott ötvenezer frt kölcsönből és a társulati tagokra kivetett negyvenezer frtnyi összegből.
1878. év deczember havában az árvíz ismét átszakította a töltéseket Agárdnál s a Bodrogköz legnagyobb részét ismét mocsarakká alakította, mert az ártérbe szorult vizek a vissi kereszttöltésnél levő átvágáson és a törökéri zsilipen csak részben voltak lebocsáthatók.
Az 1879. évi közgyűlésekben a társulat tizenöt évi adómentességet kérelmezett a kormánytól a hasznavehetetlenné vált területekre. A legsürgősebb intézkedések megtétele czéljából végrehajtó-bizottságot szervezett és 200,000 frt kölcsön-előleget szavazott meg.
Az 1880. évi január havi közgyűlés ismét báró ’Sennyey Pált választotta meg elnöknek, befolyásától és tevékenységétől várva a nagyobbszabású alkotásokat. Alelnök Diószeghy János lett. A választmányi tagok számát huszonnégyre emelték fel.
Rendszeres tervezetek készültek a töltéseknek az eddig ismert legnagyobb árvíz színénél egy méterrel magasabbra való felemelésére és szabványszerű kiépítésére, a megrongált törökéri zsilip kijavítására és a belvizek levezetésére. Megkezdték a sárospataki határon átvonuló és a Törökérhez csatlakozó csatorna kiásatását és a tiszai töltések Csap – Czigánd közötti szakaszának felemelését. Az 1880. évi október havi választmányi és közgyűlés 2.400,000 frtos kölcsönt szavazott meg, mely összegből, az inséges kölcsön kivételével, az összes tartozásokat kifizették, és a hátrálékokból 192,175 frt 69 krnyi tartaléktőkét alapítottak. Ezúttal leszállították a latorczamenti községeknek az ártéri terhekhez való hozzájárulását.
Az 1881. évi árvíz immár nem találta a társulatot készületlenül. Fegyelmezett és jól begyakorolt erő állott vele szemben, ellátva a kellő védőanyaggal. Elvonult tehát a nélkül, hogy kárt okozott volna.
A műszaki teendők vezetésére Révy Géza Viktort választották meg főmérnöknek, a ki szakértelemmel és erélylyel fogott hozzá a társulat műveinek fejlesztéséhez. Az 1882-ben védőműveibe befektetett alaptőke és az átlagos évi fentartási kiadások után a társulat évenként 69,753 frt 94 kr. adóvisszatérítésben részesült. E közben a társulat figyelmét mindinkább a belvizek rendezésére irányozta. Nem volt töltésszakadás és mégis több mint 70,000 hold terület állott víz alatt a sok esőzéstől, hóolvadástól és a talajvizektől.
1883. évben elkészült a Karád alatti nagy tiszai zsilip, beton-alapon, faragott és terméskőből.
Az 1884. évi február havi választmányi és közgyűlés az építkezéseknél még szükséges kiadások fedezésére 600,000 frt ujabb kölcsönt szavazott meg. Kiegyezett a társulat a latorczamenti községekkel, felmentvén őket a csatornaköltségek viselése alól mindaddig, míg csatornákkal ellátva nem lesznek. A csatorna- és töltésépítések az 1884. évben befejeztetvén, az újból befektetett alaptőke után az adóvisszatérítés 18,565 frtban állapíttatott meg, s e czímen a társulat évi bevétele 88,319 frt 85 krra emelkedett.
Az 1886. évi június hó 7-én tartott közgyűlés a főrendiházi elnökké és országbíróvá kinevezett és ezért visszalépő báró ’Sennyey Pál helyébe gróf Mailáth Józsefet választotta elnökül, a ki ez állásban mai napig is szellemi vezére a társulatnak.
2161888-ban a több mint húsz mérföld hosszú töltésekkel védett Bodrogközt ostromló hullámok vették körül. Az árvíz helyenként egy méterrel meghaladta az előző évek legmagasabb árvíz-színét. A legválságosabb helyzetbe a Ticze és Latorcza mentén fekvő községek jutottak, a melyeket a felső vizek szabályozását megelőző időszakban oly ritkán fenyegetett árvízveszély, hogy még a régi megyei töltések gondozásával is felhagytak. Az 1888-iki árvíz Bolyban és Zétényben egy méterrel volt magasabb a megyei töltések koronájánál. Rad teljesen körül volt zárva, hasonlóképen Szentmária, a hol az épületek összeomlottak. Zétényt is csak ladikon lehetett megközelíteni és az árvíz még a község magasabb részén épült gróf Klobusiczky-féle kastélyba is ellátogatott.
