II.
II.
Kállay Ödön pártolta a fölirat eszméjét, az előterjesztett javaslatnak azonban csak a veszélyt feltüntető három első kikezdését akarta meghagyni, s hozzájuk új kikezdést kívánt csatolni, mely kimondván, hogy a fenyegető rendkívüli veszély gyökeres és gyors orvoslására megkívántató eszközök csak alkotmányos úton teremthetők elő, ő felségétől az alkotmány teljes helyreállítását, a felelős magyar miniszterium kinevezését s az alkotmányos törvényhatóságokat kérje, s melyben kijelentessék, hogy «a felelős miniszteriummal egyetértve lesz csupán képes az országgyűlés a közszükségek fedezéséről az inségesekre nézve az adónak részint felfüggesztésével, részint elengedésével, az országos inség enyhitéséről nagy mérvű országos munkatér nyitásával, s a nép életföntartási szükségletei előteremtéséről országos önálló pénzügyi intézkedéssel gondoskodni, a feladat valósításáig pedig azon adósok tönkretételét, kik teljes biztosítékot nyújtva, a kamatot fizetik, méltányos fizetési haladékkal (moratorium) megakadályozni». Csak a törvényes állapot helyreállítása nyújthat – így szólott a módosítvány – biztosítékot arra nézve, hogy a hozandó áldozatok, az 1863-dik évi szomorú tapasztalatok példájára, nemes czéljuktól – a nép nyomorának valóságos enyhítésétől – elvonatni s jogosulatlan érdekek által kizsákmányoltatni nem fognak.
Halász Boldizsár a fölirati javaslatot egy új ponttal kívánta megtoldani, melyben ő felsége kéressék meg, hogy a föliratban kifejtett okokon kívül hazánkat alkotmányos jogaiba már csak azért is haladéktalanul viszszahelyezze, hogy a jövőben netán bekövetkező hasonló szerencsétlenségek elviselhetéséről – takarékmagtárak, nemzeti bank s egyebek felállításával – országosan intézkedhessünk.
488A képviselőház 1866. junius 13-dikán tartott ülésében tárgyalta választmányának az inség tárgyában előterjesztett jelentését, valamint az erre vonatkozólag tett indítványt és módosítványokat. Madarász József a sors különös játékának mondotta, hogy Deák Ferencz, ki 1861-ben nevezetes politikai harczot vívott a határozat ellen, most a fölirattal szemben határozatot indítványoz. Ha 1861-ben a fölirat sokkal sikeresebb szernek látszott az alkotmány helyreállítására, mint a határozat, nem értette, minő okokkal menthető a fölirat elleni föllépés most, midőn ugyancsak az alkotmány helyreállítása van kérdésben. Egyébkint, tekintve Deák Ferencz végzési indítványa érdemét, úgy látta, hogy az nem bír a határozat jellemével. Kállay Ödön módosítványát pártolván, a törvényhozás kötelességének mondotta az állam bajainak elhárításáról való gondoskodást. E részben szükségesnek tartotta a moratoriumon kívül az indirect adók megszüntetését; továbbá a jogtalanul elvont magyar bányák termékeinek pénzalakban forgalomba tételével a magyar állampénzjegyek teremtését, még pedig oly mérvben, hogy mindenki a ki biztosítékot képes nyújtani, láttassék el kölcsönnel.
Deák Ferencz: Tisztelt ház! Nem fogom hosszasan indokolni inditványomat; maga a helyzet elegendően indokolja azt. Csak a helyzetet akarom röviden előadni úgy, mint azt felfogom. (Halljuk!) Az ország több vidékeit a legsúlyosabb inség fenyegeti. A kimerült nép magán segíteni nem képes, és tőlünk, képviselőitől, várja, hogy segélyt eszközöljünk. Nincs a házban senki, ki kész ne volna, sőt kötelességének ne tartaná mindent megtenni, mi a képviselőház hatalmában áll, hogy az inségen segítve legyen. E végre küldöttünk ki bizottságot, és a bizottság javaslatot adott, mely javaslat most tárgyalás alatt van.
