I.
I.
A KK. és RR. 1840. ápril 15-dikén tartott országos űlésében napi renden volt a porták kiigazítása tárgyában készült üzenet. Az elnöknek az üzent végpontja ellen, mely azt mondta, hogy megszünvén a Horvátországra nézve az 1659: LXXXVI. törvényczikk rendeletének föltételül szolgáló körülmények, a horvátországi porták meghatározására szintén azon adatok, melyek a magyarországiakra fognak használtatni, egész mértékben arány kulcsául vétessenek, az az észrevétele volt, hogy ezt alig lehet mondani a nélkül, hogy a rendek megmutatnák, mennyire szüntek meg az érintett körülmények. Horvátország állása a közadóra nézve különböző a Magyarországétól. Ott ugyanis a védelmi közteher nagyobb, mint nálunk; ott personalis és banderialis insurrectión fölül még massalis is van, s Horvátországnak, melynek két harmad része confinium, adója nem is egészen fordíttatik az állandó katonaság ellátására, hanem egy része a confinialis cassába foly. Mindezeknél fogva azt tartotta, hogy ott a contributionialis systemának is másnak kell lenni. Miksich Miklós, Horvátországnak ítélőmestere, szintén ellenezte e pontot, s kiemelte, hogy a teher egyenlőségének elve mindenekelőtt megkivánja, hogy az osztó részek ugyanazon ország részei legyenek: már pedig Horvátország nem része Magyarországnak; azt lehetne ugyan mondani, hogy Horvátország a magyar szent koronához tartozik, de tudva van,hogy nem mint az országnak része tartozik oda. Midőn Horvátország rendei 1791-ben adójuk ügyét, mint bizalmuk zálogát, Magyarország rendeinek gondviselésébe tették le, bizonyára nem azért fordultak a társ Magyarhonhoz, hogy Horvátország adója fölemeltessék; nem járult Magyarország rendeihez ezzel Horvátország oly czéllal, hogy magát az adó ajánlás jogától megfoszsza. Szentkirályi László, Ugocsamegye követe, utasításánál fogva azt kivánta, hogy a porták kiigazítása addig halasztassék el, míg az ország catastraliter fölméretik.
Deák Ferencz: Az üzenetet pártolja, s Ugocsa vármegye követének azt feleli, hogy azon megyék lakosainak, kik terhelve vannak, felette nehéz volna addig várni, míg a mult országgyűlésen hozott úrbéri törvények szerint elhatározott regulatiók s a catastralis felmérés az egész országban meg fog történni, és hogy a szóló ezen föltételtől annál inkább nem akarja fölfüggeszteni a porták kiigazítását, mivel tudja, hogy a catastralis felmérésből soha sem lesz 398semmi. Így volt Stájerországban is; ott is próbálták a catastrális fölmérést, de ott is látták, hogy semmi sem lesz belőle. Megvallja, hogy ő is jobb kiigazítást szeretne, mint az interimalist, és ha valaki ennél, a mi az üzenetben van, jobbat mond, elfogadja, de mivel ő részéről jobbat ennél feltalálni nem tud: e mellett marad. Horvátország tekintetében sem az elnökkel, sem a szólott itélőmesterrel egyet nem ért. Az 1715: VIII. t.-czikk, midőn az állandó katonaságot megállapította, sem a banderialis, sem a személyes insurrectiót el nem törlötte. Azt mondja ugyanis azon t.-czikk: «Quandoquidem nobiles pro regni defensione militare, adeoque personaliter insurgere, suaque respectiva banderia producere, et praestare teneantur. Id sacra C. R. Majestas quoties necessum esse judicaverit ad conformitatem hactenus sancitarum superinde legum a modo imposterum quoque desiderare, et exigere poterit», s így világosan mondja, hogy a személyes és banderialis insurrectio felmarad, azt a felség megkivánhatja; volt is olyan idő, hogy megkivántatott. Midőn 1790-ben a horvátországi adó megajánlása Magyarország gyűlésére áttétetett, nem arra nézve vállalták a RR. magukra a pártolást, hogy a horvátországi adó soha fel nem fog emeltetni, hanem hogy az országgyűlésen kívül nem fog emeltetni. Mi is volna az olyan kapcsolat, a hol az egyik résznek terhe szüntelen emeltethetnék a nékül, hogy a másiké is emeltessék, s ez mindig előbbi állapotjában maradna? A szóló mindenekelőtt azon itt számtalanszor hallott szóra, melylyel a horvátországi követek előjönnek: «Socia regna» vagy «társországok» kötelesnek érezi magát azon megjegyzést tenni, hogy ezen kifejezés sem a dolog természetével, sem a törvények lelkével meg nem egyez; mert a «társország» az, a mit a foederatum systemában összeállott országok tesznek, a melyeknek ugyan egy közös czéljuk van,de egymástól függetlenek. Ha Horvátország csak társország volna, együtt határozná ugyan el a védelmet Magyarországgal, de ki-ki külön törvényeket hozna, pedig a törvény alkotásában a horvátok szintén részt vesznek: több kapcsolat van tehát Magyar- és Horvátország közt, mint a társországok között; a közigazgatás a társországok közt egy dicasterium alá nem tartozik; Magyar- és Horvátországban pedig a