A rendkívül magasra felduzzadt árvíz, az addig teljesen biztos vízválasztó magaslatok koronáját megközelítve, majd meghaladva, igyekezett az egész Bodrogközt hatalmába ejteni; de a bodrogközi érdekeltség, élén a társulati elnökkel, a ki fáradságot nem ismerve, éjjel-nappal a vész helyén tartózkodott, önmegtagadással munkálkodott a közveszély elhárításán mindaddig, míg az árvíz el nem vonult.
Az árvíz levonulása után a társulatnak első gondja volt az alacsony töltések felemelése és a védő vonalul szolgáló természetes magaslatoknak rendes töltésekkel való összekapcsolása, megkezdte a töltéseknek 0.5 m magas fejelését és a csapi kapocs-töltés belebbezését.
Az 1889. évi október hó 10-én tartott közgyűlés a még be nem töltött alelnöki állásra egyhangúlag báró ’Sennyey Miklóst választotta meg, a ki ügyszeretetével és tevékenységével e bizalmat teljes mértékben kiérdemelte.
1890-ben a társulat pénzügyi helyzete mindinkább rosszabbodott. Vagyona 63,000 forintra apadt, a hátralékok ellenben 274,000 forintra szaporodtak. Miután ez időben a társulat kölcsöneinek konvertálása nem lett volna czélszerűen végrehajtható, a társulat kérelmére megengedte a földmívelésügyi miniszterium, hogy a már elrendelt töltésemelési munkálatok egy időre elhalasztassanak.
Az 1891. évi márczius havi közgyűlés fogadta el, a társulati elnök javaslatára, a telefon bevezetését. E berendezés az átalakulásnak egyik jelentékeny tényezője volt, különösen a Bodrogközön, a hol az őrök és felügyelők lakásai a legtöbb helyen a községektől távol esnek és postai összeköttetés hiányában, a legsürgősebb ügy is csak későn volt elintézhető. Ma a társulatnak 205 kilométer hosszú telefonhálózata van, huszonegy állomással.
Az 1893. évi február havi közgyűlés végre módot nyujtott a társulatnak arra, hogy pénzügyi viszonyait rendezhesse. A társulat elnöke, figyelemmel kísérve a pénzpiacz árhullámzásait s megragadva az értékek hirtelen felszökkenése által kínálkozó kedvező alkalmat, javaslatba hozta és a közgyűlés elhatározta állami kölcsöneinek konvertálását, illetőleg a védtöltések emelése czéljából szükséges költségek fedezésére új kölcsön felvételét, azon az alapon, hogy az összérdekeltségre nézve, az eddigi 180,000 forintnyi évi annuitáson felül, egyéni kivetés útján magasabb teher ne háruljon. A kölcsön a földhitelintézettel köttetett meg, 96%-os árfolyamú záloglevelekben, 4.75%-ot számítva kamatra és tőketörlesztésre. E konverzió a 413,700 forintra rúgó tartalékalap meghagyásával és az összes adósságok kifizetése után, a társulatnak 743,096 forintot eredményezett, melyhez hozzászámítva készpénzét, a kint levő hátralékokat és egyéb követeléseit, összes vagyona 1.108,466 forintra emelkedett. A 4.137,800 forint kölcsönösszeg egy évi annuitása 196,545 forint 50 krajczárra rúgott. Erre az ötven év alatt félévenként való utólagos részletekben visszafizetendő összegre, egyéni kivetés útján, 180,000 forint folyt be; az ezen felül maradt 16,545 forint 50 krajczárt pedig a társulat az adóvisszatérítésből, illetőleg a tartalékalap kamatszelvényeiből fedezi.
Az 1893. év október havában tartott közgyűlés elhatározta, hogy a társulat székhelyét Sátoraljaújhelyből Királyhelmeczre teszi át. A magyar királyi államvasutak hozzájárulása ügyében, nyolcz évi tárgyalás után, az egyezség megköttetett és a vasút évi hozzájárulását a társulat árvízvédelmi költségeihez évi 7500 forintban állapították meg.