Mindenekelőtt azt kell megfontolnunk, mik azon eszközök, melyek a képviselőház hatalmában állanak és csakugyan czélra vezetők is lennének. Az inség megelőzésére és enyhítésére mindenekelőtt pénz kell és gabona. Ezt a kettőt előállítani és cselekedni, t. i. azt czélszerűen kezelni és kiosztani, annak czélszerű alkalmazására felügyelni ez itt a teendő. Az a kérdés, mik vannak erre nézve a képviselőház hatalmában, és mik azok, miket nem a képviselőháznak kell és lehet tenni, hanem a végrehajtó hatalomnak.
Minden országban, legyen az alkotmányos, vagy színleg alkotmányos, azt hiszem, hogy a cselekvés mindig a végrehajtó hatalom köréhez tartozik, nem csak jogilag, de tettleg is. A végrehajtó hatalmat Magyarországban gyakorolja törvényeink szerint a király. Ott van a törvényben világosan kimondva, hogy a király ő felsége a végrehajtó 489hatalmat a törvények értelmében gyakorlandja. Igen! de fájdalom, hazánkban ő felsége tettleg gyakorolja ugyan a végrehajtó hatalmat, de nem a törvények értelmében. (Igaz! Helyeslés.) Erre nézve az országgyűlés ismételve fölszólalt, és gondolom, hogy e házban senki sincs, ki az ország azon követelésétől, hogy az alkotmány tettleg is helyreállíttassék, csak egy hajszálnyit is engedni kívánna. (Ugy van! Helyeslés.)
De a fenyegető inség, a szükség, rögtöni intézkedéseket kíván. Ezen rögtöni intézkedések megtételére tehát nincs más választása a háznak, mint vagy bevárni, míg az alkotmány helyre lesz állítva, és ő felsége az alkotmány és törvények értelmében gyakorlandja a végrehajtó hatalmat, vagy pedig, a míg ez megtörténik, ő felségét, mint az ország örökös királyát – hereditarius rex – fölszólítani, hogy fejedelmi tisztje szerint intézkedjék, hogy a rögtön megkívántató segélyezés megtörténjék. E kettő közől kell választani.
Az első, t. i. bevárni az alkotmány visszaállítását, azt hiszem, épen a dolog sürgetőssége miatt alig lehető.
Ha én indítványomban azt mondottam volna: «Intézkedjék felséged, akármi lesz az alkotmányból», méltán megróhatnák indítványomat, mert azt mondhatnák, hogy a nagy inségnek feláldoztam az ország jogait. De se azon fölirati javaslatban, melyet a kiküldött bizottság a ház elé terjesztett, se az én indítványomban nem ez van, hanem az: Vártuk és várjuk, sürgettük és sürgetjük és reméljük tovább is törvényeink, alkotmányunk visszaállítását; hanem addig is – mert rögtön intézkedni szükséges – intézkedjék ő felsége, hogy a fenyegető inségnek eleje vétessék.
Azt hiszem, hogy a mi az eszközöket illeti, melyekkel az inségen segíteni lehet, van még egy mód, vagy egy neme az eszközöknek, melyhez az országgyűlés hozzájárulása is szükséges lehet, és ez azon mód, ha a rendkívüli körülmények folytán a rendes jövedelmekből a segély ki nem kerülhetvén, rendkívüli eszközhöz, például kölcsönhöz kellene folyamodni. Erre nézve mit mondhat az országgyűlés? Az országgyűlés maga kölcsönt nem vehet fel; felvehet együtt a királylyal. Az országgyűlés tehát csak annyit mondhat ki, hogy a mit alkotmány és törvény szerint tehetünk, e részben is megtesszük, t. i. a rendkívüli segélyezés esetére a rendkívüli eszközök megszerzését.
Ez van a felirati javaslatban; ez van indítványomban. (Helyeslés.)
Elvekkel és elvekre utasításokkal a sürgető bajon segíteni nem 490lehet. (Helyeslés.) Nem szabad feláldozni az elveket; de nem is szabad a rögtön szükséges segélyezést addig halasztani, míg a súlyos nehézségek között az elvek életbe lépnek. (Helyeslés.) Nem tennénk nagy szolgálatot a népnek, ha azt mondanók: «Barátom! mindent szívesen megtennénk, de csak alkotmányos kormánynyal érintkezhetünk;» akkoráig pedig az inség bekövetkeznék, és meglehet, a nép éhen halna. (Helyeslés.) Nem teljesítenők kötelességünket, ha azért, mert elveink nem léptettek életbe, a királytól sem várnánk segélyt, melyet megszerezni fejedelmi tiszte és kötelessége. (Helyeslés).
