I.

Full text search

I.
Zala vármegye 1846. november 9-dikén tartott közgyűlésében a következő kir. leirat olvastatott föl: «Magyar kir. helytartótanácsunk fölterjesztéséből a legnagyobb nehezteléssel értettük, miképen ti, tekintetbe nem vévén, hogy bár abbeli végzéstek, melynél fogva törvényszékeitek táblabiráivá a főispán által táblabirákul ki nem nevezett egyéneket is alkalmazni kivántatok, mint a folytonos törvényes gyakorlattal ellenkező, legmagasabb nevünkben megsemmisíttetett, s későbben, midőn azt ennek ellenére föntartatni jegyzőkönyvileg igyekeztek, ebbeli tettetek ismét legfelsőbb királyi nyilatkozatunk szerint helyteleníttetett, mindazonáltal ahhoz továbbá is ragaszkodtok. Mi tehát ismételt engedetlenségteknek legkomolyabb rosszalása mellett legfelsőbb királyi kötelességünknél fogva, melylyel az 1826: III. t.-cz. által is figyelmeztetve, az 1723: LVI. és az ezzel hason értelmü 1536: XXXVII. t.-cz. rendelése és a megyék kormányzóinak ezek szerinti hatósága, s ekkint az ősi rend föntartására ügyelünk, nektek ezennel a legszorosabb felelet terhe alatt meghagyván kegyelmesen parancsoljuk, hogy az e tárgyban a m. kir. helytartótanács által hozzátok bocsátott rendeletekhez és ezen kormányszéktől az 1790: XIV. t.-cz. erejénél fogva adott utasításhoz magatokat alkalmaztatni legszorosabb kötelességteknek tartsátok; s egyszersmind, minthogy kir. helytartótanácsunknak ugyanazon fölterjesztéséből értettük, miszerint törvényszékeitekhez tiszteletbeli jegyzőket, ügyészeket, nem különben esküdteket napidijak fizetése mellett alkalmaztattok, miután ez sem a törvényben, sem pedig az 1835-ben kiadott, minden megyével tudatott kegyelmes szabályos rendeletben nem alapszik, sőt ezzel merőben ellenkezik, ezen kiadásokat tüstént megszüntetni el ne mulaszszátok». Csányi László a megye határozatát az 1613: XXIV. t.-cz. világos szavain alapulónak mondotta, s a kormányt hevesen megtámadván, a leiratot a sérelmek közé vélte igtatandónak. Sümeghy Mihály a leiratot, mint törvénybe ütközőt, cum veneratione félre akarta tétetni. Plander Ferencz, novai plébános és esperes azt a tételt állította föl, hogy Magyarországon kétféle törvény van: irott és szokásbeli. Az irott törvényről az áll, hogy ha életbe nem léptették, megszünt törvény lenni. Ellenben a szokás, ha életbe lép, törvény erejével bir. A törvény, melyre a megye határozatát alapítani akarják, életbe nem lépett, mert a megye eddig mindig csak kinevezett táblabirákat választott törvényszéki tagokká, meg kell tehát ezen gyakorlat mellett maradni, míg egy új positiv törvény ezen gyakorlatot meg nem szünteti. Gyarmathy János, kis-vásárelyi lelkész, nem akart e tárgyban nyilatkozni 608de – így szólott – Csányinak a kormány ellen intézett heves támadása kényszeríti reá. Erre nagy zaj keletkezett és nem akarták Gyarmathyt meghallgatni.
Deák Ferencz: Engedje meg a tisztelendő úr, hogy a rend tekintetéből közbeszólhassak. A t. RR. között vannak sokan, a kik nem érdemesek a szabadságra, kik nem tisztelik mások jogait, kik nem tudnak sorra várni, hogy a szó, mely czáfolatra, talán büntetésre méltó, megczáfoltassék, büntettessék, hanem korcsmai hangon belekiabálnak. A szónok ismétli, hogy Csányi László táblabiró úr szavai csipősek voltak, de nem csak csipősek, hanem élesek és kemények, még pedig méltán. Elleneinknek nem adhatunk hatalmasabb szövetséget, mint a magunk indulatosságát. A nyugodt megfontolás sokkal erősebb támasza az ügynek. Az igaz ügy legyen nyugodt és megbizva igazában. Ha valakinek joga nem volna is a tanácskozásban részt venni, ha szólani kiván, a szónok ezt örömmel megengedne neki, mert a gyűlésbe nem jött oly elfogult véleménynyel, hogy az dönthetlen. Halljuk tehát a tisztelendő urat: megfogja-e változtatni hitünket? Ha előadásában valakit megbánt, bántalma vagy a hely szentségét, vagy egyes személyt sérthet. A hely szentségének sértését megboszulja a fiscus, a magán bántalmakat pedig meg fogja boszulni tudni, a ki megbántatik. Ne rontsuk a dolgot indulatossággal. Hallgassunk ki mindenkit.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me