A kelcsei fahíd.
Az udvai fahíd.
A homonnai közúti vashíd.
A tokaji közúti vashíd.
A társulat e közben megkezdte töltéseinek az 1888-iki nagy víz színe fölé egy méterrel való felemelését; felépítette a még hiányzó felügyelői lakásokat 217és őrházakat; a fontosabb fatiltókat betontiltókkal cserélte ki; vas-vízmérczéket állított fel; fejlesztette belvízlevezető csatornáinak hálózatát s felépítette királyhelmeczi székházát. Tekintettel továbbá a minden irányban megkezdett építkezésekre, négytagú építési bizottságot szervezett. Az 1895 márczius hó 2-án tartott választmányi ülés a megüresedett igazgatói állást betöltetlenül hagyta, mert az intézkedések összes szálai különben is az elnök kezében vannak összpontosítva.
E közben beköszöntött az 1895-iki árvíz, a mely – noha nem volt oly veszélyes, mint az 1888-ik évi – mégis komoly munkát és sok kiadást okozott, de egyúttal szokatlan jelenségeivel tanulságos volt és nem remélt gyorsasággal segítette elő a Bodrogköz további fejlődését.
Az áradás márczius hó 7-én vette kezdetét, a mikor a zsilipek kapui lezárattak; azután lassan emelkedve, április hó 8-án érte el a legmagasabb állását és csak május hó 2-án apadt le annyira, hogy a zsilipeket felnyithatták. A belvizekre ható tényezők kedvezőtlenek voltak. A csatornák hóval és jéggel borítva, csak nehezen működhettek; a föld árja is jelentkezett és a hosszú ideig zárva tartott zsilipek miatt a tavakban és mélyedésekben felraktározott víz sokáig vesztegelt a Bodrogközön. A víztartó medenczéül szolgáló Karcsa-érben, a rendszeresen még nem csatornázott felső vidékről lehúzódó víztömeg, a mely az őrösi, géresi és páczini határokban nagy területeket foglalt el, el nem férvén, az alsóbb fekvésű határokon kezdett elterülni és kiöntése csak erélyes beavatkozás és védekezés mellett volt meggátolható.
A csatornázás megállapításánál elfogadott rendszer, mely szerint a zsilipek zárása idejében a vizek a tavakba és mélyedésekbe raktároztatnak, immár nem elégítette ki az érdekeltséget, a mely – megfeledkezve és elszokva a multaktól, a mikor hatvan-hetven ezer holdnyi mocsarait csak halászatra és vadászatra használhatta – a mély fekvésű területeket is szántani kezdte.
A birtok értékének emelkedése, a fejlődő gazdálkodás, mely a Bodrogköz minden talpalatnyi részét kihasználni és jövedelmezővé tenni igyekezett, nem alkalmazkodhatott többé a belvizektől előírt módokhoz; a társulat tehát elérkezettnek látván az időt, megtette belvizeinek rendezése érdekében a második fontos lépést.
Az 1895. évi július hó 5-én tartott közgyűlés báró ’Sennyey Miklós alelnök indítványára elhatározta a szükséges szivattyú-telepek felállítását, elrendelvén egyúttal a karcsa–felsőbereczki főcsatornának a hozzá tartozó szivattyú-teleppel és zsilippel való mielőbbi kiépítését, hogy a Bodrogköz felsőbb határainak belvizei az alsóbb vidékektől elkülönítve nyerjenek állandó levezetést a Bodrogba. A felsőbereczki csatorna és szivattyútelep 1897. év tavaszán volt először működésben. A következő év tavaszán elkészült a karádi és törökéri szivattyútelep is.
A társulat e közben más irányban is nagy tevékenységet fejtett ki. Befejezte védtöltéseinek felemelését és szabványos méretekben való megerősítését, úgy hogy ma már – a bodrogi töltés némely jelentéktelenül rövid szakaszainak kivételével – mindenütt egy méterrel magasabb a töltés koronája, az eddig ismert legmagasabb (188) árvíz szintjénél. Lemélyítette a bély–karádi főcsatorna alsó, harminczkét kilométer hosszú szakaszát, mintegy 60 czentiméterrel. Belépett a „Tiszai Ármentesítő Társulatok Közös Nyugdíjintézete” kötelékébe s tevékeny részt vett az 1896. évi ezredéves kiállításon.