Nem akarok egyes ellenvetésekre felelni.
Én csak két módot vagy eszközt látok: az egyik, felszólítani a királyt, hogy mindazt, a mi a végrehajtó hatalom körébe tartozik, addig is, míg alkotmányos miniszteriumunkat, melyet követelünk, helyreállítja, teljesítse; a másik azon készségi nyilatkozat, hogy ha a rendkívüli körülmények rendkívüli erőfeszítést igényelnek, erre nézve a magyar országgyűlés mindazt, mit a törvény és alkotmány szerint tehet, megteendi. (Helyeslés.)
Javasoltattak még más eszközök. Igen szívesen fogadok el minden eszközt, mi czélra vezet. De épen az előadott eszközöket nem tartom olyanoknak.
Az egyik eszköz, mely javaslatba hozatott, az, hogy szüntessenek meg az indirect adók. Én nem csak az indirect, hanem a direct adók jelen állapotát sem tartom alkotmányosnak, mert az országgyűlés tudta és beleegyezése nélkül vettetnek ki és hajtatnak be. A legkevesebb, a mit a fejedelemtől megvárok, az, hogy a kinek megevő falat kenyere sincs, annak ne vegyék el marháját az adóexecutióval. Ha még erre sem figyelmeznének azon férfiak, kiket ő felsége meg fog bízni, hogy intézkedéseket tegyenek, akkor igazán szomorú állapotban volna ő felségének és az országnak is sorsa. Az indirect adók megszüntetése különben oly nagy fontosságu közgazdasági kérdés, hogy az legszorosabb kapcsolatban áll az adórendszer kidolgozásával. Ha Isten arra segít bennünket, hogy azt tárgyalni fogjuk, heteket, hónapokat fog igénybe venni, míg magunk közt tisztában leszünk; ha a szegény éhező nép addig vár, míg az indirect adók megszüntetése és egy uj adórendszer megállapítása iránti tanácskozásainkat bevégezzük, akkor rajta segítve nem lesz.
A másik eszköz, a mely javasoltatott, egy nemzeti banknak fölállítása, gondolom, a bányajövedelmekre és nem tudom még mire alapítva, miből minden ember, ki hypothékát adni képes; kölcsönt 491kapjon. Nagyon üdvös dolog, nagyon szükséges és nagyon óhajtandó, bár minél előbb létre jönne; de kérdem: ez is azon rögtön használható eszközök közé tartozik-e, melyekkel az inségen segíteni képesek lehetnénk? Nézzük csak az európai pénzpiaczok mostani állapotát, és meg fogjuk látni, hogy ma a legjobb hypothékával bíró államok is alig bírnak pénzt szerezni. Hol vegyük, kérdem, mi rögtön a tömérdek pénzt, mely az inség elhárítására szükséges? Ezt sem számíthatom tehát azon eszközök közé, melyeket a nép inségének enyhítésére és a mostani fenyegető veszélynek elhárítására föl lehetne használni.
A harmadik eszköz a moratorium, mely az inségben szenvedőket fölmentse egy időre hypothékán álló tartozásaik lerovásától. Ezen tartozások kétfélék lehetnek: vagy olyanok, melyeknek behajtása ő felsége befolyásától és határozásától is függhet, minő például a közadózás; vagy olyanok, melyeknek elengedése vagy fölfüggesztése nem függ tőle. Az előbbiekre nézve megjegyzem, hogy hiszem, reménylem és megvárom a végrehajtó hatalomtól, hogy az inséges embernek, kinek kenyérre kell minden garas, az adóért nem fogják marháját exequálni. A mi pedig azon tartozásokat illeti, melyeknek elengedése vagy fölfüggesztése nem ő felségétől függ, vagy, mint röviden szoktuk mondani, a moratorium, ezt nem csak azért nem pártolhatom, mert, mint Vasmegye egyik képviselője megjegyzé, nem lévén koronázott királyunk, törvényt nem tudnánk rögtön alkotni, törvény nélkül pedig fönnálló törvényt fölfüggeszteni alig lehet, de ha ez mind megvolna is, már én ezt ex principo sem pártolnám, mert erre nézve is áll az, hogy pejor medicina morbo, mi ha valamire, erre alkalmazható. (Helyeslés.) Ha Magyarországnak országgyűlése ilyen lépésre – mondhatom, kemény szót használok, de mondom – vetemednék: (Helyeslés) tökéletesen tönkre tenné Magyarország