Szardellák (Engraulis C. V.)
Szardellák (Engraulis C. V.)
A szardellák, Engraulis C. V., nemzetségét közepestermetű fajok alkotják, amelyek a mérsékelt és a melegégalj tengereiben élnek, de egyesek az édesvízbe is bejárnak. Íváskor nagy rajokban keresik fel a parti vizeket, vagy a folyótorkolatokat. Testük nyúlánk és oldalról lapos. Orruk többé-kevésbbé kúpos; felső állkapcsuk túlér az alsón; szájnyílásuk igen széles; fogaik aprók vagy satnyák. Alsóúszójuk közepes nagyságú vagy hosszú. Legelterjedtebb fajuk:
A szardella (Engraulis encrasicholus L.)
Az ókorban a heringet, a szardellát és a sprattot még nem ismerték, annál inkább a szardellát, amely a tudományban Engraulis encrasicholus L. név alatt van anyakönyvezve. Teste lapos, haséle síma, szájnyílása a szem mögé terjed, arcorra tompán nyúlik előre, szemhéja kicsi, állkapocscsontjai keskenyek és egyenesek, a szájüreget alkotó összes csontokon hegyes fogak vannak. Legföljebb 15 cm-nyire nő meg. Felül barnáskék, oldala és hasa fehér, a feje aranyszínű. Hazája Bergentől kezdve az Északi- és a Keleti-tengert, a La Manche-csatornát, a Biskayai-öblöt magában foglalva, a Kanári-szigetekig, onnan a Földközi-tengeren át a Fekete-tengerig terjed. A Csendes-óceánban, Kína, Új-Zéland és Ausztrália partjai mentén mindenütt él szardella, amely – Günther szerint – semmiben sem különbözik az európaitól. A szardellahalászat főbb területe a Zuider-tó, Franciaország földközitengeri partjai, továbbá Észak-Afrika és Szicília mellett, továbbá a Fekete-tengerben van. A Zuider-tóban kb. 750.000, a Rivierán pedig 1 millió kg-nyi szardellát fognak évente.
Az ívó szardellarajok a Földközi-tengerben májustól szeptemberig jelennek meg, a fő időszak azonban júniusra és júliusra esik. Az ívás nem a part mellett, hanem a nyilttengeren megy végbe. A felszíni rétegben lebegő petékből 3–4 nap alatt kelnek ki az ivadékok, amelyek a partok felé közelednek és az ott rajzó apró rákokból táplálkoznak. Őszig 7–8 cm-resre nőnek meg. Télen eltűnnek, s ilyenkor fenékjáróhálóval 100–150 m mélységben fogják. Májustól júniusig ismét a felszínre jönnek. Ekkor már 12–13 cm hosszúak és elsőízben ívnak. Ősszel másodszor is eltűnnek, s amikor a rákövetkező áprilisban ismét felbukkannak, már 14–17 centiméteresek és másodszor ívnak. Ezután, úgy látszik, elpusztulnak, mert a Földközi-tengerben, a pikkelyek évgyűrűiből ítélve, kétesztendősnél idősebb példányokat még nem fogtak. Télen a mélységben való tartózkodás ideje alatt a szardella a fenékiszap szerves törmelékeiből és az ott élő apró állatokkal táplálkozik.
A kihalászott szardellát lefejezik, kizsigerelik és sóba vagy ecetbe teszik. A besózott áru szardella, a becsinált ansovics néven van forgalomban.
A szardellát Marion a Földközi-tenger kóbor halfajai közé sorolja. Szerinte a szardella mennyisége a Földközi-tengerben jelentékenyen mögötte marad a szardíniáénak. Némelyik hónapban gyakoribb, s ilyenkor természetesen halászata is kiadósabb, kisebb mennyiségben azonban az évnek minden szakaszában fogják. A francia partokon tavaszi és őszi szardellahalászat van. Kedvezőtlen években az őszi halászat elmarad. A tavaszi időszak áprilisra és májusra esik. Ilyenkor ivarérett halakat fognak, s hogy ívásuk csakugyan ekkor megy végbe, azt a júniusban és júliusban megjelenő ivadékrajok is bizonyítják. Marion megállapította azonban, hogy a földközitengeri szardella szórványosan még szeptemberben is ívik. A nagyobb szardellarajok, Marion megfigyelése szerint, távolabb vonulnak a parttól, mint a szardínia. Bizonyos években nagy tömegben nyomulnak be a Lyoni-öbölbe s ilyenkor a halászok szüretelnek. Néha, olykor a tél leghidegebb napjain is, a folyótorkolatokat keresik fel a rajok. Hosszabb ideig tartó rossz idő után a halászok a 100 m mélységben fekvő, iszapos talajról gyakran húzzák fel a halászok fenékjáró hálóikat szardellával tömve. Ezeket a tengerjárás űzte le a felszínes rétegekből a nyugodtabb mélységbe.