Az 1897. évi október 27-én tartott közgyűlés az igazgatói és főmérnöki állásokat egyesítette s az igazgató-főmérnöki állásra Révy Géza Viktort választotta meg.
1903. évi szeptember 8-án nagy veszteség érte a társulatot Révy Géza Viktornak, a társulat igazgató-főmérnökének halálával, a ki a társulat munkásai élén töltött huszonhárom év alatt, a társulati elnöknek az 1903. évi október 24-iki közgyűlésen tartott emlékbeszéde szerint: „maga volt a megtestesült munka és tevékenység; s hosszú működési idejéhez a társulat czéljait szolgáló létesítmények oly lánczolata fűződik, mely a társulat életében a legjelentékenyebb korszakot jelenti … s hogy minden habozás nélkül elmondhatjuk, hogy a Bodrogköz kulturális és biztonsági átalakulásai nagyobbrészt neki köszönhetők”. Érdemeit még életében elismerve, 1902-ben 20,000 korona 218tiszteletdíjjal jutalmazta meg Révyt a társulat, halála után pedig, kegyeletes elismerése jeléül, sírján díszes emléket állíttatott.
A megüresedett igazgató-főmérnöki állásra, az 1903. évi deczember 31-én tartott választmányi ülés, Tóth Sándor királyi mérnököt választotta meg egyhangúlag.
A társulat művei a következők: a tiszai töltések hossza a közbeeső magaslatokkal együtt 85,972 m., a magaslatok nélkül 79,241 m. A bodrogi és ticze-latorczai töltések hossza a közbeeső magaslatokkal együtt 79.225 m., a magaslatok nélkül 75,975 m. Úgy a tiszai, mint a bodrog-ticze-latorczai töltések egy méterrel magasabbak az 1888-iki nagyvíz színtjénél; koronájuk négy méter széles; a víz felőli oldalrézsű aránya 1:3, a mentett oldali rézsűé pedig 1:2. A töltések négy méter széles koronájú s a korona alatt két méter magasságban maradó mentett oldali padkákkal vannak megerősítve.
A társulat belvízlevezetését a következő főcsatornák bonyolítják le: a bély–karádi főcsatorna, a karcsai, a kis- és nagyrozvágyi, a dobra–semjéni, a perbenyiki, az agárdi mellékcsatornákkal és a darvasi elágazással. A törökér-karos-szerdahelyi főcsatorna a kollótói, vajdácskai, füzeséri, sárospataki és alsótói mellékcsatornákkal. A karcsa–felsőbereczki főcsatorna, a szabályozott Karcsa-érrel, a nagygéresi, rad–szomotori, szentesi, őrösi és királyhelmeczi mellékcsatornákkal. A kenézlői csatorna, mely az úgynevezett kenézlői csőzsilipen át Kenézlő és Zalkod határának feles belvizeit vezeti a Tiszába. E csatornák összes hossza 183,400 m. a vízvezető erekkel együtt; a fenék szélessége egy–hat méter között változik; oldallejtői pedig 1:11/2 viszonyúak. A csatornákon a közlekedést harmincznyolcz drb. fahíd, tizenhét kőhíd és negyven betoncső-áteresz tartja fenn.
A Tisza mentén társulati költségen és kezelésben épült partvédezetekről a Tisza-szabályozás leírásánál emlékeztünk meg. A Bodrog mentén 8 helyen védte meg a társulat a partot rőzseművel és kőburkolással, úgymint a szinyéri, a radi, a körtvélyesi, a kisújlaki, a szomotori, a szerdahelyi, a felső- és alsóbereczki határokban.