hitelét hosszú időre. (Helyeslés.) És mikor tenné azt tönkre? Akkor, midőn az inség következtében a legtöbb embernek, hogy ne éhezzék, hitelre van szüksége. Földúlná az összes ipart, és semmivé tenné csekély kereskedésünket, mely folytonos váltóadósságok nélkül nem lehet. Azt fogja tán valaki mondani, hogy a moratorium csak földmivelőket, csak az inségeseket éri, a kik szenvednek. Engedelmet kérek, nehéz itt a határvonalat megjelölni. Alig van kereskedő, kinek szőlője, földje, gazdasága ne volna. Vegyük föl már most azt az esetet, hogy valaki, mint végső eszközhöz, ahhoz nyúl, hogy utolsó terményét is eladja, a mi még volt, és a kereskedő azt mondja neki: «Én is vesztettem, nem fizetek.» Gondoljuk meg, t. képviselőház, hogy a moratorium 492által minden hitelintézet, minden takarékpénztár tönkre volna téve. A takarékpénztárakba a szegény ember beadja filléreit, az pedig kiadja nagyobb összegekben másnak. A szegény ember azért adja be filléreit, hogy ha rá szorul, onnan ismét kivehesse. De ha amazok, kik a pénzeket nagyban kivették, nem fizetnek, mert moratorium van, a takarékpénztár épen azoknak nem tudná kifizetni pénzüket, kik éheznek. (Igaz!) Bátran el merem tehát mondani, hogy a moratorium a magán adósságra nézve sokkal gonoszabb, sokkal nagyobb baj, mint maga a baj, mert ezen nem segíthet, utókövetkezései pedig hosszú időre veszedelmesek. (Igaz!)
Én tehát, az eddig előadottak után, nem látok egyéb módot, mint hogy, mivel alkotmányunk helyreállítva nincs és a tettleges hatalom ő felsége kezében van, ő felsége tegye meg tettleg azt, a mi halasztást nem szenved, addig is, mig alkotmányunk helyreállíttatnék. Mi nem várhatunk az inség dolgában az alkotmányos kormányra tehát azon hatalomtól kell várnunk a teendőket, a mely tettleg létezik, habár nem alkotmányosan is – a nélkül, hogy föladnók jogainkat, követeléseinket alkotmányunk visszaállítására.
A másik annak kijelentése, hogy az országgyűlés, ha rendkívüli körülmények rendkívüli erőfeszítést igényelnének, kész megtenni mindent, a mit e részben a helyzet szükségessé tesz, az alkotmány és törvény megenged. Azt hiszem, ezt motiválni sem szükséges; hisz ezt az ellenkező véleményen levő urak is, az eszmét magát igen természetesnek tartva, módosítványukban elfogadták.
Nem akarok szólani az 1863-diki visszaélésekről. Kétségtelenűl számosak voltak azok, helytelenül volt vezetve az egész, és azt hiszem, hogy azok az emberek, a kik az éhező ember szájából lopták el a kenyeret, nem csak tolvajok voltak, hanem szentségtörők is. (Helyes! Igaz!) Teljes a hitem, hogy okulva azon szerencsétlen példákon, a melyek akkor történtek, a fejedelem oly férfiakat és eszközöket fog választani, a kik ily alávalóságokra nem lesznek képesek. És ha volna olyan, ki erre képes lenne, hiszem, reménylem és megvárom a fejedelem igazságszeretetétől, hogy őket hatalmával büntetni fogja. És büntetni fogja az ország gyűlölete, és ha annyira eltompult volna lelkiismeretök, hogy az nem szab rájok büntetést, és annak kínjait nem érzik, büntetni fogja őket a nép átka.
Nem vitatom azon okokat, melyekből az inség származott, meg vannak említve a felirati javaslatban, meg vannak említve az én indítványomban is: az előbbi sulyos csapások, a 63-diki inség, az abból 493származó terhek, melyek még most is nyomják a földmivelőket, s az ország alkotmányos befolyása nélkül folytonosan növekvő közterhek. Most ujabban ezeket azért sem tartom szükségesnek kutatni, mert azt gondolom, midőn a falu ég, nem az az első dolog, kikutatni, honnan származott a tűz? hanem első kötelesség, hogy oltsuk el a tüzet; és ha nem találhatunk tiszta vizet, elfogadjuk a kevésbbé tisztát is, és rá öntjük. (Tetszés.)