helyt. kir. tanács egyaránt folytatja az igazgatást: Horvátország tehát nem társország, hanem kapcsolt rész. Ebből a többi ideák különbsége is folyik. Ha Horvátország kapcsolt rész, ha annak adója itt pertractáltatik, kérdés: ki által? Egyedül maguk a horvátországi követek kivánják pertractálni? Ez furcsa kivánság volna, mert e szerint ők 399pertractálnák a magukét is és ők a mienk petractálásába is befolynának. Vagy álljon tehát az üzenet vagy külön tárgyaljuk a magyarországi adót a horvátországi adótól. Hogy mindakettőt mindnyájan külön tárgyaljuk, arra reá áll, a mint tegnap mondta, mert ha Horvátország kapcsolt rész, igazságos, hogy az ő adójáról is itt rendelkezzünk. A mit előadnak, hogy Horvátországnak több banderialis helyei vannak, ez nem elegendő ok, mert mi nem mondtuk, hogy azok is fizessenek adót, a kik nem tartoznak, hanem azt, hogy az igazság arányában fizessenek a horvátok is. A confiniariusoktól vett argumentum sem lehet meggyőző, mert Magyarországon is vannak confiniumok, azok sem vétetnek conscriptió alá; nem is az itt a czél, hogy a confiniumok fizessenek, hanem hogy a mi azon kívül van, a mi nem terheltetik más teherrel, fizessen azon arányban, melyben az ő vagyona van a magyarországi vagyonhoz. De vegyük fel Horvátországot ú. m. kapcsolt részt. Ha a kapcsolat úgy állana, mint a horvátországi itélőmester előadta, mi haszna volna az országnak belőle? nem kellene-e igyekezni, hogy azon kapcsolat megszünjék? Talán a közös védelem volna a haszon? Ez Csehországból is megvan, holott Csehország nem folyik be tanácskozásunkba. Ellenben mennyi árnyékoldala van a kapcsolatnak. Először a vallásra nézve, a mit oly forrón kivánt az ország, hogy ott is legyen szabad birni a protestánsoknak, a horvátországi követek ellenzették; ez által mennyi hasznos munkától elvették az időt! Másodszor, hányszor vett Horvátország oly részt a tanácskozásokban, mely által a nemzet legforróbb kivánságainak felterjesztését akadályoztatta. Harmadszor, a horvátok szavát mint kapcsolt rész szavát fontosnak vették a törvényeknek latin nyelven való szerkesztése ügyében; nem azért sinlünk-e a latin nyelv igája alatt, hogy a horvátok azon igyekeztek, hogy a törvény latin legyen? hogy a társország így akarta, ez oly rabság, melyet fel nem üt a haszon, mely a kapcsolatból ered; Olasz- és Csehország nekünk oly törvényeket nyakunkba nem varrnak, pedig a védelem ezekkel is közös; ellenben Horvátországnak mint kapcsolt résznek szavazatát kormányunk nyomósnak vélte. Mennyi időbe kerültek már a magyar országgyülésnek ezen kérdések! Hányszor kellett Magyarországnak igazságos kivánatai fél teljesítésével megelégednie ezen viszonyok miatt? Ellenben Horvátország képviselői hányszor vittek már innen örömöt haza? A jelen korban Európát egy átalános slavismus törekszik elborítani, különösen pedig a nyelvünk ellenében fölkelt illyrismusnak fészke épen Horvátország, mely400mozgalom nem annyira nemzetiségi, mint inkább az orosz kormányhoz szítás bélyegét viseli magán, mit ha a szóló azokhoz hasonlít, mikért most hazánkfiai szenvednek, azt ezeknél sokkal komolyabb tekintetünek tartja, s mégis fájdalommal kell tapasztalni, hogy ezen mozgalmak onnan is pártoltatnak, biztató szót oly magas polczon ülőktől kapnak, honnan ezt várni nem lehetett, s hol azoknak szelidebb irányt lehetne, sőt kellene adni. Nem kárhoztatja a szóló, hogy Horvátország a nemzetiségét fel akarja tartani, sőt óhajtja és kivánja, hogy azt tartsa fel, de azt óhajtja, hogy a latin nyelv helyett a horvát nyelvet vegye be. Maradjanak meg, buzogjanak nemzetiségük mellett, de ne kivánják, hogy Horvátország egy oly kiváltságos ország legyen, melynek kapcsolata nekünk csak árt, és nem használ. Azt hiszi, mint követ senki nem mondja, hogy a kapcsolat elszakadjon; de ha úgy volnának Horvátország viszonyai, a mint a horvátországi itélőmester mondta, hogy ők még azt is szentségtörésnek vélik, hogy Horvátország azon arányban vigye a közterheket, melyben Magyarország viszi; ha abból a kapcsolatból nincs más haszon, mint minden ausztriai országból: önkénytelenül is feléledne keblében azon kivánság, hogy a kapcsolat elmuljon, pedig ez nehezen volna hasznára Horvát- és Magyarországnak. Hogy ezen kifejezést: «Socia regna» el nem fogadták a karok, a napló mutatja; ebben Horvátország rendei is megállapodtak, és miután 1802-ben is az erejéhez méretett az adó, ez ellen Horvátországnak municipalis jussai annál kevésbbé állhatnak, minthogy az 1790: LIX. t.-cz. semmi külön fentartását az eddigi adónak nem parancsolja. Ez tehát törvényben gyökerezett gyakorlat lévén, a szóló hozzá ragaszkodik.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