Legfontosabb zsilipei a társulatnak a karádi zsilip, mely hét méter össznyílással a bélykarádi főcsatorna vizeit engedi a Tiszába; továbbá a törökéri, a mely 4.8 m össznyílással a törökér–szerdahelyi főcsatorna, bodrogi betorkolásánál épült és a felsőbereczki két méter nyílású betonzsilip, a melyen át a karcsa–felsőbereczki csatorna vize ömlik a Bodrogba. A már említett s a tiszai töltésben levő kenézlői csőzsilipen kívül épített még a társulat a ticze-, illetőleg latorczamenti töltésekben egy-egy kisebb, 0.5–1.0 m. nyílású betonzsilipet a bolyi, a királyhelmeczi (fejszési), a bacskai és a battyáni határban és két betoncsőzsilipet a salamoni határban. Ezeken kívül még betonból és fából készült számos tartánytiltója van a csatornákon.
Szivattyúművei: a karádi zsilip közelében elhelyezett s gróf Széchenyi István nevét viselő szivattyútelep, a melynek gépei és czentrifugális szivattyúi 640 indikált lőerővel 6000 liter vizet nyomnak át négy méter vízszínkülönbözet mellett a Tiszába. A törökéri zsilip közelében épített s báró ’Sennyey Pál nevét viselő szívattyútelep, melynek 110 ind. lóerejű gépe másodperczenként ezer liter vizet távolít el négy m. vízszinkülönbözet mellett, és végül: a felsőbereczki zsilip mellett felállított s gróf Mailáth József nevét viselő szivattyútelep, melynek 232 ind. lóerővel hajtott gépei, 3.5 m. vízszínkülönbözet mellett, 2500 liter vizet nyomnak át a Bodrogba. A három szivattyútelep összes költsége az újonnan épült felügyelői, gépész- és őrlakok, szertárak, istállók, szénraktárak, nyilt csatornák, kőburkolatok, szerszámbeszerzések, kisajátítások és a felügyelet költségével együtt mintegy 740,000 koronára rúg.
A Királyhelmeczen 1894–1895. évben épült központi irodán és tisztviselői lakásokon, valamint a szivattyútelepeken épült gépházakon, szertárakon és szénraktárakon kívül, a társulatnak nyolcz felügyelői és két gépészlakása, 23 töltés-őrháza és tíz csatorna-őrháza van. A társulati épületeket s műveket összekötő telefonhálózat összes hossza 205 kilométer, 21 állomással.
A társulat alakulásától 1904. év végéig befektetett építési tőke 11.194,746 korona 84 fill., a melyből a 208,061 magyar holdnyi ártér egy holdjára átlag 21953 korona 85 fillér esik. Az évi kivetés 360,000 korona, melyből egy magyar holdra átlag egy korona 68 fillér jut.
Ez idő szerint a társulat vezetése a következőkre van bízva.
Elnök: gróf Mailáth József. Alelnök: báró ’Sennyey Miklós. Választmányi tagok: Ambrózy Nándor, Boronkay Farkas, Dókus Gyula, Gruska Lajos, Kossuth János dr., Kossuth Lajos, Lahocsinsky Adolf, Láczay László dr., Meczner Béla, Meczner Gyula, Miklós Béla, Ölbey János, báró ’Sennyey Béla, báró ’Sennyey István, Szekeres Ödön, gróf Szirmay György, Szmrecsányi János, báró Vécsey Béla. Tisztikar: igazgató-főmérnök: Tóth Sándor; szakaszmérnökök: Szilágyi Bertalan és Riszdorfer József; pénztáros: Szeghy Ágoston; ellenőr: Mitrovich Endre; mérnöksegéd: Oláh Ignácz; irodatiszt: Knoblauch Richárd; irnok: Tüchler Vilmos.
A társulatok munkálatainak közgazdasági eredményei két irányban mutatkoznak. Az első irány a közvetetlen czélul tűzött eredmény teljes elérésében nyilvánul. A vizek miatt ugyanis éppen nem, vagy csak nagy koczkázattal mívelhető földek megmívelhetőkké válván, a befektetett anyagi áldozatot sokszorosan fizetik vissza a birtokosságnak. A másik eredménye a birtokok árának, értékükhöz képest, rohamos emelkedése s így a közvagyon szaporodása. Mindkét irányú közgazdasági eredmény megvan a felső-bodrogi és a bodrogközi társulat területén egyaránt; de az utóbbinál az eredmény annyiban szembeötlőbb, mert a társulati ártér négyszer akkora, mint a másik társulaté és különösen a régente állandóan vízzel borított s most már gazdasági mívelés alá jutott földek területe tízszerte nagyobb.
* * *
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