Hátra van még felelnem azon kérdésre, a feliratot óhajtom-e vagy nem. A feliratot akkor, midőn a ház a küldöttséget kiküldötte, igen természetesnek találtam; most nem tartom logikus dolognak, hogy mikor a fejedelem megkezdte az intézkedést, akkor kérjük, hogy intézkedjék. A végzésben kimondjuk, hogy mi mindent várunk tőle; a feliratot pedig felküldeni most szükségesnek nem látom. De a felirat végén volt egy másik eszme, hogy azon esetre, ha rendkívüli eszközök lesznek szükségesek, az ország az alkotmány és törvény értelmében erre készségét nyilvánítja. Ezt szintén be kivánom tétetni a végzésbe. Végre nevezzük ezt bár végzésnek vagy határozatnak, ez engem nem bánt. Ez a szó: határozat, oly tiszta, egészséges és becsületes magyar szó, mint e szó: felirat. Én ezen szótól semmit sem idegenkedem, és azt hiszem, hogy mikor az egyik szükséges, az egyiket tegyük, mikor meg a másik szükséges, a másikat. Ha ő felsége 61-ben annyit mondott és tett volna az alkotmány helyreállítására, a mennyit most tett, megkezdvén az inség iránti intézkedést: azt hiszem, se határozati, se felirati párt nem lett volna. Ha akkor azt mondotta volna ő felsége «Igenis helyreállítom, intézkedem», nem lett volna felirat, nem lett volna határozat. Most íme! ezt tette: tehát maradjunk a végzés mellett. Én semmit sem irtózom a határozati párthoz számíttatni e dologban, valamint, ha szükséges lesz, mindig ahhoz fogok számíttatni. Végzem tehát szavaimat avval, hogy én a feliratot – ámbár annak elveit pártolom – a körülmények jelen állapotában nem tartom szükségesnek, hanem végzésben kívánom azokat kimondatni, miket indítványomban föltettem. (Zajos éljenzés.)
Nyáry Pál minden fentartás nélkül elfogadta Deák Ferencz határozati javaslatát.
Tisza Kálmán a képviselőház junius 14-dikén tartott ülésében kijelentette, hogy Deák Ferencznek az inség tárgyában előterjesztett indítványát egész terjedelmében és tartalmára nézve nem fogadhatja el; hozzá tette azonban, hogy eltérőleg egyik előtte szólott képviselőtársától, benne 494semmi alkotmánysértést nem talál, s szomorú nap volna reá, a szólóra nézve, többet mond, szomorú nap volna a házra nézve, midőn még oly emberek is, kiknek egész hosszú élete az alkotmány és a közügy szolgálatának volt szentelve, az alkotmányt sértenék meg. Deák Ferencz javaslatát akkint kívánta kiegészíteni: hogy mondja ki a képviselőház azon meggyőződését, hogy a fenyegető inség elhárítására egyetlen, teljesen czélhoz vezető eszköznek az alkotmány teljes helyreállítását tartja; továbbá, hogy midőn a képviselőház, miként a javaslatban is foglaltatik, megigéri, hogy a jelen viszonyok közt is megteszi mindazt, mit törvénysértés nélkül tehet, jelentse ki egyszersmind azt, hogy folytonos figyelemmel fogja kisérni ez ügyet és fentartja magának, hogy a mennyiszer erre szükség lesz, egyenesen ő felségéhez fordúlhasson. Ehhez képest Deák Ferencz indítványát a negyedik bekezdéstől kezdve így akarta szerkeszteni: De miután ismételt fölirataink mindeddig sikeretlenek maradtak, s a felelős kormány és a törvényhatóságok alkotmányos állása még most sincs visszaállítva, a képviselőház nem tehet vala egyebet, minthogy hódoló tisztelettel megkérvén ő felségét, hogy a fenyegető baj megelőzésére királyi hatalmánál fogva intézkedni méltóztassék, egyszersmind megújítsa alkotmányunk teljes visszaállítása iránt több izben kifejezett jogos kérelmeit, már csak azért is: mert meggyőződése szerint csupán felelős kormány és az önkormányzati jogaikba visszahelyezett törvényhatóságok útján lehet a szükséges intézkedéseket teljes czélszerűséggel végrehajtani. Ő felsége azonban, mielőtt a