A szardellahalászat főideje Olaszország nyugati partjain júniustól augusztus végéig, az Adriai-tengerben pedig áprilistól októberig tart. A szardella ikráit Lo Bianco a Nápolyi-öbölben áprilistól szeptemberig gyüjtötte, míg a 2–8 cm hosszú ivadékok júniustól decemberig kerülnek hálóba. Targioni Tozzetti az olasz szardellahalászat főhelyéül Palermo környékét jelöli meg, ahol a zsákmány az ő idejében évente 400.000 kg-ra rúgott. Pastrovic szerint („Manuale del Pescatore”, Trieszt, 1913), 1907 és 1911 között a szardellahalászat évi közepes eredménye az osztrák partokon 350.000 kg volt. A legnagyobb fogások júliusban vannak. A görög vizekben, főkép a Korintusi-öbölben és Euboea partján a szardella a szardíniával és a papalinával együtt jelenik meg, de mindig csak kis mennyiségben. A török partok mentén egész éven keresztül halásszák. A kifogás után menten lefejezik, kizsigerelik és hordókba rakva, besózzák. A sós árut éppúgy, mint Hollandiában, annál többre becsülik, mennél régibb. Ehrenbaum szerint („Der Fischerbote”, 1918) török halászok évente kb. 200.000 kg-ot fognak.
A szardella, Devedzsian szerint, március végefelé vonul át a Boszporuszon a Fekete-tengerből a Márvány-tengerbe, ahol leívik és május elején szedelőzködik megint vissza. Sernov szintén megfigyelte, hogy a feketetengeri szardella, ha nem is minden évben, de kijár a Boszporuszba, ahol januárban és februárban halásszák. A szardellának a Fekete-tengerben, Maximov szerint („Ann. Mus. Zool. Acad. St Pétersbourg”, 1913) két különböző fajtája él. A kisebb termetű rassznak nyáron az Azóvi-tenger a hazája, ahonnan ősszel az uralkodó szél erősségének megfelelően kisebb-nagyobb távolságra hatol el a krimi és a kaukázusi partok mentén. A nagyobb termetű rassz a bolgár, az oláh és a délorosz vizekben egészen Krimig áprilisban egy időben bukkan fel. Május végén a Fekete-tenger északnyugati részébe vonul el és szeptemberig a Duna és a Tendra közti területen kóborol. Ősszel visszatér Sevasztopol, a Krimi-félsziget és a bolgár partok közelébe s ott időzik egészen kora tavaszig, amikor mindenhonnan eltűnik. Valószínű, hogy a Fekete-tengerben marad, de az is meglehet, hogy átvándorol a Boszporuszba.
Sevasztopol közelében nyáron Sernov csupa fiatalokat talált amelyek korongos medúzák (Rhizostoma) rajaihoz csatlakoznak. A fiatal, 4–5 cm-es szardellákat a Puffinusok tizedelik. A szardella ikrája tojásdadalakú és szabadon lebeg, de nincs benne olajcsepp. Nagysága, mint Redeke megállapította, a víz sótartalmától függ. Kevertvízben a szardelláikra hosszanti átmérője feltűnően hosszabb. Fage szerint a szardella a Földközi-tengerben áprilistól szeptemberig szaporodik, a legnagyobb tömegek júniusban és júliusban ívnak. Az ívás a partoktól nem messze a nyilt tengerben megy végbe. A kevertvizű öblökben, amelyekben egyébként szintén megfordul, csak elvétve ívik. Fage kétségbevonja, hogy a feketetengeri szardella ott szaporodnék.
A szardella életkorát az egyensúlyozó kövecskék alapján H. C. Redeke, holland haltudós, a pikkelyek évgyűrűi nyomán pedig Fage tanulmányozta. Redeke, akinek a szardella életkörülményeinek megismerésében a legtöbbet köszönhetjük, megállapította, hogy C. R. Hoffmann nem tévedett, amikor azt állította, hogy a szardella már első életéve végén eléri a 10–12 cm-es hosszúságot. A földközitengeri szardella, mint Fage kiderítette, az első év végén már 12–13, a másodikban pedig 15–16 cm hosszú. Mind a két évjárat tagjai ivarérettek. Két évnél idősebb szardellát csak szórványosan találtak, a Földközi-tengerben pedig idáig egyáltalában nem leltek. Redeke óriási vizsgálatai anyagában mindössze egy százalék hároméves szardella akadt, ennél idősebb azonban egyáltalán nem volt. Ehrenbaum azon a véleményen van, hogy az orosz szakemberektől külön rassznak tekintett kistermetű feketetengeri szardella tulajdonképpen az első évjáratot képviseli.
A szardella megjelenése és eltűnése, mint Redeke a Zuider-tóban, Fage pedig a Földközi-tengerben kimutatta, a víz hőmérsékleti viszonyaitól függ. A Zuider-tóban a szardella tömeges megjelenése s ezzel együtt a halászat bőséges eredménye mindig az előző évi időjárás függvénye. Ha a víz hőmérséklete júniusban és júliusban 14–17 C fok, akkor a szardella sok ikrát rak le s a következő évben kiadós fogások esnek. A Földközi-tengerben, Fage szerint, a 13 C fok a legalacsonyabb határ, amely mellett a szardella ivarszervei kifejlődnek. A serdületlen szardella érzéketlen a hőmérséklet változásai iránt s még télen át is a felszínen marad, az ivarérett állat ellenben télen 100–150 m mélyre száll le, ahol a szükséges hőmérsékletet megtalálja. A Fekete-tengerben Sernov a szardellarajok megjelenése és eltűnése s a víz hőmérsékletének ingadozása közt szintén összefüggést állapított meg. A sótartalom ingadozása iránt a szardella, úgylátszik, kevésbbé érzékeny. Redeke a Zuider-tónak olyan részeiben is talált szardellaikrát, ahol a víz sótartalma 7 ezrelékre csökkent.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