képviselőháznak e tárgyban megbízott választmánya munkálatát befejezhette volna, saját fejedelmi s atyai indulatából és önszántából az intézkedést, köztudomás szerint, kegyelmesen megkezdette. Örömmel győződött meg ez úton a képviselőház arról, hogy ő felsége legmagasbb figyelmét az inséggel fenyegetett nép sorsa ki nem kerülte. De valamint egyfelől nagy megnyugtatást szerez ez a képviselőháznak az iránt, hogy a fenyegető inség nem fog egész nagyságában a népre nehezedni, úgy másfelől leverőleg hat rá az, hogy a megkezdett intézkedés nem törvényes kormány által, nem a jogaiba visszahelyezett törvényhatóságok útján a nyilvánosság ellenőrzése mellett czéloztatik végrehajtatni, mi miatt félnie kell még attól is, hogy ő felségének legkegyelmesebb atyai szándéka, a czélszerűtlen kezelés által, részben legalább, meg fog hiusíttatni. Mindamellett azonban a legmagasabb fejedelmi intézkedés után nem látja czélszerűnek a képviselőház, hogy jelenleg ő felségéhez fölirattal járuljon, de határozatilag kimondja azt: 1-ször, hogy a fenyegető inség elhárítására biztosan czélhoz vezető módnak egyedül az alkotmány visszaállítását tekinti; hiszi, hogy erről ő felsége is meg fog győződni, s annyival inkább reméli, sőt joggal elvárja, hogy ez iránt ismételten kifejezett jogos kérelmeit mielőbb teljesítendi; 2-szor, hogy addig is, míg ez megtörténnék, ő felsége egyenes felszólítására mindazt, a mit e részben alkotmány és törvény szerint tehet, legnagyobb készséggel megteendi; 3-szor, hogy folytonos figyelemmel fogja ezen ügyet kísérni, és fentartja magának, 495hogy valahányszor szükséges leend, e tárgyban egyenesen ő felségéhez járuljon.
Mi e módosítvány? – írja Szász Károly – lényegileg ugyanaz, mit Tisza a zárt ülésben felhozott volt, de Deák kemény felszólalására elhallgatott vele; ugyanaz, melyet pártfelei, Ghyczy, Nyáry, Ivánka Imre a bizottságban vitattak; ugyanaz végre, a mi Kállay Ödön módosítványa. Mit mondok; hisz Tisza úgynevezett módosítványa tulajdonkép nem is módosítvány, hanem ellenindítvány; mert módosítvány minden nyelvtani és politikai szótár szerint annyit tesz: elfogadni a szöveget egészében, lényegében, s egyes – inkább vagy kevésbbé fontos részletekre nézve tenni változtatásokat, melyek az egész szerkezettel megférnek. Tisza elfogadja Deák szerkezetéből a bevezetést, semmi többet, a helyzet constatirozását; a hozandó végzést magát egészen elveti s helyette ellenkezőt javall. Illik-e ily eljárás politikai férfiúhoz? illik-e Deák soi-disant pártfeléhez, hisz ők mondják magokat a valódi Deák-pártnak, mi szerintök Apponyisták vagyunk... Illik-e ez azon Tiszához, kit Deák az országgyűlés alatt annyira kedvelt, megkülönböztetett, úgy szólván fiának fogadott...?
Tisza tehát az asztalra tette módosítványát. Oda lökte az Eris almáját az eddig egyesült nagy párt két része közé. Mi láttuk, vagy legalább látni véltük az elrejtett czélzatot. Az következő volt: egy mellékes és pedig igen plausibilis kérdésnél megoszlatni a szoros Deák-pártot s annak szabadelvűbb elemeit magukhoz vonni; a különben is rosszul fegyelmezett, rosszul szervezett s elégületlen pártban ily szakadás előidézése nem látszott lehetetlennek. Lehetett távolabbi czél is. Forcírozni a kormányt. Mire? Az alkotmány helyreállítására? Oh nem; azt fölteszem rólok, hogy ezt magok sem hitték; mondták is, hogy nem hiszik. Hanem forcírozni az országgyűlés eloszlatására, mely, ha sikerül nekik többséget csinálni, múlhatatlanul s rögtön bekövetkezett volna. Némely baloldaliaknak pedig, bizonyos eshetőségek beközetkezésére, mindenesetre óhajtandóbb, hogy a nemzet törvényhozása ne üljön együtt....
A veszély tehát pártunkra, sőt az országgyűlésre nézve fenyegető volt. Ezt átlátta, ezt érezte egyszerre mindenki. A szélső bal újjongva üdvözölte új híveit, vezéreit. Részünkről kitünőbb vezértagjaink egyike ülés után mindjárt barátságosan felszólította Tiszát, módosítványa visszavételére, elébe adván Deák bizonyos s méltó neheztelését, (Deák nem volt jelen s tán még nem is tudta mi történt) a bekövetkezendő szakadást, s a még nagyobb veszélyű következményeket. Tisza hajthatatlan volt, becsületügynek nevezte módosítványát s kimondá, hogy azt semmi esetre sem vonandja vissza.
Gyorsan kellett cselekedni. Délután 6 órára nagy értekezletre hívatott az egész Deákpárt az Európába. Mintegy 160-an jelentünk meg. Számbavettük magunkat. Körülbelül 20 egyénre még a távollevők közűl is bizton 496számíthattunk. Sőt számíthattunk e kérdésben Apponyiékra is, s ez ismét mintegy 30 szavazat. Így bizonyos többségünk volt. Határozottan s egyértelműleg kimondatott, hogy felfogjuk a kérdés egész jelentőségét, annak távolabbi czélzatait s horderejét, nyiltan pártkérdést csinálunk belőle, s Deák szerkezetéből nem engedünk törülni egy betüt sem.
A lelkesedés és elhatározottság nagy volt. A párt e reá irányzott csapás előtt ismét teljes mértékben összeszedte magát. Elfeledte benső sérelmeit s mint egy férfiú állott imádott vezére mellett. Fölmerült kisebb módosítványok önként visszavonattak. Elhatároztatott egyszersmind, hogy a vitát nem keresendjük s ha a bal nem provocál reá, egyszerűen szavazni vagyunk készek, ha igen: nem térünk ki előle. Elhatároztatott végre, hogy névszerinti szavazást követelendünk. Az országgyűlésnek, a választókerületeknek, az országnak – ismerni kell embereit. Tudni kell végre, kik erőszakolnak ily, tisztán emberiségi kérdésben is, politikai speculatióból, lehetetlenítő akadályokat ügyünk fejlődése s megoldása elébe; tudni kell végre, kik azok a képviselőházban, kik az egész nemzet bevallott bölcs vezérét igazán követik; kik nem csak nevezik magokat Deák pártjának, hanem a valódi Deák-pártot alkotják.
Ugyanakkor a balközép is tartott értekezletet a Tigrisben. Megállapodásukat homály födi; csak annyit tudunk felőle, hogy a párt egy része nagy szorongásba esett a Deáktóli nyilvános szakadás miatt. Még akkor csak sejtették, hogy mi névszerinti szavazást követelendünk. Reggel, ülés előtt, ez már bizonyos és köztudomású volt. Tíz óra közeledett. Tiszáék egy mellékterembe vonultak s kérték az elnököt, várjon egy kissé az ülés megnyitásával. Nagy volt a megdöbbenés közöttök. Állítólag többen nyilvánították: hogy névszerinti szavazásnál kénytelenek volnának Deákkal szavazni, mert választásukkor erre kötelezték magokat s úgyszólván ily föltétellel választattak meg.
A képviselőház junius 16-dikán tartott ülésében Tisza Kálmán a következő nyilatkozatot tette: «Többek által saját legszorosabban vett elvbarátim közűl is ez irányban felszólíttatván, minthogy – habár nem oly határozottan is, mint óhajtottam volna – az eszméket a Deák Ferencz igen érdemes képviselőtársunk által beadott indítványban kifejezve találom; minthogy megnyugtatásomra szolgál az, hogy tegnap és tegnapelőtt igen sok t. szónok a jobb középből is elismerte azt, hogy valóban a legczélszerűbb intézkedés az alkotmány visszaállítása útján volna elvárható: én, elvbarátim kívánságára és a köztünk eddig létezett egyetértés fentartása tekintetéből, módosítványomat ezennel visszaveszem.»
A képviselőház változatlanul elfogadta Deák Ferencz indítványát.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
